2009. január 14., szerda

Mégis adunk gázt Szerbiának


A miniszterelnök azt kérte a magyaroktól, hogy szomszédként nagyvonalúan és tisztességgel támogassák a kormány döntését. Szerbiának nincsenek gáztartalékai - egyetlen komoly tározójában 500 ezer köbméter gáz található, s ugyanannyi a napi hazai termelés.

Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának, ami 4-6 órán belül már ott lehet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt az esti fogyasztási csúcs, amellyel az emberek hárommillió köbméter gázt spóroltak meg. Mint elmondta, a gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással.

Normális, emberiességi követelmény ilyen helyzetben segíteni, hogy karácsony napjaiban ne fázzanak az emberek Vajdaságban és Szerbiában, így estére már lehet a lakásokban fűteni - hangsúlyozta Gyurcsány.

Szerdán még azt nyilatkozta Újvidéken a szerb állami gázellátó vállalat vezetője, miután hazatért a magyar fővárosból, hogy Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának.

Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délutántól szünetel.


http://www.fn.hu/makro/20090108/megis_adunk_gazt_szerbianak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése