2009. január 14., szerda

Zavargás tört ki a lett fővárosban


Könnygázt vetett be a lett rendőrség a kormány gazdaságpolitikáját bíráló tüntetők egy csoportja ellen, amely be akart törni a rigai parlamentbe.

Megpróbált behatolni a lett parlament épületébe és összecsapott a rohamrendőrökkel kedd este Rigában a kormány gazdaságpolitikáját bíráló tüntetők egy csoportja, jelentették hírügynökségek.

Ivars Godmanis miniszterelnök a lett televíziónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a zavargások előre megtervezettek voltak. Mindamellett hozzátette: egyelőre kevés információ áll rendelkezésre, ezért nehéz megítélni a helyzetet.

A rendbontók, akiknek a számát a beszámolók néhány tucat és ezer közé teszik, megpróbáltak bejutni a parlamentbe és kövekkel, üvegekkel dobálták be az épület ablakait. Az útjukat álló rohamrendőröket tojással hajigálták meg. A rendőrség könnygáz, gumibotok és gumilövedék bevetésével elkergette a jórészt fiatalokból álló zavargókat a parlament előtti térről.

A zavargások ezután az óváros környező utcáiban folytatódtak. Több üzlet, iroda és kormányhivatal kirakatait betörték, rendőrautókat borítottak fel és rongáltak meg, egy rendőrségi járművet felgyújtottak. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az összecsapásban több rendőr megsérült. Egyelőre nem tudni, hány embert vettek őrizetbe.

Előzőleg egy tízezer főnyi békés tömeg ellenzéki pártok és szakszervezetek felhívására szintén a jobboldali koalíciós kormány távozását, a parlament feloszlatását és előre hozott választások kiírását követelte a pénzügyi nehézségekkel küzdő országban.

A tavalyi évig Lettországé volt az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdasága, a pénzügyi világválság miatt azonban a rigai kormány nemzetközi hitelre szorult. Az összesen 7,5 milliárd eurós pénzügyi támogatás feltételéül azt szabták, hogy Riga valósítson meg nagyszabású gazdasági kiigazító programot, amely a költségvetési és egyéb egyensúlyhiány fokozatos mérséklését célozza.

A lett kormány már kidolgozta és el is fogadta ezt a programot. A 7,5 milliárdból 3,1 milliárd eurót az Európai Unió biztosítana középtávú hitelkeret formájában. A hitelezők között van a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világbank is.

A lettek Magyarország után második uniós tagországként jutnak uniós hitelhez a nemzetközi pénzügyi válság miatt előállt fizetési nehézségek áthidalására.

http://index.hu/politika/kulfold/riga3442/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése