2009. január 24., szombat

Előre hozott választások Izlandon


Mindezt Geir Haarde kormányfő jelentette be a lakosság nyomására, amely a kormány távozását követeli a gazdasági csőd miatt. A miniszterelnök közölte: a kormányzó Függetlenségi Párt központi bizottsága és ő maga is azt szeretné, ha május 9-én, szombaton rendeznék meg a választásokat.
A legnagyobb ellenzéki párt vezére a brit hírügynökségnek nyilatkozva a Nemzetközi Valutaalappal kötött tavaly őszi megállapodás feltételeinek újratárgyalását sürgette. Steingrimur Sigfusson, a Baloldal-Zöld Párt elnöke szerint ha ők nyerik a választásokat, kész vállalni a kormányfői posztot. Az általa vezetett kormány pedig "új tárgyalásokat kezdene az IMF-fel, hogy a pénzügyi program jobban megfeleljen az izlandi szükségleteknek és körülményeknek".

Sigfusson az interjúban kilátásba helyezte mindazok vagyonának törvényi úton való zárolását, akik "a leginkább felelősek" az országot sújtó pénzügyi válságért. A Baloldal-Zöld Pártnak friss felmérések szerint jó esélye van arra, hogy vereséget mérjen a jelenlegi koalíció pártjaira. A Függetlenségi Párt és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Szövetség alkotta kormány mandátuma 2011-ben járna le.

A választás részleteiről a Függetlenségi Párt a hét végén tárgyal. Az izlandi bankrendszer az ősszel omlott össze az adósságok súlya alatt, zuhant a nemzeti valuta árfolyama, míg az infláció és a munkanélküliség szárnyal. A szigetországban egy hónapja tartó tüntetések résztvevői a kormány távozását követelik.

Az 57 éves Haarde a kormány honlapján közzétett közleményében bejelentette: a múlt heti orvosi rutinvizsgálatok során rosszindulatú daganatot találtak a torkában, és a betegsége miatt nem jelölteti magát a konzervatív Függetlenségi Párt elnöki tisztére a március végi pártkongresszuson. A kormány továbbra is dolgozik a gazdasági válság megoldásán - tette hozzá.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/353221

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése