2009. január 14., szerda

Bulgária és Románia jóval kevesebb gázt kap


Csehországba ismét a szokásos mennyiség érkezik, Görögországba és Bulgáriába jóval kevesebb orosz gáz jut, Romániába 30 százalékkal kevesebb. Horvátországba a szokásosnál hét százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezik az ukrán-orosz gázvita miatt.

Csehország hétfőn ismét a szokásos mennyiségben kapja az orosz földgázt, miután az öt százalékkal csökkent vasárnap - közölte a gázimportőr RWE Transgas hétfőn.

A cég szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a gázmennyiség csökkenése nincs hatással a cseh fogyasztókra, tekintettel a gáztartalékokra és a Norvégiából érkező földgázra.

Harmadával esett a görög szállítmány

A Görögországba irányuló orosz földgáz mennyisége közel egyharmadával esett - közölte hétfőn a görög gázvezetéket üzemeltető DEPA cég egyik illetékese. A név nélkül nyilatkozó vállalati képviselő elmondta: hétfőn arról kaptak értesítést, hogy a szokásos napi 6 millió köbméter helyett csupán 4 millió köbméter földgáz jut el Görögországba az ukrán-orosz gázvita miatt.

A szállítások csökkenése nem befolyásolja a fogyasztók ellátását - mondta a DEPA képviselője. A hiányt más forrásokból fedezik Észak-Görögországban, illetve törökországi import révén.
Bulgária, amely szombat reggel óta 10-15 százalékkal kevesebb orosz földgázhoz jut, továbbra is hasonló mennyiség kiesésére számíthat - mondta a Bulgargaz bolgár állami gázipari cég vezérigazgatója.

Dimitar Gogov rámutatott arra, hogy a Bulgárián át Törökország, Görögország és Macedónia felé haladó tranzitvezetéken szintén a szokásosnál kevesebb gáz áramlik.

„Amennyiben a gázszállítás napi 6-6,5 millió köbméterre esne, korlátozni kell a fogyasztók gázfelhasználását" - tette hozzá. Bulgária napi gázfogyasztása 10-11 millió köbméter.

Románia: -30-40 százalék

Hétfőn is csökkentett szinten, a szerződött mennyiségnél 30 százalékkal alacsonyabban mozgott a Romániában irányuló földgázszállítás az orosz-ukrán gázvita miatt - jelentette be az állami Transgaz csővezeték működtető vállalat. Ez a helyzet a Gazprom balkáni hivatalától kapott információ szerint január 11-ig így maradhat.

A Romániába irányuló földgázszállítás pénteken hirtelen 30-40 százalékkal visszaesett, mintegy 3 millió köbméterrel csökkent a napi szállított mennyiség. Bukarest 3 milliárd köbmétert kitevő tartalékából pótolta - mintegy napi 25 millió köbméter lehívásával - a kieső mennyiséget, így a fogyasztók nem érezték meg a szállítás kiesését.

Románia éves földgázszükségletének 65 százalékát hazai kitermelésből elégíti ki, az orosz import részaránya mintegy egyharmad.

Horvátország: -7 százalék

A horvát gázvezetéket üzemeltető Plinacro cég egyik vezető illetékese hétfőn ugyanakkor hozzátette, hogy „a fogyasztók gázellátását ez nem befolyásolja, mivel az ellátó rendszerben stabil a helyzet".
Horvátország gázszükségletének mintegy 40 százalékát importálja, jórészt Oroszországból.
Törökország hétfőn bejelentette, hogy miután az Ukrajnán át érkező orosz földgáz mennyisége mérsékelten csökkent, azt a Fekete-tenger alatt húzódó Kék Áramlat vezetéken keresztül pótolja.
Törökország naponta 40 millió köbméter orosz földgázt kap az Ukrajnán át haladó földgázvezetéken. Ez a mennyiség az elmúlt néhány napban 38 millió köbméterre mérséklődött.
A török energiaügyi minisztérium egyik illetékese hétfőn azt mondta, hogy a Kék Áramlaton keresztül a szokásos napi 35 millió köbméternyi import gáz mennyiségét 41 millió köbméterre növelik.


http://www.fn.hu/makro/20090105/bulgaria_romania_joval_kevesebb/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése