2009. június 30., kedd

Nem káros az amerikai génkezelt kukorica

Megerősítette az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala (EFSA) kedden kiadott véleményében azt az álláspontját, hogy a több uniós tagországba betiltott amerikai génkezelt kukoricafajta, a MON 810 nem tekinthető károsnak az emberi vagy állati egészségre, illetve a környezetre.
A vélemény alapján várható, hogy az Európai Bizottság azt javasolja majd: újítsák meg a termék uniós forgalmazására a múlt évtized végén kiadott tízéves engedélyt. Hat EU-tagállam, köztük Magyarország mindazonáltal egy szerződéses záradék alapján jelenleg nem engedélyezi ennek a fajtának a termesztését.

Kutatások szerint ez a fajta egyebek között rontja a talaj termelékenységét, negatív hatással van egyes lepkék és rovarok életkörülményeire, és több növényvédőszert termel, mint amennyi egyszeri permetezéssel engedéllyel kijuttatható.
Emellett egyes országokban nem is honos az a molylepke, amely ellen a génkezelt fajta hatékonyabban tud védekezni.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/426958

150 évre ítélték Madoffot

A Wall Street történetének legnagyobb csalásáért 150 év börtönre ítélték az 65 milliárdot sikkasztó Bernie Madoffot. A 71 éves üzletember bocsánatot kért az okozott kárért.
A lehető legnagyobb büntetést, 150 évet kapott Bernie Madoff - jelentette a CNN. Az üzletember 65 milliárd dollárt kárt okozott ügyfeleinek a Ponzi-sémával. Az ítélet hallatán a hallhatóság - melyben között nagyon sok károsult volt - tapsolni kezdett.

A csalássorozatra decemberben derült fény, akkor vallotta be Bernie Madoff üzletember évtizedekig piramisjátékba forgatta ügyfelei pénzét, az összeomlás után 65 milliárdos kárt hagyva maga után. Nagyon sok intézményt, alapítványt és családot taszított csődközelbe ezzel. Maga vallotta be a csalást fiainak, miután nem tudott visszafizetni ügyfeleinek hétmillió dollárt. Fiai és Madoff több családtagja is vezető beosztásban volt a cégnél, de egyikük sem tudott a csalásról.

Az amerikai újságok percről percre közvetítették az eseményeket egészen onnan kezdve, hogy sötét színű öltönyében Bernard Madoff megjelent a tárgyaláson New York-i idő szerint röviddel délelőtt tíz előtt. megtudhattuk, hogy a bíró még a tárgyalás előtt azt nyilatkozta [1], az indokolt büntetést fogja adni. Maga az ítélethirdetés egy 250 férőhelyes teremben volt a bíróságon. A tárgyalásokon a bíróság megengedte Madoffnak, hogy saját ruháját viselje, nem kellett felvennie a kék nadrágot és inget, amit a vádlottak viselnek.

A Ponzi-séma

Amerikában Ponzi-sémának nevezik azt, a piramisjáték elve alapján működő, a befektetők naivitását kihasználó csalási szisztémát, amikor hatalmas profitot ígérnek a befektetőknek, de a pénzeket valójában nem fektetik be, és a szédületes haszon által vonzott újabb befektetők pénzéből mindig az előző kör befektetőit fizetik ki. A rendszer egy idő után összeomlik a saját súlya alatt. Az olasz születésű Charles Ponziról nevezték el, aki a 20. század elején óriási méretű csalást hajtott végre e séma alapján.

http://index.hu/gazdasag/vilag/2009/06/29/150_evre_iteltek_madoffot/

A Costa Ricába eltávolított hondurasi elnök azt állítja, hogy elrabolták

A Costa Ricába száműzött Manuel Zelaya hondurasi elnök azt nyilatkozta megérkezése után, hogy hazája katonai vezetése elárulta, és brutálisan elrabolta őt. "Pizsamában tartóztattak le... az elnöki őrség tagjait megverték... fél órán át ellenálltak" - mondta a Costa Rica-i főváros, San José repülőterén vasárnap adott interjújában. Közölte, hogy nem fogad el semmiféle kísérletet a leváltására, ki akarja tölteni 2010-ig szóló megbízatását. Feltette a kérdést, hogy vajon Washington áll-e a puccs mögött. Barack Obama amerikai elnök mély aggodalmának adott hangot annak kapcsán, hogy a hondurasi elnököt letartóztatták és száműzetésbe kényszerítették a hadsereg katonái.

Manuel Zelaya elmondta, hogy Nicaraguába akar utazni, és nem kér menedéket Costa Ricától. A hondurasi lakosságot békés ellenállásra biztatta, arra, hogy ne ismerjenek el semmiféle, a hatalmat bitorló kormányzatot . A térség országait arra kérte, hogy álljanak ki a demokrácia és a törvényesség mellett Hondurasban, és külön felkérte erre az Egyesült Államokat.

Costa Rica kormánya közölte, hogy Zelaya "vendégként" tartózkodik az országban. Giannina Del Vecchio belbiztonsági miniszter elmondta, hogy a politikus "tökéletes állapotban van". Az őt szállító katonai repülőgép és utasai távoztak Costa Ricából.

Tegucigalpában, Honduras fővárosában több ezren gyűltek össze vasárnap az elnöki rezidencia körül, amelyet erős katonai alakulat őriz. A megmozdulás békésen zajlott, a résztvevők hétfőre általános sztrájkot hirdettek. Az emberi jogok hondurasi bizottságának az elnöke, Andrés Pavón azt állította, hogy az országot militarizálják, és parancs van több társadalmi vezető letartóztatására.

A hadsereg még mindig nem adott ki nyilatkozatot, és nem tudni, hogy az elnököt a hatalomból és az országból eltávolító csoport mennyire tartja kézben a helyzetet az egész országban.

A washingtoni Fehér Ház által kiadott közlemény szerint Obama elnök - akárcsak tette ezt pénteken az Amerikai Államok Szervezete (AÁSz) - arra szólította fel a hondurasi politikai és társadalmi szereplőket, hogy tartsák tiszteletben a demokratikus normákat, a törvényi előírásokat és az Amerika-közi Demokratikus Charta alapelveit.

http://www.mti.hu/cikk/396418/


Kelemen Hunor az RMDSZ hivatalos államfőjelöltje

Kelemen Hunor lett az ősszel esedékes romániai államfőválasztás hivatalos jelöltje a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről - erről a szövetség "miniparlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntött szombaton Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor - aki jelenleg az RMDSZ ügyvezető elnöke - a 86 érvényes szavazatból 67-et kapott, a nemmel voksolók száma 19 volt. A felszólalók nagy része megállapította, hogy Markó Béla jelölését látták volna szívesebben, de az RMDSZ elnöke korábban úgy vélte, hogy a szövetség mutasson fel inkább egy új arcot.
A fiatalabb nemzedékhez tartozó Kelemen Hunor jelölését a döntéseket előkészítő ügyvezető testület, a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) már pénteken elfogadta, ezt a javaslatot szavazta meg szombaton az SZKT.

http://www.mti.hu/cikk/396273/

Királyság


Szívrohamban elhunyt Michael Jackson

A nyolcvanas évek közepén jártunk, térdig a szürkeségben és a kilátástalanságban, még kábeltelevíziónk se volt, azt se tudtam olyan pontosan, kiről is van szó, amikor azt mondta, viszonylag váratlanul egy barátom: „Akármilyen gazdag is Michael Jackson, azért a bőrszínemet nem cserélném el a pénzéért".

Rettenetes mondat, bőven elég arra, hogy a sarkon te jobbra, én balra, és soha többet nem beszélünk egymással. Csak egy baj volt ezzel a megoldással, hogy a mondatot maga Michael Jackson provokálta ki. Muhammad Aliról valahogy senkinek nem jutott eszébe a fehér faj felsőbbrendűségét hangoztatni - kapott volna rögtön egy nagy maflást.


Valószínűleg ez a legrémesebb Michael Jacksonban: hogy ennyire fehérnek akart látszani. Jó, nem sikerült neki, a végén már leginkább egy gésára hasonlított, de a folyamatos operációkkal, pigmentbajokkal és fehérítő krémekkel tényleg azt a benyomást tudta kelteni, hogy mindez csak arra való, hogy megkísérelje a nagy ugrást, felsőbb fajba lépni, mi meg biztatóan és elismerően nézünk rá a magasabb szintről, hiszen tudjuk, hogy úgysem fog sikerülni.

Ezt nem számítva a Michael Jacksonsztori lenne a legtökéletesebb tanmese arról, hogy a pénz nem boldogít, és arról, amit ma még ennél is fontosabb lenne az ifjak fejébe verni: az ismertség sem boldogít. Mert pénze is volt, híres is volt, és mégis maga volt a boldogtalanság, nyilván ezért próbálta meg mindenféle ikonság és popkirályság ellenére a soha fel nem növő gyermeket, Pán Pétert eljátszani, ezért lett Sohaország a birtok neve, ahol óriáskerékben lehetett ülni és vattacukrot ehetett, ezért nézett éjszakákon át rajzfilmeket Elisabeth Taylorral az ágyban. Nincs menekvés, üzeni Michael Jackson a koporsóból. Meg kell halni.

Nincs mese, üzeni még: ez a felnőttek világa. És az emberek, sajna, nem óriáskerékkel szórakoznak, hanem más emberekkel. Olyanokkal, akik kiválnak közülük, de csak azért, hogy hasonlítani akarjanak hozzájuk, akik a nyilvánosság előtt változnak, nekik öregszenek, előttük lesznek csodás lányokból vén, örökké fogyókúrázó múmiákká, vagy helyes ugribugri kisfiúkból ikonok és a pop királyai, sebészeknek és újságíróknak munkát adó, másoknak borzadnivaló. Nincs menekvés, se Sohaországban, se a bahreini bevásárlócsarnokokban, ahol fekete csadorban vásárolgatott, de így is kiszúrták, lefényképezték, közhírré tették.


Azt mondták Michael Jacksonról, hogy a termék, a popipar tökéletes árucikke. Pedig csak nyersanyag volt, és az maradt a halála után is. Ezren dolgoztak a fölépítésén, táncosok, koreográfusok, divattervezők, hangszerelők, zeneszerzők, szövegírók, a Bad klipjét Martin Scorsese rendezte. De ez lenne Michael Jackson? A Bad? A Thriller?


Azt is mondják, hogy egy idő után a személyiség fontosabbá vált, mint az énekes, és ez baj. Lehet, hogy baj, de nincs olyan nagy szereplője a showbusinessnek, akivel ez ne történt volna meg. Hogy egy nagy énekest mondjak: Pavarottival talán nem ugyanez történt? Most majd egymás mellett állhatnak Madame Tussaudnál. Erre tették az életüket, talán a halálukat is. Michael Jackson mindenesetre jól időzített, uborkaszezonban, egy nappal Farrah Fawcett után, még alig kezdhettek nagy gyászba azok, akiknek semmi közük nem volt hozzá, rögtön el is felejthették, és olyat gyászolhatnak, akinek legalább a számait ismerik. Például azt, amikor azt énekli sokadmagával: we are the world, we are the children. Tényleg mi vagyunk a világ. És néha elég kemény kézzel bánunk a gyermekeinkkel.

http://nol.hu/kult/kiralysag

Facebook: Tengerbe a magyart!

“Tengert akarok Magyarország helyén!!!” címmel 2009. június 8-án a világ egyik legnépszerűbb közösségi internetes oldalán (Facebook) bizonyos Veronika Slobodová, a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatója “nyíltvégű” csoportot hozott létre, hogy felmérje, mekkora az igény egy ilyen elszállt gondolatra a nyári turistaszezon kezdetén.

A fiatal egyetemistát állítólag semmiféle mögöttes gondolat nem motiválta. Kikötötte, a csoport létrehozása nem szolgál “rasszista” (Magyarország lakossága talán külön fajt képezne?), sem nacionalista érdekeket. És teljesen apolitikus is. Egyszerűen csak elképzelte magának: mi lenne, ha... mondjuk Révkomárom Makarskává változna?

A jelenlegi szlovák-magyar politikai viszonyok között a pihent agysejtek nagyszámú jelenlétét valószínűsítő ötletnek nem sok esélye volt tisztán csak szokatlan és pihent ötletnek maradnia. Ami ebből végül is kisült, az teljesen felülírja az eredeti állítólagosan “pacifista” ötletet, ezzel összefüggésben pedig időközben a szlovákiai közösségi oldalak talán leglátványosabb, legmeredekebben felfelé ívelő sikersztorijává nőtte ki magát. Cirka két hét alatt (!). A Facebook-os csoport június 23-ig majdnem hatvanezer tagot gyűjtött, naponta több ezres létszámnövekedést produkálva.

Az ötlet deklarált nacionalizmus-, politika- és ízléstelenség-mentessége azonban katasztrofális gellert kapott, miután az ez idő szerinti (június 23.) 1084 hozzászóló többségének megjegyzései nyíltan, vagy alig burkoltan cinikusak, nacionalisták, kárörvendők, primitívek, uszítók. Aki veszi magának a fáradtságot és beleolvas, Magyarországgal és a magyarokkal kapcsolatban az enyhe cinizmus és az elvakult primitívség közötti skálán belül elhelyezkedő, nevüket és arcukat vállaló fiatal szlovákok százainak őszinte megnyilvánulásait követheti nyomon. (a leggyakoribbak a bős-nagymarosi vízerőmű kiengedése körüli “ötletes” fantáziálások, a magyarok úszni tanítása, a dagály dél-szlovákiai “pozitív” következményei, stb.)

Ami megdöbbentő, az az első, felületes olvasásra is feltűnő primitív, gyűlölködő hozzászólók aránya, ami következtetni enged a rekordidő alatt összejött majdnem hatvanezres tagság összetételére is.

A szlovák fiatalság jelentős részének előítéletességéről, magyarokkal és más kisebbségekkel szembeni - sokszor családi hagyományként ápolt – mélységes averziók jelenlétéről és fokozódó tendenciáiról szociológiai elemzések szólnak. A fenti jelenség tudományos szociológiai módszerekkel felvett egzakt mérésnek ugyan nem tekinthető, de a modern kor eszközei által spontán módon kitermelt kvázi-látleletnek talán igen. A Magyarországot és a magyarokat szimbolikus, képletes módon elsüllyesztő projekt viharos sikere jelzésértékű. Az ott megjelenő cinizmus és gyűlölet pedig riasztó.

Ennek ellenére, gondolom, az édesvizű magyar tengernél, a Balatonnál biztosan sok olyan szlovák fiatal üdül majd, akik a fenti csoport ellencsoportjaként létrejövő “Nem akarok tengert Magyarország helyén...” című Facebook-os kompániához csatlakoztak, vagy csatlakoznának. Igaz ugyan, hogy létszámuk a Facebookon egyelőre csak 450, de ők talán jól is érzik majd magukat a déli szomszédnál. Ahogy, minden bizonnyal az életben úgy általában is jól érzik majd magukat.

Ennek a szimbólumértékű történetnek a létrejöttével, motivációs hátterével kapcsolatban nyilván mindenki megtalálja majd a maga számára elfogadható választ. Az azonban biztos, ezt a gyűlölettengert nem a “legyek hordták össze” és nem is két hét alatt.

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2009/06/25/facebook_tengerbe_a_magyart_/

Bugárék kezdik a hídverést

Már összegyűlt a szükséges 10 ezer aláírás az új párt alapításához, jelentette ki Bugár Béla, a Híd előkészítő bizottságának tagja. Pontos számot még nem mondott, mivel jelenleg is folyik az összesítés. A Híd várhatóan pénteken jelenti be, hogy hány aláírást ad le a párt bejegyzési kérelméhez.

Az aláírásgyűjtést másfél héttel ezelőtt kezdték meg a csallóközi Egyházkarcsán, és még jelenleg is folyik. „Még összegezzük az összegyűlt aláírásokat, és várhatóan jövő héten, a készülő alapszabállyal együtt kérjük a belügyminisztériumtól a párt bejegyzését” – mondta Bugár.

Igyekeznek a szükségesnél jóval több aláírást összegyűjteni, hogy a bejegyzés minél gyorsabb legyen. Az alakuló kongresszust várhatóan – a belügyminisztériumi bejegyzés gyorsaságától függően – július első felében tartják meg, ezen választják meg a párt első tisztségviselőit is.

„A közgyűlésig szeretnénk legalább egy szintből álló pártstruktúrát kialakítani” – fejtette ki Bugár. Az első közgyűlésen várhatóan azok lesznek majd jelen, akik aktívan részt vettek az aláírások összegyűjtésében. Időközben készül a pártprogram is, ennek elfogadása őszre várható.

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2009/06/24/bugarek_kezdik_a_hidverest

Ján Slota elismerte, hogy magyart vert


Ján Slota 1979-ben munkahelyén bántalmazta B. László magyar nemzetiségű raktárost, aki magyar zenéket játszott a nőnapi rendezvényen. Ezt a Szlovák Nemzeti Párt elnöke mondta el a zsolnai járásbíróságon, ahol a Markíza televízióval pereskedik. A csatorna tavaly arról számolt be: Slota háromszor volt büntetve különböző bűncselekményekért. "Az egész ki volt tervelve. Az a magyar, aki magyar számokat játszott, meglökött engem. Ekkor ütöttem meg" – mondta a bíróságon Slota, aki "büszke rá, hogy monoklit csinált egy magyarnak". A tett elkövetése idején állítólag ittas volt. A bíróság bérmegvonással sújtotta. Ján Slota 1971-ben négy társával Csehszlovákiából Ausztriába disszidált, ám négy nap múlva visszatért. Tiltott határátlépésért Slota akkor feltételes börtönbüntetést kapott. A Markíza információ szerint apja, Milan önként jelentkezett a kommunista titkosrendőrségnél ügynöknek. Az akták szerint azt állította, hogy fia ausztriai tartózkodása idején autókat tört fel.

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=171453

Az utóbbi 2,1 millió évben nem változott a szén-dioxid szintje


Az utóbbi 2,1 millió évben állandó volt a légkör szén-dioxid-szintje - derítették ki amerikai kutatók. Az 1 200 000-500 000 évvel ezelőtti periódus jégkorszakait ezek szerint nem a szén-dioxid-koncentráció időleges csökkenései okozták.

A Der Spiegel című német lap online kiadása szerint Bärbel Hönisch, a palisadesi Columbiai Egyetem kutatója és kollégái Afrika partjai előtt tanulmányozták a tengerfenék megkövült planktonját, hogy meghatározhassák a múlt légkörének szén-dioxid-szintjeit. Amikor a planktonszervezetek megkövülnek, az életük folyamán felvett bór is bennük reked. Ez az elem segített megállapítani a kutatóknak a vízben oldott szén-dioxid mértékét.

Az ugyanis, hogy melyik bórizotóp van jelen a vízben, annak szén-dioxid-tartalmától függ. Az izotópok egyazon kémiai elem atomjai, de neutronjaik száma - így a tömegük is - eltérő az atommagon belül.

A planktonszervezetek kora 2,1 millió évig terjedt, így jóval korábbi adatokat lehetett nyerni a szén-dioxidról, mint eddig a sarki jég fúrásai alapján. Az utóbbi módszerrel csupán 800 000 évre visszamenően lehet rekonstruálni az adatokat, az átmenet a nagy jégkorszakba azonban 850 000 évvel ezelőttre tehető.

Az amerikai Science című szaklapban megjelent kutatás érdekes hozadéka, hogy a mostani szén-dioxid-értékek csaknem negyven százalékkal magasabbak, mint az utóbbi kétmillió év átlaga.

http://hvg.hu/vilag/20090622_szen_dixoid_szint_legkor_kutatas.aspx

Lincshangulat Kenyában

Kenyában elég egy szikra ahhoz, hogy békésnek látszó járókelők egy pillanat alatt vérszomjas csőcselékké álljanak össze, agyonverve, akit érnek. Néha elég, ha valakiről azt gyanítják, homoszexuális, esetleg boszorkány.

Alig egy-két hete a főváros centrumában fényes nappal hárman vesztették életüket egy utcai lincselésben. Valaki arra lett figyelmes, hogy a zsebéből el akarják emelni mobiltelefonját. Szerencsére sikerült nyakon csípnie a tettest, s csak addig tartani a grabancát, míg kisebb csődület nem támadt körülöttük.

A bajt látva a tolvaj két cinkosa társuk segítségére sietett. Vesztükre. Bár sikerült átverekedniük magukat a tömegen, csak annyit értek el, hogy most már rájuk is záporozni kezdtek az ütések. A rendőrök, mire szétoszlatták a verekedőket, már csak három vérbe fagyott holttestet találtak.

Az igazi tragédia az, hogy mindennapossá váltak az ilyen esetek szerte az országban. A 2007-es vitatott végeredményű választások óta nincs nyugalom. A feltételezett csalások nyomán kirobbant etnikai és politikai villongások számos áldozattal jártak, s a vérengzéseket csak az fékezte meg, hogy a két riválisnak, a több voksot szerzett Mwai Kibakinak és az ellenzéki vezér Raila Odingának sikerült megállapodnia a hatalom megosztásáról.


A kikuju Kibaki lett az államfő, míg a luo Odinga a miniszterelnök, s a kormányzati pozíciókon is egyenlő arányban osztoztak. Csakhogy a közös kormányzás sehogy sem működik, s ez mindinkább érződik is az ország életének minden területén. A gazdaság - nem csak a világválság miatt - hanyatlik, egyre több a munkanélküli, a kilátástalanság mind több ember idegeit megviseli. A rendőrség meg tehetetlen. Minél nagyobb, minél vadabb egy csődület, annál kevésbé avatkoznak közbe. Féltik a bőrüket.

Vidéken sincs nagyobb biztonság. Ám itt nemcsak a piti bűnözők, a homoszexuálisok és fogyatékosok retteghetnek a népharagtól, elég, ha valakiről azt gyanítják, hogy a rettegett szekta, a Mungiki tagja, netán boszorkány.

A másság - legyen bármiféle - életveszélyes lehet Afrika számos országában. Nemrégiben a gambiai elnök fenyegette halállal a saját nemük iránt vonzódókat, időről-időre pedig arra albínók esnek áldozatul rituális gyilkosságoknak. Bármilyen eltérés a „normálistól" elég ok lehet arra, hogy a szerencsétlenekből bűnbak váljon, nem védi meg őket senki. Részben erre épít a rejtélyes kenyai Mungiki szekta is, amely egyrészt tradicionális vallási közösség, másrészt a kikuju törzsi hagyományok őrzője és számonkérője, harmadrészt szabadságharcos, a gyarmati kor Mau-Mau lázadóinak szellemi örököse, negyedrészt, és leginkább, afféle maffia, amelynek bűnlajstromán a drogkereskedelemtől, az uzsorán és a zsaroláson át a módszeres rablásig és gyilkosságig szinte minden szerepel. A Mungiki örök félelemben tartja a fővárost és környékét, leginkább a nyomornegyedeket. Mivel a rendőrségre nem számíthat, a lakosság maga próbál védekezni, le-lecsapnak a Mungiki-tagokra, amit a szekta rendszerint kegyetlenül megtorol, s vége nincs az erőszaknak. Főleg vidéken százával szedi áldozatait, többnyire idős nőket a boszorkányüldözés is. Elég egy látszólag megmagyazázhatatlan természeti jelenség, egy tragédia, s könnyen kitörhet a tömeghisztéria. Ilyenkor, ha valaki a boszorkányság gyanújába esik, halál fia.

Az erőszak azért harapódzhatott el, mert az ország gyakorlatilag kormányzatlan. A koalíció nem működik. A legfontosabb kérdések - a földtulajdonok rendezése, a korábbi vérengzések fő bűnöseinek felelősségre vonása, gazdasági és szociális problémák - hiába hevernek hónapok óta a kormány asztalán, megoldás egyikben sem született. A közigazgatás, az oktatás és az egészségügy szétzilálódik, a gazdaság romokban hever, fokozódik a szegénység, mind több az elkeseredett ember, s gyakorlatilag megszűnt a közbiztonság. Egyetlen dolog működik olajozottan: a korrupció. A vesztegetések hálója tartja egyben az egyébként tehetetlen koalíciót.

A következő általános választások 2012-ben esedékesek. A Kibaki-Odinga tandem aligha húzza ki addig, csak azt nem lehet tudni, mikor és ki - vagy éppenséggel mi - söpri el őket a hatalomból.

http://nol.hu/kulfold/lincshangulat_kenyaban


A Volga még visszatér az utakra


Továbbra is ígéretes, de ma még lejtmenetben az orosz autóipar

Az Opel megmentésébe a kanadai-osztrák alkatrészgyártó Magna mellett a leggazdagabb orosz, Oleg Gyeripaszka autóipari érdekeltsége, az egykor Volgákat gyártó GAZ csoport, illetve az első számú orosz bank, a Szberbank is beszállt. Ez a befektetés is mutatja, hogy Európában az egyik legígéretesebb autópiac az orosz. Egyelőre viszont még a válság piros számait írják itt is. Putyin a közelmúltban újabb orosz autóval mutatkozott.

A PricewaterhuseCoopers adatai szerint tavaly az orosz autópiac megelőzte a németet és az Oroszországban gyártott külföldi márkáknak is köszönhetően Európa első számú piaca lett. Tavaly ilyenkor még szárnyaltak az orosz eladások, 41 százalékos volt a bővülés 2008 első hat hónapjában 2007-hez képest, mintegy 3 millió új kocsi talált gazdára az év végéig. Idén viszont éves szinten 20-25 százalékos lesz a visszaesés a Moszkvai Bank elemzése szerint, ami legalább 30-40 százalékos importcsökkenést feltételez.

Gyengélkedik a rubel, az importvám 25-ről 30 százalékra emelésével, illetve a használt autók importvámjának megduplázásával is igyekszik Vlagyimir Putyin kormánya segíteni a hazai gyártókat, valamint 70 milliárd rubelt (420 milliárd forint) pumpált az ágazatba. Ezzel együtt az orosz autógyárak az általános keresletcsökkenés miatt nehéz helyzetben vannak. Hatalmasok az eladatlan készleteik, és az adósságaik.

Az Opel-vásárló Oleg Gyeripaszka érdekeltségébe tartozó GAZ 45 milliárd rubeles adóssága miatt nemrég már fontolóra vette a személyautógyártás leállítását is, noha a kormány 10 milliárdos hitelt adott a többek között a Chrysler Sebringet Volga Siberként gyártó cégnek. Nem kizárt, hogy éppen az Opel húzhatja ki a csávából a GAZ-t, miután a GAZ gyártósorain akár az Oroszországban egyre népszerűbb Astrák is készülhetnek.


A Ladákat előállító AvtoVAZ is kapott 25 milliárd rubelt Putyintól, de a cég helyzetét 80 milliárdos adóssága nehezíti. A Lada-gyár is Gyeripaszkához hasonlóan megpróbál előre menekülni: Borisz Aljosin igazgató ambiciózus tervekkel állt elő: 2014-ig kilenc új modellt akarnak bevezetni, köztük egy új tömegautót, és 2010-ben a Renault-val közösen akarnak egy kocsit a piacra dobni. A 2011-re tervezett 2190-es sorozatszámú Lada ára nem haladja majd meg a 220 ezer rubelt (1,5 millió forint). Az új kocsiról annyit tudni, hogy a Kalina alkatrészeit használják majd hozzá. A Renault-val közösen a Logan kombi alapjain fejlesztenek egy orosz minivant is.

Egyelőre azonban a többiekhez hasonlóan még lejtmenetben van a Lada: amig Aljosin márciusban még 590 ezer jármű eladását prognosztizálta idénre, májusban már csak 475 ezer kocsi gyártásáról beszélt, ám a szakértők még ezt is túlzott mennyiségnek tartják 2009-re.

Outsourcing Oroszországba

Az úttörök, a Ford és a Toyota mellett sorra létesítenek összerelő üzemeket a többiek is. Az adókedvezményekkel csábított nagy autógyártók valóságos rohamot indítottak. A Renault Logan-eket gyárt Moszkva mellett, de a VW, a Nissan, a Hyundai és a Suzuki sem tétlenkedik.

A fővárosi autópark...

Moszkvában a legdrágább luxusautók, a hatalmas SUV-ok megszokott látványnak számítanak. A sláger a Mercedes mellett az Audi Q7, a BMW X5 és a Range Rover Sport, de Bentley-t, Ferrarit, Lamborghinit is sűrűn látni. Utóbbiakat száguldás közben viszont csak éjszaka, miután a csúcsteljesítményű gépek nappal a még mindig szép számmal fellelhető szakadt Ladákhoz hasonlóan legfeljebb araszolni tudnak az óriási közlekedési dugókban.

http://kitekinto.hu/europa/2009/06/20/a_volga_meg_visszater_az_utakra/

2009. június 19., péntek

Több mint egymilliárd ember éhezik

Minden eddiginél többen éheznek szerte a világon - az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett éves jelentése szerint idén 1 milliárd 20 millióan, azaz minden hatodik ember nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.

Az éhezők száma több mint százmillióval, azaz 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 915 milliónál. A rosszul táplált emberek - akik naponta 1800 kalóriánál kevesebb energiatartalmú élelmiszert fogyasztanak - szinte kizárólag fejlődő országokban élnek. Legnagyobb számban, 642 millióan Ázsiában és a csendes-óceáni régióban, legnagyobb arányban pedig Afrikának a Szaharától délre eső térségében, ahol a lakosság 32 százaléka, azaz 265 millió ember éhezik. Latin-Amerikában és a karibi térségben 65 millió, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 42 millió, a fejlett országokban pedig összesen 15 millió ember számít rosszul tápláltnak.

A FAO álláspontja szerint a történelmi csúcsérték a folyamatosan magas élelmiszerárakkal ötvözött gazdasági világválság következménye. Idén jó gabonatermés várható világszerte, az élelmiszerárak enyhe csökkentek a tavalyi év közepén mért rekordszintről, ám a gazdasági világválság miatt csökkentek a jövedelmek, munkahelyek szűntek meg, s ennek következtében a szegények még kevésbé tudnak élelmiszerhez jutni.

"A néma éhezési válság, amely az emberiség egyhatodát érinti, komoly kockázatot jelent a világ békéjére és biztonságára nézve" - jelentette ki Jacques Diouf, a FAO főigazgatója, aki több segélyt és mezőgazdasági befektetést kért a szegény országok javára. Az olyan alapvető cikkek, mint a rizs esetében a gyorsan emelkedő árak zavargásokhoz vezettek a fejlődő világban 2008-ban, amelynek végén az élelmiszer-átlagárak reálértéken még mindig 24 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006-ben. Komoly problémát jelent, hogy az élelmiszerárak lassabban csökkennek a fejlődő országokban, mint a gazdag államokban.

A FAO jelentése szerint a városi lakosságot keményebben sújtja a válság, ahogy visszaesnek a külföldi befektetések és esik a kereslet az exportáruk iránt. Várhatóan milliók térnek vissza vidékre, ami viszont nyomást gyakorolhat a falusi közösségekre és erőforrásokra. A válság az élelmezés minőségére is káros hatást gyakorol, mivel a családok igyekeznek olcsóbb élelmiszert, például gabonaféléket beszerezni, amely kalóriában ugyan gazdag, de a hús- és tejtermékekhez képest fehérjében szegény.

Jacques Diouf szorgalmazta, hogy a kormányok azonnal hozzanak létre szociális támogatási programot a szükséget szenvedők élelmiszer-ellátásának javítása végett. Hosszú távú strukturális változásokat sürgetett egyebek között annak érdekében, hogy a szegény országokban növelni tudják a termelést.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/422262

2009. június 18., csütörtök

Először játszhat a labdarúgóvébén mindkét Korea


Negyvennégy év után lehet ismét világbajnoki résztvevő a Koreai NDK labdarúgó-válogatottja, ráadásul a 2010-es dél-afrikai vb-n fordul elő először, hogy mindkét koreai nemzeti együttes tagja a mezőnynek. Eddig hat válogatott szerzett jogot az indulásra.

Gól nélküli döntetlent ért el 66 ezer néző előtt Rijádban a Koreai NDK labdarúgó-válogatottja Szaúd-Arábia ellen, és ezzel eldőlt: 1966 után ismét vb-résztvevő lehet. Akkor Angliában nagy meglepetést okozott a csapat, mert a csoportjában legyőzte Olaszországot, döntetlent játszott Chilével, és a Szovjetunió mögött továbbjutott a csoportjából. A negyeddöntőben Portugália ellen is 3–0-ra vezettek a koreaiak, de végül 5–3-ra fordított az ellenfél.

Azóta nem jutottak a vb közelébe, most viszont a már továbbjutó dél-koreai „testvérek” kellemes helyzetbe hozták az észak-koreai csapatot: 1–1-es döntetlent játszottak Iránnal, így egy pont is elég volt a KNDK-nak a második hely megszerzéséhez. Nem volt egyszerű, de Ri Mjong Guk kapus mindent védett, így Szaúd-Arábia már csak pótselejtezőn szerezhet jogot a vb-részvételre: előbb Bahreinen kell túljutnia, majd Óceánia bajnoka, Új-Zéland lehet az ellenfele.

A 2010-es világbajnokság 32-esmezőnyéből már hat hely elkelt: a házigazda Dél-afrikai Köztársaság mellett Hollandia, Ausztrália, Japán, a Koreai Köztársaság és a Koreai NDK válogatottja már készülhet a tornára.

http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=88975&Itemid=103

2009. június 17., szerda

Indul az iskolagyümölcs-program az Európai Unióban


A következő tanévtől európai uniós szinten is elindul az iskolagyümölcs-program, amelyhez a 27 EU-tagállam közül 24 csatlakozott - jelentette be Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse szerdán Brüsszelben.

A rendszer keretében a friss gyümölcs és zöldség beszerzését és iskolai szétosztását minden évben 90 millió euró erejéig fedezi az uniós költségvetés, és ezt a programban részt venni kívánó tagállamok nemzeti és magán forrásokkal fogják kiegészíteni.

Brüsszel reményei szerint a rendszer segíthet a diákok egészségesebb étrendre nevelésében és abban, hogy minél kevesebb gyerek legyen túlsúlyos. Jelenleg 22 millióra becsülik a túlsúlyos iskolások számát az EU-ban.

A szerdai bejelentés szerint csak Finnország, Svédország és Lettország nem csatlakozott a programhoz, de később ezek a tagállamok is bekapcsolódhatnak. Több EU-tagországban - közte Magyarországon - kísérleti jelleggel már bevezették az iskolagyümölcs-programot.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/421069

Lassan kihalnak a japánok


Japán 128 milliós lakossága 2050-re 100 millióra csökkenhet, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak. A probléma már évtizedek óta fennáll, de a kormányzat eddigi intézkedései hatástalannak bizonyultak. Mi lehet a kiút?

Mindenhol a fejlett világban problémát jelent a csökkenő születésszám, az öregedő társadalom. Ahhoz, hogy egy ország jelenlegi népességének számát fenntartsa, az egy nőre jutó gyermekek számának minimum 2,07-nek kell lennie. Ehhez képest Japánban 1,3 ez a mutató, ami 1950 óta 4,5-ről süllyedt ilyen veszélyesen alacsony szintre - ez még a fejlett országok között is az egyik legrosszabb érték. Összehasonlításképpen az USA-ban 2,12 gyermek jut egy nőre, ami szintén alacsony érték a fejlődő világhoz képest, de még elegendő a populáció szinten tartására.

A kevés gyermek miatt a lakosság számának csökkenése mellett egyre nehezebbé válik a szociális rendszer fenntartása, és a növekvő számú nyugdíjas eltartása, különösen, ha arra gondolunk, hogy Japánban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon. További gond, hogy a keresőképes korosztály csökkenésével a kereslet is csökken, ami visszaveti a gazdasági teljesítményt is, ami pedig visszaveti az állami bevételeket. Ennek megoldása lehet olyan technológia-igényes iparágaknak a fejlesztése, melyek kevesebb munkaerővel is nagyobb bevételt tudnak termelni, mint például bio-, nanotechnológia, vagy az űrkutatás.

A gyermekek csökkenő száma mögött olyan általános okok állnak, mint a nők egyre nagyobb részvétele az oktatásban, a dolgozó nők számának növekedése, és a fogamzásgátló szerek elérhetőségének növekedése. Japánban specifikus indok viszont a gyermekek oktatásának magas költsége, mivel a szigetországban főként magániskolákban folyik a tanítás.


Ezeket a jelentős kiadásokat ellensúlyozhatja a kormány különböző juttatásokkal, amire történtek is törekvések. Három éves korig 10 000 yen (kb. 20 000 Ft), afölött pedig 5 000 yen (kb.12 000 Ft) jár a szülőknek minden egyes gyermek után, és ha valaki több mint három gyereket vállal, akkor gyermekenként plusz 10 000 yent kap. Ezek a kiadások a jelenlegi recesszióban nagy terhet jelentenek a japán államháztartás számára, így még fájóbb, hogy az adatok azt mutatják, hogy a japán kormányok próbálkozásai az utóbbi évtizedekben hatás nélkül maradtak. A politikusok most csak egyetlen dologban értenek egyet, hogy valamit sürgősen tenni kell a folyamat megfordítására, de hogy mi lenne a megfelelő lépés, azt egyelőre homály fedi.

Szociológiai indokok is vannak ugyanis a háttérben: a Japánban korábban erős hagyományos értékrend eltűnőben van, és a női emancipáció miatt a nők növekvő mértékben utasítják el az anyaszerepet, vagy tolják ki 30-40 éves korukra. A gyengébbik nem elégedetlen a jövőképpel, és keveslik, hogy a kormány a GDP mindössze 2%-át fordítja gyermekgondozási támogatásra.

A központi intézkedések mellett a hangsúly kezd áttolódni a helyi és vállalati szintű törekvésekre. Hiába ad juttatásokat az állam, vagy teremt óvodákat (pl. a néhány éve elkezdett Angyal Program keretében), ha az egyes emberek bizonytalannak érzik az egzisztenciájukat és a munkahelyüket. Ennek érdekében a vállalatokat igyekeznek nagyobb társadalmi felelősségvállalásra ösztönözni, hogy valóban megfelelő körülményeket teremtsenek, ne csak a szavak, de a tettek terén is. Csökkentsék a túlórák számát, biztosítsák a munkahelyeket a visszatérő anyák számára, és rugalmasabb munkaidővel támogassák a gyermeket nevelőket.

Ha az intézkedések nem lesznek hatásosak, akkor a jelenleg is rossz adatok katasztrofálissá válhatnak. Az aktuális 13%-ról 11%-ra csökkenhet a 15 év alattiak aránya a következő néhány évben, míg a 65 év felettiek aránya 22,5%-ról 29%-ra nőhet.

http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2009/06/16/lassan_elfogynak_a_japanok/

2009. június 15., hétfő

Kóser internet indult

Szombaton nem frissül a tartalom, és kizárólag a rabbik által engedett tartalom látható - tudósít az ITcafé.

Egy, az ortodox zsidó vallás követői által is használható webes keresőt indított egy izraeli vállalkozás – írja tegnapi hírében a Reuters. A kugli nevű kóser étel és a legnépszerűbb keresőmotor, a Google brandjének összemosásával Koogle-nek keresztelt oldalon kizárólag olyan tartalmak jelennek meg, melyek nem lépnek túl a rabbik által szabott korlátokon.

Yossi Altman, a szájt üzemeltetője a hírügynökségnek elmondta, hogy például szexképek és szexuális jellegű tartalmak – vagy ilyenekre mutató hivatkozások – nem találhatók itt. A Koogle híroldalakra és internetes boltokra is linkel, de csak olyan olyan esetben, ha a lapok nem sértik a rabbik útmutatásait. Tévékészülékekre mutató hivatkozásokat például hiába is keresnénk, mivel az ortodox hívők számára tiltva van a televízió használata. „Ez egy kóser alternatíva az ultraortodox zsidók számára, hogy ők is böngészhessenek az interneten” – magyarázta Altman, hozzátéve, hogy a fejlesztést a rabbik is szorgalmazták.

A Koogle-ön természetesen szombaton (sábát) nem jelenik meg új tartalom, sőt ezen a napon vásárolni sem engedi a látogatókat az oldal – jegyzi meg a Reuters.

http://kitekinto.hu/hatter/2009/06/15/milyen_a_koser_internet

Kilenc külföldit raboltak el Jemenben


Kilenc külföldi állampolgárt raboltak el síita lázadók Jemen északi részén - közölte vasárnap a jemeni védelmi minisztérium.

Az elrabolt külföldiek között van hét német állampolgár - egy házaspár, három gyerek és két ápolónő -, egy brit mérnök és egy dél-koreai tanár. A túszok egy nemzetközi szervezet alkalmazottai voltak, egy kórházban dolgoztak a fővárostól, Szanaatól mintegy 240 kilométerre északnyugatra fekvő Szaada városban. A dpa német hírügynökség szerint a német házaspár férfi tagja is mérnök.

Az emberrablás pontos időpontja nem ismert. A túszejtők egyelőre nem álltak elő semmilyen követeléssel. Egy térségbeli tisztségviselő szerint a külföldieket síita zaidita lázadók rabolták el. Az Abdel Malek al-Huti volt parlamenti képviselő vezette felkelők 2004 óta harcolnak a kormányerők ellen Szaada térségében.

Jemenben a különböző törzsek gyakran külföldiek elrablásával próbálják rákényszeríteni a kormányt követeléseik teljesítésére. Az utóbbi 15 évben a délnyugat-ázsiai országban több mint 200 külföldit hurcoltak el, akiknek túlnyomó többsége épen és egészségesen kiszabadult. Egyetlen emberrablás végződött csak a túszok halálával: három brit és egy ausztrál állampolgár vesztette életét 1998 decemberében, amikor a biztonsági erők megpróbálták kiűzni rejtekhelyükről az iszlamista túszszedőket.

Idén most raboltak el ötödször külföldi állampolgárokat Jemenben. Múlt csütörtökön egy autóbusz 22 utasát, köztük egy szaadai kórház 14 külföldi alkalmazottját kerítették hatalmukba túszejtők a fővárosból Szaadába vezető országúton. A külföldiek és családtagjaik másnap már kiszabadultak.

A túszejtésekben Huti lázadóvezér fegyveresei eddig nem vettek részt. A többségében szunnita muzulmánok lakta Jemenben a síita zaidita felkelők saját iskolákat akarnak, ellenzik a jemeni kormány szövetségét az Egyesült Államokkal, és azt hangoztatják hogy csak falvaikat védelmezik a kormányerők támadásaival szemben. Egyes források szerint a zaiditák az 1960-ig érvényben lévő vallási alapú kormányzati rendszert akarják visszaállítani. A kormány korlátozó intézkedései miatt a szadaai fegyveres konfliktusról szóló híreket a sajtó független forrásból nem tudja megerősíteni.

http://hvg.hu/vilag/20090614_Jemen_kulfoldi_elrabol.aspx

Küszöbön a digitális átállás


Amerikában pénteken volt a nagy nap

A nagy lekapcsolás: pénteken Amerikában végleg megszűnt az analóg földfelszíni sugárzás, így hagyományos tévékészülékeken a hagyományos antennákkal már semmit sem lehet látni. A régi tévéket persze nem kell kidobni, mert egy átalakító készülék segítségével fogható a digitális adás, de kétmillió amerikainak még nincs ilyen. Ugyanez vár a magyar nézőkre is, a mostani tervek szerint 2011 végén.

Hangyás a kép - ilyen az, ha a digitális adást egy régi tévén, szobaantennával, dekóder nélkül néz valaki. Az átalakító, az úgynevezett set-top-box bekapcsolásával azonban ismét élvezhető az adás. Sok új tévébe már eleve beépítik a digitális vevőkészüléket, és a digitális műsort számítógépen is lehet nézni: egy program és egy speciális antenna kell csupán hozzá. Magyarországon tavaly óta fogható a közszolgálati adók digitális műsora. Az RTL Klub pedig az idén kezdte meg a sugárzást. Idehaza a tervek szerint 2011 végén szűnik meg teljesen az analóg adás. Ez főként a 800 ezer szobaantennás háztartást érinti, ahol átalakító nélkül nem tudnak majd tévézni.

Az Egyesült Államokban péntek óta nincs analóg adás. Az emberek most az átalakító berendezésekért állnak sorba. Az amerikai kormányzat minden háztartásnak két, egyenként 40 dolláros, azaz mintegy 8000 forintos kupont ad, hogy akinek kell, beszerezze a dekódereket. A set-top-boxra csak azoknak van szükségük, akik szobai vagy kültéri antennával tévéznek.

William Lake, a Szövetségi Hírközlési bizottság elnöke azt mondja: tisztában vannak vele, hogy a hétvégén és az elkövetkező hetekben lesznek fennakadások, de mindent megtesznek a sikerért.

Hogy idehaza az állam nyújt-e majd pénzügyi támogatást az átalakító megvásárlásához, azt egyelőre nem lehet tudni.

http://www.rtlhirek.hu/cikk/268312

Átadták a Rákóczi sugárutat Rodostóban


II. Rákóczi Ferenc magyar fejedelemről nevezték el csütörtökön a törökországi Rodostóban (Tekirdag) azt a sugárutat, ahol a fejedelem emigrációjának otthont adó egykori - 40 éve emlékmúzeumként üzemelő - háza áll.

Törökországban a négynapos hagyományos Cseresznye Fesztivál keretében rendezték meg Rodostóban a Magyar Napot, és tartották meg a Rákóczi Ferenc sugárút névadó ünnepségét - mondta el Székelyné Németh Mária isztambuli főkonzul.

Hozzátette, a Márvány-tenger partján fekvő város vezetése ugyanis úgy határozott, hogy ezentúl II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) nevét viselje az a sugárút, ahol a bujdosó fejedelem háza áll. A városatyák azt hangsúlyozták, hogy számukra is fontos a magyar vezér emlékének megőrzése, és úgy tartják, hogy a rodostói II. Rákóczi Ferenc sugárút méltó emléket állít a vezérlő fejedelemnek.

Rákóczi az általa vezetett szabadságharc leverése után 1717. október 10-én szállt partra 40 hívével együtt Gallipoliban, III. Ahmed szultán meghívására és Rodostóban telepedett le, remete életet élt haláláig. A fejedelemnek otthont adó épületet két éve a magyar külügyminisztérium teljesen renováltatta, most pedig a múzeumot korszerűsíti a kulturális kormányzat a legmodernebb muzeológiai elvek szerint - jegyezte meg a főkonzul.

A rodostói Magyar Nap másik jelentős kulturális eseménye volt, hogy Németh Mária főkonzul megnyitotta a Magyarok nyomai Törökországban című kiállítást, amely bemutatja a magyar és a török nép sok évszázados, szerteágazó és sokoldalú kapcsolatait, a nyelvi és népzenei hasonlóságokon, a magyar szabadságharcos emigránsok befogadásán át Széchenyi Ödön munkásságáig. Ő teremtette meg a 19. század második felében a korszerű isztambuli tűzoltóságot.

http://www.mult-kor.hu/20090612_atadtak_a_rakoczi_sugarutat_rodostoban

2009. június 11., csütörtök

Kalózpárt alakul Szlovákiában

Szlovákiában Kalózpárt néven új párt indul, mely a szerzői jogokról és az internetes magánéletről beszélne, írja a Sme.sk.

A párt Facebook közösségi oldalon létrehozott profiljában nyilvánosságra hozott információk szerint az alapítók pénteken útjára indítanák a piratskastrana.sk weboldalt, melyen jelenleg már készen áll a publikációs rendszer.

„A svéd Piratpartiet támogatásával Szlovákiában is megalakul a Kalózpárt, örömmel vesszük ha csatlakoztok“ – írják a szervezők. A weboldalnak a Facebookon eddig 209 rajongója van.

„Nemsokára elindítunk egy petíciót, melyben 10 ezer aláírást szeretnénk összeszedni a pártalapításhoz“ – áll az internetes oldalon.

A szlovák kalózpárt a cseh párthoz hasonlóan a svéd Piratparteit mintájára indul. A svéd párt 2006-ban a ThePirateBay.org szerver mellett indult el. Svédországban nagy népszerűségnek örvend a párt, az EP-választásokon 7 százalékot szerzett, így bejutott az Európai Parlamentbe.

A szlovák Kalózpárt profilja szerint a programjuk nagyon hasonlít majd a svéd párt programjára. A pártalapítók neve nem ismert, sem a Facebookról, sem a készülő oldalról nem lehet megtudni semmit.

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2009/06/11/kalozpart_alakul_szlovakiaban

Új film: gyönyörködjön a Földben!


Szabadon letölthető a híres légifotós, Yann Arthus Bertrand gyönyörű új filmje otthonunkról, a Földről. Azért ingyenes (tévék, mozik számára is), hogy minél többen láthassák csodálatos, de egyszem otthonunkat, és átérezhessék sérülékenységét.

A Föld már kihevert öt nagy kihalást és az ember okozta legborzasztóbb károk után is meg fog újulni egy Föld-szempillantás (pár százezer vagy millió év) alatt. Nem a Földet kell megmenteni, hanem önmagunkat és utódainkat (és az élővilág jókora részét, amelyet az emberi szaporodás már kiszorít a Földről).

Az ember az, aki számára a Föld hamarosan már (mai európai szemmel nézve) csak tengődésre lesz alkalmas, vagy beláthatatlan időre akár lakhatatlanná válhat. Az emberi faj a fosszilis energiabőség táptalaján robbanásszerűen túlnépesedett, a zsúfoltság és szűkösség őrült versenyhez vezetett, s ebben az emberiség "sikeres" töredéke iszonyú erőforrás-felhasználással tartja fenn a jómód szigeteit a nyomor növekvő tengerében. Már ma pl. a klímamegbolondulásban "a természetet legyőzni vélő" civilizáció megtapasztalja, hogy növekvően ki van szolgáltatva a természetnek. A ma még technikában és politikában bízó ember talán hamarosan újra a Viharistent fogja félni és esőért imádkozik.

Mindez elsősorban amiatt, mert az emberi fajnak a döntő ponton, saját szaporodási ösztönében nem sikerült a természetet humanizálnia. Élőlényi szinten ragadt, ezért sorsa a túlnépesedő élőlényeké. Még ma is a foganások közel fele kifejezetten a párok szándéka ellenére történik.

Noha már a növény- és állatvilágban is vannak fékjei a túlszaporodásnak, az emberi kultúrákban és erkölcsökben ezeket a természetes fékeket az utóbbi évezredekben háttérbe szorították az ember-túltermelést erőltető gazdasági, katonai, vallási, politikai, hatalmi érdekek. A családtervezés a jómódúak kiváltsága.

Ma már nem erőltetik érdekek a túlszaporodást, de a fékút hosszú. Az emberiség sorsa a történelem legnagyobb, másfél milliárdos fiatal generációjának családtervezési döntésein múlik. De hogy egyáltalán dönthessenek, a lányokat iskolába kell engedni, az oktatási rendszernek családtervezési kompetenciát kell adnia, a nők jogait el kell ismerni, a fogamzásgátlás lehetőségeit elérhetővé kell tenni.

Itt látható a film.

A film kontrasztja az embertől érintetlen gyönyörű tájak és a zsúfolt, bűzös, koszos, zajos civilizációs terepek közt a Gyűrűk ura film szépséges Gyepűje és a borzalmas Vasudvar közti ellentéthez hasonlít. Segít átéreznünk, ahogyan Donella Meadows, az 1972-es Római Klub jelentés, a Növekedés határai szerzője szemben állt a hatmilliárdodik embert, s azon belül az USA gyors népességnövekedését, a háromszáz milliomodik amerikai megszületését ünneplőkkel:

"A kétmilliárdodik ember születésének napját szeretném megünnepelni, amikor mindannyian csodálatos, kényelmes, izgalmas életet élhetünk mai létszámunk és energiaszintünk töredékén és helyet hagynánk más fajoknak, hogy a maguk életvonalát vigyék végig, miközben gyönyörködhetnénk szépségükben és változatosságukban."

http://kitekinto.hu/global/2009/06/10/uj_film_gyonyorkodjon_a_foldben/

Japánban betiltják a virtuális nemi erőszakot


A Nagy-Britanniából indult kampány hatására visszavonták a nemi erőszakot tartalmazó játékok engedélyét.

A nemzetközi tiltakozás hatására a japán játékgyártók szövetsége megtiltotta tagjainak (vagyis visszavonták a játékok minőségtanúsítványát), hogy olyan játékokat gyártsanak és árusítsanak, melyekben nemi erőszak szerepel játékelemként.

A szoftverek etikáját felügyelő, 233 céget (a felnőtteknek szóló játékokat gyártók 90 százalékát) tömörítő japán szervezet (Ethics Organization of Computer Software) múlt heti tokiói ülésén úgy határozott, hogy betiltanak minden olyan játékot, amelyben előfordul nemi erőszak, illetve más szexuális erőszakot tartalmazó ábrázolás.

A tiltakozási hullámot a londoni székhelyű, a nők jogait védő szervezet, az Equality Now indította el a múlt hónapban, amikor kampányt indítottak a Rapelay nevű játék ellen, amelyben a feladat nők és kislányok megerőszakolása. A szervezet felszólította a japán igazságügyi minisztériumot, hogy tiltsa be a jokohamai Illusion Software által kiadott játékot, melyet egy ideig a japán Amazon oldalán is árultak.

Japánban a felnőtteknek szóló játékok igen népszerűek, ezek közül sok épül a virtuális nemi erőszakra, s ez a szegmens 2007-ben több mint 350 millió dollárnyi forgalmat tudhatott magáénak, s ez közel fele a PC-s szoftverek forgalmának. A Rapelayhez hasonló játékok tucatjával találhatóak a boltok polcain, de a Bloomberg hírügynökség munkatársának kérdésére a gyártók vagy nem akarták kommentálni a tiltó döntést, vagy pedig úgy vélekedtek, hogy ez őket nem érinti. Japánban egyébként a gyermekpornográfiát büntető rendelkezések nem vonatkoznak az animációkra, illetve a számítógépes játékokra, s a gyermekpornót tartalmazó felvételek birtoklását sem tekintik bűncselekménynek – igaz, a kormányzópárt tavaly már beterjesztett egy törvénymódosítást, mely ezen a helyzeten változtatna.


http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2009/06/09/japanban_betiltjak_a_virtualis_nemi_erszakot

Fölényes jobboldali győzelem az EP-választásokon

Fölényes győzelmet aratott a jobbközép a másik meghatározó politikai irányzattal, a szocialistákkal szemben a június 4. és 7. között az EU 27-tagállamában tartott EP-választásokon. A választási részvétel ezúttal is alacsonyabb volt, mint az előző, 2004-ben tartott páneurópai szavazásonAz előzetes várakozásoknál is nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2009-es EP-választásokat a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt, amely az utolsó adatok szerint 267 mandátumot szerzett a 736 tagú parlamentben, ami az összes képviselői hely 36,3 százalékának felel meg. A páneurópai választások nagy vesztesei az európai szocialisták, amelyek az eddigi 217-tel szemben a vasárnap éjfél utáni adatok szerint mindössze 159 mandátummal rendelkeznek majd a július 15-én megalakuló új Európai Parlamentben. A szocialisták részaránya ezzel 27-28 százalékról 21-22 százalékra csökken, miközben az Európai Néppárt – amely eddig 288 hellyel rendelkezett a 785-tagú képviselőtestületben – még úgyis meg tudja őrizni befolyását (az összes mandátum 36 százalékát), hogy a brit konzervatívok, a cseh kormánypárt, az ODS és a lengyel Jog és Igazság Párt színeiben bejutott képviselők külön frakciót alkotnak majd.

A harmadik helyen 81 mandátummal a liberálisok (ALDE) végeztek, ami nagyjából megfelel az eddigi számarányuknak. Javítottak pozíciójukon az európai zöldek (54 hely), míg az egyik legnagyobb kérdés az lesz, hogy merre veszi az irányt az a 88 képviselő (az összes képviselői hely 12 százaléka), akiket egyelőre vagy egyik létező pártcsoportba sem lehet besorolni, vagy még csak ezután, az eredmények fényében döntenek majd hovatartozásukról. A közel 90 fő között vannak a nagyon előretörő brit és a cseh konzervatívok, de az euroszkeptikusok és a szélsőjobboldalinak, idegengyűlölőnek tartott pártok is (köztük a magyar Jobbik 3, a Nagy-Románia Párt 2, a Szlovák Nemzeti Párt pedig egy képviselőt küldhet az EP-be), amelyek várhatóan nagyobb létszámban lesznek jelen a Parlamentben, mint az előző ciklusban (az eredményekről lásd még külön írásunkat).

Igaz, nem annyian, hogy érdemi hatást gyakoroljanak az Európai Parlament működésére, aminek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szélsőjobboldali pártok nehezen találnak egymással közös nevezőt. A választási eredményekre adott első reakciójában ezt emelte ki Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (távozó) elnöke is, aki szerint „a páneurópai pártok nagyon erős Európa-párti többséget értek el a szavazáson”. A német kereszténydemokrata úgy vélte, hogy a választási részvétel lehetett volna jobb is, és jobb koordinációt sürgetett a képviselők, a politikai pártok és a média között a jövőben a csökkenő trend megállítása érdekében. A 27 tagállamban összesen 161 millió 250 ezer választópolgár élt a 375 millióból szavazati jogával, ami 43,4 százalékos részvételnek felel meg. Ez ugyan nem sokkal marad el a 2004-es 45,54 százaléktól, de folytatódott az a trend, hogy 1979, az első voksolás óta választásról-választásra kevesebben mentek el szavazni.

Joseph Daul a Néppárt részéről szorgalmazta, hogy az EP szorosabban működjön együtt a nemzeti parlamentekkel a jövőben. Martin Schulz, a szocialisták vezéralakja pedig annak veszélyéről beszélt, hogy a folyamatosan csökkenő választási részvétel alááshatja az EP legitimitását.

Ami a tagállamokat illeti, meglehetősen nagy volt a szóródás. A legalacsonyabb részvételt, alig több mint 15 százalékosat Litvániában regisztrálták, miközben Belgiumban és Luxemburgban – ahol kötelező a szavazás – a választók 91 százaléka járult az urnákhoz.

Mélyen várakozáson alul teljesítettek a szocialisták

„Az Európai Néppárt ma győzött, a szocialisták veszítettek” – közölte első reakciójában Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke. Martin Schulz, az európai szocialisták frakcióvezetője ellenben nem titkolta kiábrándultságát. „Nagyon szomorú este ez. Rendkívül csalódottak vagyunk. Jobb eredményben reménykedtünk” – közölte letörten az eredmények közzétételét követően. A német szociáldemokrata a gyenge szereplés okairól szólva úgy vélte, hogy a legtöbb országban belpolitikai megfontolások alapján szavaztak az emberek, és a tagállami pártok rosszul teljesítettek. „Az eredménynek nagyon kevés köze van ahhoz, hogy milyen munkát végeztünk az Európai Parlamentben” – mondta. Magyarországot, Nagy-Britanniát, Németországot és Franciaországot említette, mint ahol véleménye szerint „sajátos belpolitikai okok húzódtak meg a háttérben” és ahol elemezni kell majd a kudarc okait. Hozzátette, hogy Magyarországon és Nagy-Britanniában nem európai kérdésekről szólt a voksolás.

Graham Watson, az európai liberálisok vezére szerint pártja továbbra is a mérleg nyelvét játssza majd a két legnagyobb pártcsoport, a bal- és a jobboldal között. A brit liberális három módon szállna szembe a lanyhuló választási részvétellel a jövőben. Először is fontosnak tartaná, ha a biztosok személyéről is az EP döntene (nem csak a Bizottság elnökéről szavazna). Másodszor szorgalmazta, hogy a képviselők egy részét európai listáról lehessen megválasztani a jövőben. Végül az Euronews televíziónak közszolgálati státuszt adna.

Francis Wurtz, a baloldali (kommunista) pártokat tömörítő GUE/NGL parlamenti frakcióvezetője szerint „a magas távolmaradási arány aggodalommal kell, hogy eltöltsön mindenkit”. Úgy vélekedett, hogy pártja megőrizte relatív súlyát az új EP-ben. Wurtz azonnali vitát sürgetett az európai gazdasági és szociális modellről, mert – mint mondta – „Európa nagyon rossz színben van jelenleg”.

Olasz vagy lengyel lesz az EP következő elnöke

Joseph Daul, a néppárti frakció vezetője egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Európai Néppárt július 14-én szavaz arról, hogy ki legyen az EP következő elnöke: az olasz Mario Mauro, vagy a lengyel Jerzy Busek. Mind a Silvio Berlusconi vezette párt, mind pedig a lengyel kormánypárt nagyon jól szerepelt a hétvégi EP-választáson, de az olasz jelölt mellett szólhat, hogy pártja több képviselőt küldhet a Néppártba, amelynek hangadója lesz az új ciklusban. „Holnap kezdjük a vitát. És ha nem sikerül megoldást találni, akkor nincs kizárva a megosztás” – közölte Daul, utalva arra a lehetőségre, hogy az elnöki mandátumot esetleg megfelezhetik.

Megfigyelők szerint a parlamenti választásokon aratott fölényes konzervatív győzelem után aligha kétséges, hogy a Néppárt támogatását bíró José Manuel Barroso maradhat a következő öt évben is az Európai Bizottság elnöke. Graham Watson kitért egy az ALDE álláspontját firtató kérdés elől, annyit bocsátva előre, hogy a liberálisok készek fontolóra venni egy ideológiai és politikai koalíciót, ám elleneznek mindenféle „technikai szövetséget”.

Poul Nyrup Rasmussen az európai szocialista párt (PES) elnöke a párt saját választási rendezvényén, még az eredmények közzététele előtt egy új európai politikai tér létrehozásának fontosságát hangsúlyozta, melyben “alternatív többsége lesz a szocialista pártnak”. Rasmussen nem titkolta, a vélhetően koalícióban elképzelt többség elsődleges célja José Manuel Barroso bizottsági elnök leváltása. A PES elnöke szerint új gazdaságélénkítési csomagot kell letárgyalni, különben jövőre 27 millió munkanélkülivel lesz kénytelen számolni az öreg kontinens. Hozzátette, fontos, hogy a baloldali progresszív erők ellensúlyozzák a szélsőjobboldali és populista pártok előretörését az EP választásokon szerte a Huszonhetekben.

http://kitekinto.hu/europa/2009/06/08/folenyes_jobboldali_gyzelem_az_ep-valasztasokon/


Szavazásra hívják a tálibokat

Hamid Karzai afgán elnök felszólította a kormányellenes csoportosulásokat, köztük a tálib mozgalom tagjait is, hogy vegyenek részt az augusztusi elnökválasztáson. Hamid Karzai úgy fogalmazott, a választáson való részvétel az egyetlen esély a szélsőségesek számára, hogy szolgálatot tegyenek népüknek - jelentette vasárnap az Interfax orosz hírügynökség internetes oldalán az iráni Press tévécsatornára hivatkozva.

A tálibok rögtön elutasították Karzai felhívását. Zabiullah Mudzsahid szóvivő közölte, hogy az elnökválasztást teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja az amerikai kormányzat, s amíg Washingtonban hozzák meg a végleges döntést a szavazásról, a tálibok nem fognak rajta részt venni.

Az afganisztáni elnökválasztást augusztus 20-án rendezik meg. Hamid Karzai egyik jelenlegi alelnökét, Kerim Halilit és Mohammed Kászim Fahim korábbi védelmi minisztert nevezte meg jelöltnek a két alelnöki posztra.

http://index.hu/kulfold/hirek/2009/06/07/szavazasra_hivjak_a_talibokat/


Obama részvételével emlékeznek meg a D-nap 65. évfordulójáról


Vezető nyugati politikusok emlékeztek meg a helyszínen a normandiai partraszállás, a "második front" megnyitásának 65. évfordulójáról. A szövetségesek Overlord fedőnevű, tengeri és légi katonai műveletét a világtörténelem legnagyobb partraszállási akciójának tekintik.

A normandiai megemlékezésen jelen volt Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök, Gordon Brown és Stephen Harper brit, illetve kanadai miniszterelnök. A brit uralkodói családot Károly trónörökös képviseli.

A nyugati front megnyitásával megpecsételődött a náci Németország sorsa. A normandiai katonai temetők 110 ezer hősi halált halt katona maradványait őrzik.

A normandiai partraszállás története

Az 1944. június 6-i normandiai akció a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete volt, amely a nyugati front megnyitásával hozzájárult a náci Németország katonai összeomlásához és a második világháború befejezéséhez Európában.

A jobbára D-napként (D-Day) emlegetett művelet az Overlord fedőnevet kapta. Dwight Eisenhower irányításával nem sokkal éjfél után a szövetségesek - kétévi katonai, politikai és lélektani előkészület után - ötezer tonnányi bombával árasztották el az Atlanti-óceánnak a franciaországi Le Havre és Cherbourg közti partszakaszát, majd több hullámban 23 ezer ejtőernyőst dobtak le, hogy azok a nehéz terepen segítsék a hídfőállások megteremtését.

Hajnali fél héttől ötezer brit, amerikai és kanadai hajóról nyitott heves tüzérségi tűz közepette 20 ezer harci jármű és 156 ezer katona szállt partra öt helyen, az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword elnevezésű partszakaszokon, s ezzel megkezdődött az Atlanti Fal néven ismert német erődrendszer felszámolása. A német légierő alig ötszáz gépével szemben a szövetségesek 12 ezer repülővel támadtak, a szárazföldön 30 ezer német katona próbált ellenállni.

A németek már régóta számítottak egy szárazföldi támadásra, de nem Normandiában, hanem leginkább Calais-nél, ahol a Franciaország és Anglia közötti La Manche csatorna a legkeskenyebb. Haderejük jelentős részét ide összpontosították. Hitler alapvetően elterelő műveletnek tartotta a szövetségesek csapatmozgásait. Június 6-án a német erőket irányító Rommel tábornokot csak reggel 10-kor, Hitlert 11-kor értesítették a szövetségesek inváziójáról. A tábornagy folyamatos követelése ellenére Hitler július közepéig sem volt hajlandó haderőt megmozgatni, és Észak-Afrikából sem érkezett segítség Európába.

Ennek ellenére a sikeres D-napot követően a tervezettnél nehezebbeknek és hosszabbaknak bizonyultak a normandiai harcok, amelyben hárommillió katonát mozgósítottak. A németek szívósan védték állásaikat, legfőképpen a stratégiai szempontból fontos Cherbourg és Caen városát. Igazi áttörésre július legvégén került sor, amelynek eredményeként augusztus 25-én Charles de Gaulle tábornok és a szövetséges csapatok bevonulhattak Párizsba. Szeptember 5-én Brüsszel, szeptember 12-én pedig Le Havre is felszabadult.

A szövetségesek az első 24 órában több mint tízezer katonát veszítettek, többségüket lelőtték a németek vagy pedig a vízbe fulladtak. Német oldalon 5 és 9 ezer közé tehető az első napon elesett katonák száma. A normandiai katonai temetők 110 ezer katona maradványait őrzik.

Moszkva már 1941-ben javasolta a brit kormánynak a második, nyugati front megnyitását, 1942-ben pedig már követelte, hogy az Egyesült Államok és Anglia fegyveres erői kezdjenek Nyugat-Európában nagyméretű hadműveletekbe, és ezzel kényszerítsék a német hadvezetést, hogy legalább 40 hadosztályt vonjon el a keleti frontról.

A három kormány 1942. június 12-én Londonban, Moszkvában és Washingtonban hivatalos közleményt jelentetett meg, amely szerint "teljes megegyezés jött létre az Európában 1942-ben megnyitandó második front halaszthatatlan feladatait illetően".

Winston Churchill egykori brit miniszterelnök háborús emlékirataiból azonban kitűnik: az amerikai és az angol delegáció az 1941 decemberében tartott washingtoni konferencián megegyezett, hogy a két hatalom haderői legkorábban 1943-ban kezdik meg a behatolást Európába. Mire végül 1944-ben eljött a D-nap, a keleti fronton már a szovjet csapatok kezében volt a kezdeményezés.

A normandiai partraszállást követően a háború még 11 hónapig folytatódott: az amerikai és a szovjet csapatok 1945. április 25-én találkoztak a németországi Torgaunál.

http://hvg.hu/vilag/20090606_obama_sarkozy_d-nap_normandia_evfordulo.aspx

Peking is bevásárolt: kínai lesz a Hummer

Oroszország után Kína is bevásárolt a csődeljárás alatt álló General Motors leányvállalataiból - számolt be a New York Times. Nem sokkal azután, hogy az Opel eladásáról folyó tárgyalásokról az orosz állami kereskedelmi bankhoz köthető Magna jött ki győztesen, egy kínai cég is lecsapott a GM egyik legnépszerűbb márkájára, a Hummerre. Amennyiben a felek végleg megegyeznek, a Sichuan Tengzhong nehézipari vállalat lesz az első kínai cég, amely megvásárol egy amerikai autómárkát.

A Hummer szóvivője azt nyilatkozta, hogy teljes mértékben meg voltak elégedve a kínai cég ajánlatával, és kiemelte, hogy a privát kézben lévő ázsiai vállalat minden egyes kritériumnak megfelelt. Az előzetes megállapodás szerint a Hummer gépjárműveket - egyelőre - továbbra is az Egyesült Államokban gyártják, az értékesítésért pedig a Sichuan Tengzhong felel szerte a világon. Az ázsiai vállalat tervei között szerepel a hírhedten környezetszennyező autótípus károsanyag-kibocsátásának csökkentése is.

Barack Obama örömmel fogadta a hírt, hiszen az ügylettel 3 ezer amerikainak maradhat meg az állása, és tovább működhet a két Hummer gyár, illetve a több mint száz értékesítő. Az elnök ugyanakkor hozzátette, hogy a - GM-et gyakorlatilag államosító - kormány semmilyen szerepet nem vállalt az ügylet lebonyolításában, és - mint mondta - ez is bizonyítja, hogy az állam nem szól bele a vállalat mindennapi döntéseibe.

Kérdéses, hogy mit szólnak mindehhez a népszerű terepjáró tulajdonosai. Az Irakban és Afganisztánban is használt katonai Humvee-ről mintázott Hummer ugyanis sok amerikai számára a hazafiságot jelképezi.

A kilencvenes években felvásárolt Hummer mellett a General Motors több más márkától is megválik, így többek között az Opel, a Saab, és a Saturn eladása után csupán a Cadillac, a Chevrolet, a Buick, valamint a GMC marad a karcsúsított GM kezében.

http://kitekinto.hu/amerika/2009/06/05/peking_is_bevasarolt_kinai_lesz_a_hummer

2009. június 4., csütörtök

"A Dunán túl máig nagyon sok politikailag beteg ember él"


Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) törvényen kívül helyezését javasolta a pozsonyi parlament rendkívüli ülésén Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A szerda délután megnyílt tanácskozás egyetlen napirendi pontját az a nyilatkozattervezet képezte, amely elítéli Orbánnak és más magyar politikusoknak az EP-kampány során elhangzott "nacionalista kijelentéseit", amelyek állítólag veszélyeztetik Szlovákiát.
Slota szerint Orbán "fanatikus" politikus, akinek célja Nagy-Magyarország felújítása, s ennek a célnak elérésében "semmi sem gátolhatja meg". A szélsőséges magyarellenességéről ismert SNS-vezér nyolcpontos javaslatában szükségesnek vélte, hogy fogadjanak el törvényt a köztársaság védelméről, büntessék azokat a mozgalmakat, amelyek megkérdőjelezik a háború utáni közép-európai rendezést, és szorgalmazzák a magyarok határok feletti egyesítését. Slota kötelezővé tenné Szlovákiában a kizárólag szlovák nyelvű érettségi vizsgákat és főiskolai felvételiket, nyelvvizsgához kötné a munkapiaci érvényesülést, és a reciprocitás elvét érvényesítené a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok jogi helyzete között.

A politikus úgy fogalmazott, hogy "a Dunán túl máig nagyon sok politikailag beteg ember él", akik nem fogadják el a két világháború utáni rendezést és a békeszerződéseket. Szerinte Orbán úgy viselkedik, "mint aki hidegháborút visel szomszédai ellen".

Robert Fico kormányfő szintén "nagymagyar nacionalizmusról", magyar "irredentizmusról és revizionizmusról" beszélt, amely nemcsak Szlovákiát, de egész Közép-Európát veszélyezteti. A szlovák miniszterelnök nagyon éles szavakkal bírálta Orbán kijelentéseit, s aláhúzta: "Magyarországon egyre inkább teret nyernek a szélsőséges erők", s ezeket a szélsőségeket a szomszédos országokban is terjesztik. Azt állította, hogy a "magyar kártyát" nem a kormánykoalíció, hanem az MKP vette elő, amikor részt vett a Fidesz kampánygyűlésén Esztergomban. Azzal vádolta az MKP-t, hogy szlovákellenes politikát folytat, és viszályt szít a szlovákok és a magyarok között. A szlovák miniszterelnök ugyanakkor kijelentette, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat jónak, s több tekintetben a nemzetközi szintet meghaladónak tartja.

A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony különbséget tesz a magyarországi kormányzat és ellenzék között, s Orbán Viktor vitatott kijelentései a kárpát-medencei magyarság képviseletéről az Európai Parlamentben ezért nem terhelik a hivatalos államközi kapcsolatokat. A miniszter szerint Pozsony szükségét érzi annak, hogy felhívja Európa figyelmét a Fidesz elnökének nyilatkozataira, amelyek "nem tartoznak a 21. századi Európa kultúrájába".

Lajcák úgy véli: a szlovák-magyar államközi kapcsolatok jók, s az Orbán-ügy nem fogja befolyásolni a két miniszterelnök, Robert Fico és Bajnai Gordon budapesti találkozóját sem, amelyre a tervek szerint június végéig kerül sor.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) visszautasította a szlovák parlament rendkívüli ülésén a pártot és a magyarokat ért támadásokat. "Hamis és veszélyes játékot folytatnak mindazok, akik a közelgő európai parlamenti választás előtt ismét elővették a magyar kártyát" - reagált az elhangzottakra Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője.

A Fidesz és a szlovák parlament közötti vita az európai parlamenti (EP) választási kampány része - mondta Balázs Péter tárcavezető. "A kiéleződött vitát a Fidesz és a szlovák parlament között az európai parlamenti választási kampány részének tekintjük. Remélem, hogy az átmenetileg felhevült indulatok nem fogják megzavarni azt a hosszú távú építkezést, amelyet a magyar kormány kezdeményezett" - hangsúlyozta Balázs Péter.

http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1200076

"Véres Vasárnap": húsz éve történt


Csütörtökön lesz a demokratikus átalakulásért küzdő kínai egyetemisták Tienanmen (Tiananmen) téri tüntetésének huszadik évfordulója. A véres pekingi eseményekre emlékezve vasárnap több ezres tömeg vonult fel Hongkong belvárosában. A demokráciát követelő egykori tüntetéseket hivatalosan húsz év után is „ellenforradalminak” tekintik, és tabunak számít Kína-szerte. Hongkongban azért engedélyezett mégis a nyílt megemlékezés, mert az 1997-ben brit gyarmati uralom alól visszakapott várost eltérő módon irányítja a kínai vezetés, mint az ország többi részét. A húsz évvel ezelőtti Peking főterén történt véres eseményeknek még ma sem ismert minden részlete pontosan. A cikk további részében az akkori események összefoglalását adjuk.Az 1989-es tragikus eseménysor elindítója Hu Jao-pang (Hu Yaobang), a Kínai Kommunista Párt két évvel korábban leváltott reformpárti főtitkárának halála volt. A magas rangú vezetőt 1987 elején azért váltották le, mert nem verte le az 1986-os diákmozgalmakat. Az 1989. április 15-én bekövetkezett halálának hírére április 17-e és 20-a között a Tienanmen téren diákok ezrei tüntettek, közben olyan jelszavakat kiáltozva, mint az „Éljen a demokrácia” vagy az „Éljen a szabadság”. A négy nap során kétszer avatkozott be a rendőrség, erőszakot azonban még nem alkalmaztak a több mint százezerre duzzadt tüntetővel szemben.

Április 22-én Hu Jao-pang temetésekor a tüntetési tilalom ellenére több ezer diák maradt a Tienanmen téren. A demonstrációk átterjedtek Hsziánra, Csangsára, Sanghajra és Csengtura is. Április 24-én a pekingi egyetem diákjai sztrájkba léptek, és jelszavaikban az ország vezetőinek lemondását követelték, 27-ére a diákok száma már elérte a félmilliót, akikhez 200 újságíró is csatlakozott. Május 5-én a Kínai Kommunista Párt főtitkára, Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) elkötelezte magát az ország vezetése és a tüntető diákok közötti párbeszéd megindulása mellett. Ennek hatására egyes pekingi egyetemeken újraindult az oktatás. Május 13-án azonban ezer diák éhségsztrájkba kezdett, hogy ily módon próbálják rávenni a kormányt arra, hogy párbeszédet kezdjen velük a demokráciáról. A diákok a nagymértékű politikai korrupció ellen tüntettek, és gyülekezési jogot, sajtószabadságot, valamint politikai reformokat követeltek.

Tömegmozgalommá vált

Május 17-ére a pekingiekkel és az ország több vidékéről a fővárosba érkező munkásokkal és értelmiségiekkel a diáktüntetés tömegmegmozdulássá vált, délután egy millió ember követelte a demokráciát, és a vezető, Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) visszavonulását. Ezzel egy időben húsz vidéki városban is megmozdulások voltak. Külföldi újságírók és más megfigyelők szerint a tömegtüntetés békés, fegyelmezett és ünnepi hangulatú volt. Jellemző volt a tiltakozás jellegére, hogy mind a diákok, mind az őket kísérő tömeg ütemesen kiáltozva arra szólította fel a rendőröket, hogy ne alkalmazzanak erőszakot. A fegyvertelen rendőrök pedig – akiknek minden valószínűség szerint nem is volt parancsuk a kemény fellépésre – eleget tettek a diákok és a tömeg felszólításának. Hasonlóan viselkedtek a diákok is: amikor látták, hogy a rendőrkordon nem válik szét valahol, vonulásukhoz más útirányt választottak.

Véres leszámolás

Li Peng kormányfő május 18-án tárgyalt első alkalommal a tüntető diákok képviselőjével, ám mivel ő az éhségsztrájk és a tüntetések azonnali befejezését követelte, az egyetemisták viszont először a követeléseikről akartak tárgyalni, a megbeszéléssel semmilyen eredményre nem jutottak. Ekkorra már a legszerényebb becslések szerint is kétmillióan tüntettek Pekingben. A politikai vezetés többször is utasítást adott a tér kiürítésére, ez azonban kudarcba fulladt. A kormány később, az események lezárulta után úgy fogalmazott: érezték, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás, anarchia fenyegetett. Május 19-én hajnalban Csao Ce-jang pártfőtitkár és Li Peng miniszterelnök meglátogatták a tüntetőket a Tienanmen téren, ahol a pártfőtitkár az éhségsztrájk befejezését kérte. Néhány órával később Csao Ce-jang, aki hajlandó lett volna a követelések egy részét teljesíteni, alul marad a Központi Bizottságban, többségben voltak ugyanis a hadsereg bevetését sürgető vezetők. Li Peng éjjel szükségállapotot rendelt el, betiltotta a tárgyalásokat, és bejelentette, hogy tankok érkeztek Pekingbe, hogy rendet tegyenek. Június 4-én, a „véres vasárnapon” aztán a kínai hadsereg vidékről felhozott páncélos és gépesített csapatai behatoltak a Tienanmen térre, ahol az összecsapásban becslések szerint több százan haltak meg, és több ezerre rúgott a sebesültek száma, az ezt követő letartoztatási hullámban pedig számos diákvezetőt elfogtak, és évekig börtönben tartottak.

Ezzel a tettel a politikai vezetés erőszakosan elfojtotta a kibontakozó demokrácia-mozgalmat, és megbénította a társadalmi reformok folytatásának lehetőségeit, megerősítette viszont a pártvezetést. Teng Hsziao-ping a kilencvenes évek elején aztán meghirdette azt a profitelvekre alapozott gazdasági reformot, amelynek hatásaként a nemzetközi tőke végül megjelent a kínai piacon. A tüntetés leverése óta az egyetemek környékén évről évre összegyűlnek azok, akik elítélik a ’89-es véres eseményeket, és megvetésük kifejezésére – különösen a diáktüntetés évfordulóin – gyakran kicsi üvegpalackokat törnek össze. Ennek a szimbolikus cselekedetnek az oka, hogy Hsziao-ping neve azonos hangzású a "kis üveg"-et jelentő kínai szóval.

A kínai vezetés 1989 óta sem hajlandó elismerni a Tienanmen téri mészárlást, három évvel ezelőtt például csak egy rövid és rideg nyilatkozatot adott közre az évfordulóra. "Ami a 1980-as évek végén történt politikai felfordulást illeti, Kína már régen levonta a következtetéseket. Erről nem kívánok többet mondani" - közölte a külügyi szóvivő. A kínai fiatalok körében információk szerint egyre kisebb jelentőségűnek számít az esemény. A kommunista vezetés ennek ellenére elővigyázatos: az évforduló előtt minden évben ideiglenesen őrizetbe veszi, vagy házi őrizetbe helyezi azokat a másként gondolkodó értelmiségieket, akik tüntetést szervezhetnének. A kormány hivatalosan még mindig ellenforradalomnak tekinti az 1989-es Tienanmen-téri eseményeket.

Ki tudja, hányan...

Arról, hogy pontosan hány embert öltek vagy sebesítettek meg, illetve hogy hányan kerültek börtönbe a diáktüntetés leverése után, még ma sem áll rendelkezésre pontos adat. A kínai vezetés által közölt információk szerint összesen 200 halottja volt az összecsapásoknak, közülük pedig a hatóságok szerint csak 36-an voltak diákok. Az áldozatul esett diákok anyáinak 1991 óta működő szervezete viszont arra emlékeztet, hogy 189 áldozatot azonosítottak, köztük 71 diákot a tüntetés leverése után. Egy másik emberi jogi szervezet, a hongkongi Információs Központ az Emberi Jogokért és a Demokráciáért azt közölte, hogy mintegy 20 ezerre tehető azoknak a száma, akiket országszerte letartóztattak a Tienanmen-téri tüntetések nyomán. Közülük 15 ezer ellen indult eljárás „ellenforradalmi tevékenység” és más bűntettek címén. 70 halálos ítélet is született, amelyeket azonnal végre is hajtottak. A New York-i székhelyű emberi jogvédő szervezet, a Human Rights Watch egy évvel ezelőtt követelte, hogy a pekingi vezetés tegye közzé a tüntetés áldozatainak, sebesültjeinek, és bebörtönzöttjeinek teljes listáját, ezt a kínai vezetés máig nem teljesítette.

http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2009/06/03/husz_eves_a_veres_vasarnap/