2009. január 19., hétfő

A világ legszomorúbb hétfője


Minden idők legszomorkásabb napjának kiáltották ki e hét hétfőt brit kedélyszakértők. Tavaly január 21-ét mondták borúrekordnak a depresszió specialistái, azaz ugyancsak január utolsó előtti hétfőjét.

Matematikai képlet igazolja, hogy ez a legrosszabb nap

Az idei azonban még komorabb a gazdasági válság miatt.
Cliff Arnall pszichológus tavaly hatváltozós matematikai képlettel határozta meg az év legborúsabb hangulatú napját.

A hat tényező a következő volt: az időjárás, a karácsony miatti adósságteher nyűge, a karácsony csillogása utáni monotónia érzetének felerősödése, az újévi fogadalmak megszegése, kedvetlenség mindenhez, mohó vágy az életvitel megváltoztatására.

Ma várható a legtöbb baleset

Az idei hasonló, de nem teljesen egyező: bejött hozzá az állásbizonytalanság és az ingatlanárak összeomlása.

Mindemiatt az eddigi legszomorúbb hétfő lett 2009. január 19. William Hartson, egy másik neves brit pszichológus is kreált matematikai képletet, és az jött ki eredményül, hogy ezen a napon várható a legtöbb baleset.

A hétfők egyébként is népszerűtlenek: korábbi kimutatások szerint a legtöbb ember vasárnap éjjel alszik a legrosszabbul a szörnyű kilátás miatt, hogy másnap megint munkába kell mennie.

Figyeljünk a jó dolgokra!

Arnall hangulatjavításként rendre azt javallja, hogy mindenki próbáljon a jó dolgokra figyelni. „Ha egyik végtagod használhatatlan, örülj annak, hogy a másik háromnak nincs baja” – mondta a pszichológus a Daily Mail című brit lapnak.

http://www.metropol.hu/bulvar/cikk/350798

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése