2010. március 30., kedd

Több ezer éves álajtót találtak Luxorban


Körülbelül 3500 éves, vörös gránitból készült álajtóra bukkantak régészek az egyiptomi Luxorban, a karnaki templom bejárata előtt.
Az álajtó, amelyről az ókori egyiptomiak azt hitték, hogy a halott lelkének átjárást biztosít a valós világ és a túlvilág között, Uszeramon vezír sírjához tartozott - jelentette be Faruk Hoszni egyiptomi kulturális miniszter. Az apja, Ahmosze nyomdokait követő Uszeramon húsz éven át volt befolyásos tanácsadója a leghosszabb ideig hatalmon lévő fáraónőnek, az i.e. 1479 és 1458 között uralkodó Hatsepszut királynőnek az Újbirodalomban.

Az 1,75 méter magas és 50 centiméter széles gránittömbre hieroglifákkal vallási szövegeket véstek, és feltüntették Uszeramon különböző címeit, úgymint a város elöljárója, vezír, herceg - egészítette ki a kulturális tárca közleményét Záhi Havvász, az egyiptomi régészeti hivatal vezetője. Manszur Boreik, a régészcsoport irányítója szerint a Nílus keleti partján megtalált álajtót a rómaiak vitték el a vezír sírjából, a folyó nyugati partjáról és építőanyagként újrahasznosították.

A fáraók és magas rangú tisztségviselők sírjában kialakított álajtók valójában térplasztikák, amelyeket nem lehet kinyitni. Célja az volt, hogy a halott lelke hozzájuthasson a számára bemutatott áldozatokhoz.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=298913&ctag=articlelist&iid=1

2010. március 29., hétfő

Tőkés Lászlótól válni akar a felesége


Tőkés Edit huszonöt évig bírta, de most kitálalt: állítása szerint a volt püspök többször félrelépett, a családjával pedig írásban, hivatalos levélben kommunikált. Az EP-képviselő élete legnagyobb próbatételének nevezte a történteket.

Tőkés Edit hűtlenséggel vádolja a férjét, és már be is nyújtotta a válópert az európai parlamenti képviselő, volt református püspök ellen, írja [1] az uh.ro erdélyi magyar hírportál.

A nő állítása szerint Tőkés Lászlónak "számtalan kalandja volt", ezeket levelekkel, SMS-ekkel tudja bizonyítani. Elmondta, huszonöt éves házasságuk során "szellemi trauma és terror áldozata volt", férjének abszurd szokásai voltak, például írásban kommunikált a családjával.


„Olyan helyzet állt elő, hogy velem és a gyerekekkel is hivatalos levélben kommunikált. Körülbelül kétszáz levelet küldött, valamint volt egy napló is, melybe hozzánk intézett kérdéseit jegyezte fel. Nekünk kötelességünk volt felírni minden egyes kiadásunkat, csatolva a számlákat és pénztárjegyeket" – írja válóperi kérelmében Tőkés Edit. Ugyanitt megjegyzi, férje nem volt hajlandó vele mutatkozni barátai körében, valamint semmilyen vacsorán, vagy egyéb eseményen sem.

Élete legnagyobb próbatétele

Tőkés László az MTI kérdésére elmondta, hogy felesége egy hete adta be a válópert, miután tavaly decemberben elhagyta őt, és otthonukból elköltözött. "Mivel ezen a helyzeten nem tudtam változtatni, döntését kénytelen vagyok tudomásul venni és tiszteletben tartani" - mondta Tőkés László.

Közölte: család- és gyermekszerető emberként élete legnagyobb próbatételeként és válságaként éli meg a történteket. Az ügy további részleteibe nem avatja be a nyilvánosságot, mivel családját óvni akarja a nyilvánvaló politikai ártószándéktól, valamint a bulvársajtótól.

A politikus hozzátette, hogy munkájának és hivatásának a továbbiakban is megpróbál töretlenül eleget tenni.

Levél a különutas életről

Arról, hogy nincs minden rendben a házaspár körül, már tavaly nyáron lehetett hallani. Tőkés László egy nagyváradi sajtótájékoztatón bemutatott egy levelet [2], amit a feleségének tulajdonítottak. Ebben a levélben az áll, hogy Tőkés hátat fordított temesvári bajtársainak, a "családi életünket pedig felszámolta (...) saját különutas életét hivatalosan megalapozta".

Tőkés László az Erdély Online cikke [3] szerint úgy fogalmazott, "szinte testi fájdalmat okoz az a rengeteg támadás, ami személyemet éri, de próbáljuk méltósággal elviselni ezeket a dolgokat".

http://index.hu/kulfold/2010/03/29/tokes_laszlotol_valni_akar_a_felesege/

2010. március 28., vasárnap

Kilenc villája van a politikus 11 éves fiának

Eltitkolja a valódi bevételeit Azerbajdzsán elnöke

Kisebb meglepetést okozott a Washington Post nemrégiben publikált cikke, amelyből kiderül, hogy az azerbajdzsáni elnök Ilham Alijev fiának 9 villája van Dubaiban. A 11 éves Gejdar Alijev a lap értesülései szerint körülbelül 44 millió dollár értékű ingatlanok tulajdonosa.

Azerbajdzsán elnöki sajtóosztályának a titkára, Azer Gaszimov nem volt hajlandó a Washington Post információiról beszélni. „Nem vagyok hajlandó semmit kommentálni” – mondta Gaszimov.

Ilham Alijev elnök éves fizetése a hivatalos adóbevallás szerint 228 ezer dollár, amibi azért egy kisebb házikóra sem lenne elég Dubaiban. A Washington Post Dubai ingatlanjainak a jegyzékét vizsgálta meg, és ott lelt rá az elnök fiának nevére írt luxusvillákra. Ezen kívül a jegyzékben két másik név szerepel: Lejla és Arzu Alijeva. Azerbajdzsán elnökének valóban van egy Lejla és egy Arzu nevű lánya, úgy hogy ha valóban ők a jegyzékben szereplő személyek, akkor Ilham Alijev gyerekeinek a vagyona eléri a 75 millió dollárt.

http://kitekinto.hu/iszlam/2010/03/28/kilenc_villaja_van_a_politikus_11_eves_fianak/

Döntött a Francia Államtanács


Nem lehet betiltani a burka viselését

Általánosan nem lehet betiltani a burka viselését - állapította meg a legmagasabb fokú francia közigazgatási hatóság, az államtanács, amelyet arra kért Francois Fillon kormányfő, hogy tanulmányozza a egész testet takaró női muzulmán ruha betiltásának jogi lehetőségét - jelentette szombaton a Le Figaro című lap.
Az államtanács az általa készített jelentést néhány nap múlva kell hogy átadja a miniszterelnöknek. A "bölcsek" döntésüknél azt vették alapul, hogy a burka viselése veszélyezteti-e a közrendet - írja a lap, és tudni véli, hogy a jelentés szerint biztonsági okból be kell tiltani a testből látni semmit nem engedő viseletet, ugyanis mindenkit kell tudni azonosítani.

Tehát a burka hordható az utcán, de nem a közintézményekben. A tiltott területek közé tartoznának esetleg a pályaudvarok, a repülőterek, valamint a kényes kereskedelmi üzletek, vagyis bankok, ékszerboltok - írja a lap.

Az illetékes francia parlamenti bizottság még januárban azt ajánlotta a kormánynak, hogy tiltsa be az országban a burka viselését. A burkával kapcsolatos jogi rendelkezések más nyugat-európai országokban is napirenden vannak.

Január végén a liberális-konzervatív dán kormány a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött, s egy minapi felmérés szerint a nyugat-európaiak jelentős többsége pártolná a burka nyilvános viselésének betiltását.

http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/66446/1/kulfold/Nem_lehet_betiltani_a_burka_viseleset

Pasolini meggyilkolása ügyében újra nyomoznak


Új eljárást indítanak Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező 1975-ös meggyilkolása ügyében, mert felmerült a gyanú, hogy annak idején felületes volt a nyomozás.
Az új vizsgálat elrendelését Angelino Alfano olasz igazságügyi miniszter jelentette be nyílt levelében, amely a Corriere della Sera című olasz lap pénteki számában jelent meg Walter Veltroni volt római főpolgármester levelére válaszul.

Az író Veltroni, a balközép Demokrata Párt volt vezetője azért kérte a vizsgálat újraindítását, mert szerinte annak idején a nyomozás figyelmen kívül hagyott több bizonyítékot, másfelől ma olyan új technológiákat lehet alkalmazni, amelyek akkoriban még nem léteztek, mint amilyen az ujjlenyomat genetikai összevetése.

Walter Veltroni szerint bizonyítékok szólnak amellett, hogy az író és rendező, baloldali értelmiségi meggyilkolásáért elítélt suhanc, az akkor 17 éves Pino Pelosi nem volt magányos gyilkos. A teste áruba bocsátásából élő Pelosit 9 év börtönre ítélték, miután magára vállalta a gyilkosságot, amelyet állítólag egy szexuális aktust követő dulakodásban követett el az ostiai tengerparton.

Pino Pelosi 2005-ben egy televíziós interjúban visszavonta vallomását és azt állította, hogy a homoszexuális filmrendezőt valójában három ismeretlen verte agyon, és a bosszúállástól való félelmében nem jelentette fel őket.
Pénteken megjelent levelében Alfano igazságügyi miniszter is elismeri, hogy a hajdani vizsgálatot nem folytatták le kellő alapossággal és számos kérdőjel maradt. Alfano szerint "az igazság megállapítása hasznos, sőt szükséges és nemcsak igazságügyi, hanem politikatörténeti szinten is".

Pasolini családjának ügyvédei mindig is kétségbe vonták, hogy a vékony, gyenge fizikumú Pino Pelosi képes lett volna halált okozó ütéseket mérni a filmrendezőre, ráadásul anélkül, hogy maga bármilyen komolyabb sebet kapott volna.

http://www.metropol.hu/kultura/cikk/546338

A terhes Monica Bellucci ismét levetkőzött a Vanity Fairnek


A színésznő 45 évesen, második terhessége alatt is elvállalta a Vanity Fair magazin felkérését, hogy a címlapjukon mutassa meg a hasát. Hat évvel ezelőtti első címlapfotója még felháborította a Vatikánt, most nincs botrány.
Monica Bellucci hat évvel első terhessége után, 45 évesen is elvállalta, hogy várandósan pózoljon az olasz Vanity Fair címlapján. Amikor először pózolt terhesen [1] a lapnak azért tette, hogy így tiltakozzon egy olasz törvény ellen, ami megtiltja a spermadonorok használatát. A törvényre sikerült felhívnia a figyelmet, a Vatikán meg hivatalos közleményben akadt ki Belucci tettén.

2010-ben azért döntött a vetkőzés mellett, mert a népszavazás után meghozott törvény még mindig változatlanul korlátozza a mesterséges megtermékenyítést. "Az olasz nők külföldi klinikákra járnak, ha megengedhetik maguknak. Ez igazságtalanság. Ez egy politikai probléma, vagy leginkább annak a problémája, hogy a politika kihasználja az egyházat. Mindenekfelett viszont az információhiány a probléma. Túl kevés ember szavazott a népszavazáson" - nyilatkozta Monica Bellucci az olasz Vanity Fairnek. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy Bellucci mostani kampányakciójával is magára haragította-e a Vatikánt.

A jelenlegi interjúban arról is mesélt, miért vállalt 45 évesen is gyereket. "Emlékezned kell arra, hogy a nők most már átlagosan 85 évig élnek, úgyhogy van még egy csomó időd. Összehasonlításképpen, ha a XIX. század elején születtünk volna, negyvenéves korunkra valószínűleg halottak lennénk. Persze lehet, hogy életben lennénk, de szörnyű állapotban, valószínűleg fogak nélkül. Ma már másképp vannak a dolgok, és a hatvanas nők csodálatosan néznek ki. Úgyhogy most már lehet gyereked negyvenévesen úgy, hogy valószínűleg fel is tudod nevelni" - nyilatkozta a színésznő a lapnak.

A terhesen vetkőzés hagyományát Demi Moore indította el, aki szintén a Vanity Fairnek pózolt, és Annie Leibovitz készítette róla a képet 1991-ben. A hagyományt követte többek között Cindy Crawford 1999-ben, Christina Aguilera 2008-ban, Britney Spears 2006-ban, Halle Berry 2008-ban, és Heidi Klum 2005-ben.

http://velvet.hu/celeb/2010/03/25/monica_belucci_masodszor_is_megmutatta_a_terhes_hasat/

Betiltották a sztriptízt Izlandon


Az utolsó sztriptízbárt is bezárják június végéig Izlandon.
A Frettabladid című lap szerdai száma szerint az izlandi parlament, az althing a kormány által javasolt teljes tilalmat ellenszavazat nélkül elfogadta.
Harmincegy igen szavazat mellett csupán két, konzervatív függetlenségi párti képviselő tartózkodott. A kedd este megszavazott jogszabály illegálisnak minősíti, hogy bármely vállalkozás üzleti hasznot húzzon alkalmazottai meztelenségéből.

Kormányszóvivők a tilalom indoklásaként elmondták: nagyon magas azoknak a külföldi nőknek a hányada, akik a szegénység elől menekülve táncosnőnek szegődnek el a bárokba, ahol aztán gyakran szexuális szolgáltatásokra kényszerítik őket.

Az egy évvel ezelőtti első, még nem teljesen átfogó tilalmat követően szinte mindegyik addig létező sztriptízbárt bezártak Reykjavíkban. Az új és szigorított tilalom a Kopavogurban, Reykjavík elővárosában lévő bárt is bezáratja.

A 320 ezer lakosú országban liberális társadalmi értékek az uralkodóak, és erős a nőmozgalom.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/545018

Múzeumba került a kukac


Design gyűjteményének részévé tette a @ jelet a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA).
A kukac jel a franciákat talán mindig is ízletes csigájukra emlékezteti, másoknak viszont az internet korát és annak folyamatosan fejlődő nyelvét testesíti meg. A MoMA a jel "design ereje" előtt tisztelegve jelentette be hétfőn, hogy a kanyargós szimbólum része lett a nagynevű intézmény építészeti és designgyűjteményének.
A @ jel, amelyet naponta milliók írnak le emailcímekben, twitter- és sms-üzenetekben, vélhetően még a középkorból, a VI. századból származik, és létezése során több alkalommal is új jelentést kapott - hívta fel a figyelmet a múzeum. A jel például az oroszok számára a kutyát, de a finnek számára épp a macskát fedi - derült ki a beiktatás alkalmával.
A kukac 1971-ben tűnt fel az első email üzenetben, amelyet Ray Tomlinson mérnök küldött el. Azóta a társadalmi kapcsolatok jelképe, az átalakult viselkedésformák és interakciók lenyomata lett - vélekedett Paola Antonelli, a MoMA egyik kurátora.

http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=298640&ctag=articlelist&iid=1

Szexbojkott az ukrán kormány tagjai ellen


Szexbojkottra szólították fel feminista szervezetek Mikolaj Azarov ukrán kormányfő minisztereinek feleségeit, illetve szeretőit a miniszterelnök nőellenes kijelentései miatt.

Azarov elődjére, Julija Timosenkóra utalva mondta azt, hogy a reformok Ukrajnában "nem a nők dolga". Hasonló kijelentések a "civilizált világban" tönkretettek politikai karriereket.

Ukrajnában ezzel szemben még mindig széles körben elterjedtek az "archaikus hangok" - írták a Femen nőjogi mozgalom tagjai hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levelükben. A 29 tagú új ukrán kormányban egyetlen nő sincs. A Femen tagjai emiatt ismét meztelen felsőtesttel tiltakoztak, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a nők helyzetére a szerintük szexista ukrán társadalomban.

Választási kampánya során Viktor Janukovics nemrég beiktatott elnök azt mondta Timosenkóról, hogy a tűzhely mellett van a helye, és nem a politikában.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/543943

Luxusadót vezetnek be Bulgáriában


A gazdasági válság elleni küzdelem jegyében új adónemet vet ki a bolgár kormány luxusjavakra és -ingatlanokra. A kormány rendkívüli ülése után Bojko Boriszov miniszterelnök számolt be az új luxusadóról. Ezt jachtok, repülőgépek, nagy autók és drága ingatlanok tulajdonosaira fogják kivetni. Az új adónem hatálya alá esnek azok a magánszemélyek is, akiknek bankszámláján 50 ezer eurót (13 millió Ft) meghaladó összeg van. A kormányfő a társadalmi szolidaritással indokolta a luxusadó bevezetését.

http://index.hu/gazdasag/blog/2010/03/21/luxusadot_vezetnek_be_bulgariaban/

Kitakarítják Portugáliát


Minden portugál lap foglalkozott a Takarítsuk ki Portugáliát! nevű kezdeményezés szombati eseményeivel és előzményeivel. Még a hadsereg több mint ezer katonája is csatlakozott az egyelőre egynapos tevékenységhez, amelynek során a 10,6 millió lakosú ország több mint százezer önkéntese a szó szoros értelmében kitakarítja az erdőket, valamint az előző héten összeírt több mint tízezer illegális veszélyes-hulladéklerakót.
A több nagy- és kisvárosban, illetve egész térségekben az önkéntesek a jobboldali államfő, Aníbal António Cavaco Silva és a környezetvédő miniszter asszony, Dulce Pássaro részvételével is összegyűjtik az építési törmelékeket, a szerves hulladékot, és az erdőkben biológiailag nem lebomló szemetet.

A Público című lap pénteken számolt be a környezetvédő akció előzményéről: tavaly júliusban került föl a legismertebb közösségi oldalra az észt lakosságot tömegesen megmozdító szemétgyűjtő napról, amely korántsem az első ezek sorában. 2008 májusában az 1,3 millió lakosú balti államban ötvenezer polgár gyűjtötte össze a szemetet, és takarított meg jelentős kiadást a most súlyos válsággal küszködő államnak: a lakosok annyi munkát végeztek el egyetlen nap alatt, amiért korábban három év alatt 22 millió eurót fizetett.

A portugál szemétgyűjtő nap három ötletgazdája hangsúlyozza, hogy a világháló nélkül nem sikerült volna ilyen hamar ennyi embert toborozni. Eredetileg csak az erdőket tisztították volna meg a szeméttől, de aztán a lelkesedés láttán úgy döntöttek, hogy minden hulladékfajtára kiterjesztik a gyűjtést. Az önkéntesek nagy száma miatt a magáncégek és az állami intézmények is sorra csatlakoztak, és január óta a Valorsul, a Lisszabon térségének hulladékát feldolgozó részvénytársaság is egyeztetett a kezdeményezés szervezőivel.


http://www.mno.hu/portal/702163

Koboldmúzeum nyílt Dublinban


Szent Patrik napján különleges múzeum nyitotta meg a kapuit Dublinban: a koboldoknak szentelt építményben az ír folklór történetei elevenednek meg.
A Nemzeti Koboldmúzeumban (National Leprechaun Museum) interaktív élmény várja a látogatókat, akik felfedezhetik, hogy miként dolgoznak a miniatűr cipészek, vagy épp elsétálhatnak az Óriások útja (Giant's Causeway) bazalt oszlopainak replikája alatt is, és olyan szobákat járhatnak be, ahol hatalmas bútorok árnyékában maguk is átélhetik a "kobold-érzést".

A múzeum kiállítását tervező Tim O'Rahilly szerint ez utóbbi azért fontos, mert így mindenki beleképzelheti magát az apró teremtmények helyébe. Szerinte a gazdasági nehézségek közepette nagyon fontos egy ilyen múzeum létrehozása, hiszen az embereknek szükségük van egy kis kikapcsolódásra a mindennapokból. Emellett a koboldok szerencséje talán a válságból való kilábalásban is segíthet - véli az alkotó.

Az eredetileg Észak-Írországban ismert, ám mára nemzeti jelképpé vált mesei alakok zöld ruhájukról és kalapjukról nevezetesek. Legtöbbször erdőkben, az emberek elől elrejtőzve élnek, és a legenda szerint a koboldot csak az láthatja, aki szolgájává tette. A róluk szóló történetek szerint üstjükben, vagy valamilyen más edényben kincset rejtegetnek, amelyet a megfelelő alkalommal megosztanak a rászorulókkal is.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=298487&ctag=articlelist&iid=1

Újra nézhető Ronald Reagan tévéműsora


Ronald Reagan egy 50-es évekbeli tévéműsor-sorozatának több mint kétszáz felvételét újították fel a néhai amerikai elnök születése közelgő 100. évfordulója alkalmából
Reagan 1954 és 1962 között a General Electric jószolgálati követeként járta be az ország erőműveit a General Electric Theater című műsorral, amelynek ő volt a házigazdája. Korábban azt gondolták, hogy a műsorok felvétele élvezhetetlenül megrongálódott vagy elkallódott, ám a közelmúltban mind a 208 felvételt megtalálták a General Electric és az NBC Universal archívumában.

Jeff Immelt, a GE ügyvezetője szerdán adta át a felújított felvételeket az egykori first ladynek, Nancy Reagannek a Simi Valley városban létrehozott Ronald Reagan Elnöki Könyvtárban, ahol megtekinthetőek lesznek.

A GE 15 millió dollárral szponzorálja az 1911. február 6-án született Reagan 100. születésnapjával kapcsolatos kétéves ünnepségsorozatot. Az összeg nagy részét a rendezvények promóciójára szánják, de jut belőle egy múzeum új berendezésére, amelynek megnyitását a centenárium előestéjére tervezik, és kétszáz kiválasztott diák négyéves ösztöndíját is ebből fedezi majd a GE-Reagan ösztöndíjprogram.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=298448&ctag=articlelist&iid=1

A magyar diákok nyelvtudását ellenőrizné Pozsony


Ukrajna engedni készül érettségiügyben
Ellenőrizni fogja a szlovákiai magyar diákok szlovák nyelvtudását az állami tanfelügyelőség. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter ezzel reagált Sólyom László magyar államfő szerbiai kijelentésére, miszerint a kisebbségi magyar diákoknak idegen nyelvként kellene tanulniuk a többségi nemzet nyelvét – közölte a SITA hírügynökség szerdán.
„Úgy tűnik, hogy a szlovák nyelvtudás – különösen a magyar tannyelvű iskolákban – nem jó” – jelentette ki Mikolaj azután, hogy a pozsonyi kormány elfogadta a kisebbségi tannyelvű iskolákban az államnyelv oktatási színvonalának javítását célzó javaslatát. Ennek alapján fogják szúrópróbaszerűen ellenőrizni a szlovák nyelvtudást a kisebbségi iskolákban. Az anyag a szokásos előkészítés, véleményezés nélkül került a kormány elé. Mikolaj azt állította, hogy a gyorsaságra szükség volt. „Kötelességemnek éreztem reagálni, ha a Magyar Köztársaság elnöke keményen megtámadta az oktatás színvonalát” – mondta újságíróknak az oktatási miniszter, aki a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselője a kabinetben.

Mikolaj azt várja, hogy az állami tanfelügyelőség az ellenőrzések eredménye alapján ajánlásokat dolgoz ki a helyzet javítására. Ennek alapján azután az állam módosítaná a tanterveket. Arról, hogy növelik-e a szlovákórák számát azokban az iskolákban, ahol a diákok tudásszintje nem lesz megfelelő, a miniszter nem kívánt nyilatkozni. „Meglátjuk, mit mond a tanfelügyelőség, de néhány műszaki tantárgy szlovák nyelvű tanítására bizonyára szükség lenne” – jegyezte meg. Személyesen nem akarja javasolni a szlovák nyelv óraszámának növelését a magyar tannyelvű iskolákban. „Ez a tanfelügyelőség feladata” – tette hozzá. Ugyanakkor a tárca május végéig kiegészítő továbbképző programokat készít elő azon pedagógusok számára, akik a magyar iskolákban szlovákot tanítanak.

„Az állami tanfelügyelőség jelentése azt mutatja, hogy a szlovák nyelvtudás szintje alig haladja meg az 50 százalékot, ez figyelmeztető eredmény, ezért a tanfelügyelőségnek foglalkoznia kell ezzel a témával” – magyarázta a miniszter, aki szerint a magyar diákok szlovák nyelvtudása évről évre romlik. Mikolaj – kérdésre válaszolva – azt állította: nem tart attól, hogy lépése következtében romlana a szlovák–magyar viszony. „Miért, mert nem ismerik az államnyelvet? Ellenkezőleg, azt hiszem, hogy ez megerősíti kapcsolatainkat” – szögezte le.

http://www.mno.hu/portal/701433

Kadhafi Nigéria kettéosztását javasolja


Nigéria keresztény és muszlim részre osztását javasolta Moammer Kadhafi líbiai vezető, aki már korábban is számos radikális ötlettel lepte meg a világot.
A líbiai fővárosban, egy afrikai diákvezetőkkel tartott találkozón Kadhafi hétfőn este azt mondta, hogy "délen keresztény államot kellene alapítani, amelynek Lagos lehetne a fővárosa (...) északon pedig iszlám államot a jelenlegi fővárossal, Abujával".

Március elején egy muzulmán vallású nomád törzs tagjai tömegmészárlást követtek el a nyugat-afrikai ország több keresztény falujában. Az előre kitervelt öldöklésnek mintegy ötszáz halálos áldozata volt. Januárban is volt egy hasonló vérengzés, akkor keresztények támadtak meg muzulmánokat, és szintén mintegy ötszáz embert öltek meg.

Nigéria lakossága két, létszámában közel egyforma szunnita muzulmán, illetve keresztény népességből tevődik össze. A líbiai vezetőnek nem ez az első képtelennek tűnő nemzetközi politikai ötlete. Évek óta hangoztatja például, hogy a közel-keleti konfliktust egy közös zsidó-arab államalakulat létrehozásával lehetne megoldani. Az ENSZ-ben tavaly Svájcnak a világtérképről való letörlését, s az alpesi ország területének Németország, Franciaország és Olaszország közötti felosztását szorgalmazta.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/540909

Aarhus lett - maradhat?

Nevet változtat az internet miatt Dánia második legnagyobb városa

Elhagyja a kezdőbetűje feletti kis karikát, és a jövőben hivatalosan is Aarhusra változik Dánia második legnagyobb városának a neve, hogy könnyebb dolga legyen az internetezőknek - jelentette be hétfőn a polgármester.
Nicolai Wammen a Jyllands Posten című újságnak erősítette meg, hogy a városi tanács többsége áldását adta a névváltoztatáshoz. Az A betű feletti karika alapvetően csak a skandináv nyelvekben használatos, kiejtésben az elnyújtott A-hangot közelíti az O felé.

Megérett az idő a változtatásra, praktikusabb az interneten, ami által a város nemzetközibbé válik - mondta Rahib Azad-Ahmad alpolgármester.

A főpolgármester rámutatott arra, hogy a várost már régebben is hívták Aarhusnak, de egy helyesírási reform részeként 1948-ban hivatlosan is áttértek a skandináv írásmódú változatra.

Dánia második legnépesebb települése 300 ezer lakost számlál. Közülük az első visszhangok alapján azonban nem mindenki van oda a névváltoztatásért.

"Mi, skandinávok büszkék vagyunk írásjeleinkre" - fogalmazott a lap egyik olvasója. Volt olyan is, aki a globalizáció jeleként értékelte a város nevének egyszerűsödését.

http://itmania.hu/tart/cikk/e/0/65564/1/informatika/Nevet_valtoztat_az_internet_miatt_Dania_masodik_legnagyobb_varosa

Meghalt Jean Ferrat


Szombaton 79 éves korában meghalt Jean Ferrat francia énekes és zeneszerző, akinek nevéhez számos világszerte ismert francia sanzon fűződik.
Jean Ferrat bársonyos, férfias, nem egyszer drámai hangja olyan számokat szólaltatott meg - nem csak a francia dalok szerelmesei számára - mint a Que serais-je sans toi (Mi lennék én nélküled?), Aimer a perdre la raison (Őrülten szeretni) vagy a C'est beau la vie (Az élet szép). Az énekes az 1970-es évektől a dél-franciaországi Ardeche hegység egyik településén élt, ez a vidék ihlette a talán legnagyobb sikerének számító La Montagne (A hegy) című dalát.
Jean Ferrat - igazi nevén Jean Tenenbaum - 1930-ben született egy szegény (Oroszországból emigrált) zsidó családban. A második világháborúban az apát Auschwitzba deportálták és ott halt meg, az akkor 11 éves Jeant a kommunista ellenállók mentették meg.
Ez meghatározta világfelfogását, egész életében elkötelezett művész volt, felemelte szavát a forradalmi eszmékért és a testvériségért. Ma France (Az én Franciaországom) című dalában Picasso és Éluard, Potemkin című sanzonjában a Patyomkin páncélos forradalmár matrózainak felkelése előtt tisztelgett (az utóbbi dalt 1965-ben kitiltották a televízióból), viszont Csehszlovákia 1968-as megszállása ellen Camarade (Elvtárs) című dalában tiltakozott.
Jean Ferrat nagy tisztelője és barátja volt Louis Aragonnak; a francia irodalom nagy alakjának számos versét (köztük az Elza szemeit) ő zenésítette meg.
Az utóbbi években ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, eseménynek számított a nagybajszú, ősz énekes egy-egy televíziós fellépése. Pályafutása során mintegy 200 sanzont írt és tolmácsolt, nem egyet közülük a műfaj legszebbjei között tartanak számon.
Jean Ferrat halálával "a francia sanzon egy hajthatatlan felfogása is távozott" - hangoztatta Nicolas Sarkozy elnök szombati közleményében. A francia államfő hozzáfűzte: az énekes, aki "eltökélten ragaszkodott szabadságához és függetlenségéhez, egész életében személyes alkotásként fogta fel művészetét, mindig többre tartotta a hitelességet és a kiválóságot a fogyasztói szemléletnél és a kereskedelmi szabványoknál."
Marie-George Buffet, a Francia Kommunista Párt országos titkára közleményben tisztelgett az énekes előtt, aki egész életében "kritikus és igényes támogatást nyújtott" a pártnak anélkül, hogy annak tagja lett volna. George Moustaki, az énekes régi pályatársa azt hangsúlyozta, hogy Ferrat "elkötelezett művésznek számított.
"Franciaország egy része, egy egész nemzedék gyászol" - méltatta az énekest a France Info rádió. "Elment Jacques Brel, elment Georges Brassens, Léo Ferré, és most elment ő is, aki egyike volt az utolsó mohikánoknak."

http://kultura.hu/main.php?folderID=951&articleID=298232&ctag=articlelist&iid=1

Akcióhős lesz Leonardóból


A Warner stúdió akciókalandhőst farag Leonardóból - nem DiCaprióból, hanem da Vinciből, a reneszánsz mesterből.
A Hollywood Reporter számolt be arról, hogy a hollywoodi stúdió a Sherlock Holmes sikerén felbuzdulva olyan újabb filmekbe akar beszállni, amelyek a történelmi figurákat és helyeket a fikcióval ötvözik. Készülődik a folytatás a nagy nyomozóval, de felkaroltak egy Marco Polóról szóló filmtervet is Francis Lawrence rendezésében.

A Leonardo and the Soldiers of Forever (Leonardo és az öröklét katonái) című film érezhetően nem a reneszánsz festőóriás művészetére koncentrál: inkább a polihisztor mérnöki, tervezői, feltalálói zsenijét domborítja ki és egy titkos társaság tagjaként mutatja be, amint természetfeletti kalandba bonyolódik.

Adrian Askarieh, Roy Lee és Doug Davison produkciója A nemzet aranya vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói típusú sikereket idézi majd tele titkos kódokkal, letűnt kultúrákkal, rejtett erődökkel és elbukott angyalokkal - írta a THR.com.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=298206&ctag=articlelist&iid=1

Elhunyt Miguel Delibes spanyol író


89 éves korában csütörtökön elhunyt Miguel Delibes Cervantes-díjas spanyol író. Miguel Delibes a XX. századi spanyol irodalom egyik legjelentősebb alakja volt, a társadalmi realizmus irányzatának egyik fő képviselőjeként tartották számon.
Kiemelkedő munkái között szerepelt a La sombra del ciprés es alargada (A ciprus árnya nyúlánk) címmel megjelent első regénye, amelyért 1947-ben Nadal-díjat kapott. Nagy sikert aratott A patkányok, az El hereje (Az eretnek), a Cinco horas con Mario (Öt óra Marióval), és a La tierre herida (A megsebzett Föld) című műveivel is. Kötetei többek között angol, német, francia, bolgár és svéd fordításban jelentek meg, több munkája magyarul is olvasható.
Miguel Delibes hosszú éveken át vezette az El Norte de Castilla című újságot, amelynek karikaturistája, szerkesztője és igazgatója volt. A lapot a cenzúra erősödése miatt hagyta ott.
Delibes 1973-tól a spanyol akadémia tagja volt, műveit színdarabokban és filmekben dolgozták fel.

http://kultura.hu/main.php?folderID=887&articleID=298177&ctag=articlelist&iid=1

Több ezren tüntettek a Bolognai folyamat ellen


Több ezren tüntettek a Bolognai folyamat ellen Bécsben, míg a felsőoktatási reformban részt vevő országok Budapesten a tízéves jubileumi konferencia első napjára gyűltek össze..
A rendőrség becslése szerint mintegy háromezer-kétszázan vettek részt az osztrák főváros ismert bevásárlóutcáján, a Mariahilfer Strassén csütörtökön végigvonuló menetben. Több másik tüntető csoport később csatlakozott hozzájuk.

Maguk a szervezők tízezerre tették a résztvevők számát. A budapesti tanácskozás után a konferencia pénteken Bécsben folytatódik, a résztvevők a csütörtök esti órákban érkeztek meg az osztrák fővárosba. Az ünnepi konferencia alkalmából rendezett bécsi fogadás némi késéssel kezdődött, miután tüntetők kisebb csoportjai késő este több helyen akadályozták a forgalmat a belvárosban, a rendezvény helyszíne közelében.

A blokádokkal az volt a tüntetők célja, hogy megnehezítsék a delegációk közlekedését. Mint mondták, a közlekedési korlátozásokkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "milyen érzés bejutási korlátokkal szembesülni". Beatrix Karl, a nemrég kinevezett osztrák felsőoktatási miniszter ugyanis újból be akarja vezetni a felvételi korlátozásokat az osztrák egyetemeken. A rendezők szerint 63 szervezet támogatta a megmozdulást, köztük az osztrák hallgatói önkormányzat (ÖH), az Attac, egy osztrák parlamenti párt, a Zöldek bécsi szervezete, valamint több baloldali, illetve kommunista szervezet.

A tüntetések motorját az osztrák egyetemi rendszerrel elégedetlen hallgatók és oktatók jelentették, de külföldiek is részt vettek a megmozduláson. A délutáni menet szitáló havas esőben indult rendőri felvezetés és hangos zeneszó mellett a császári palota, a Hofburg irányába. Legyen Bologna a múlté! Fizessenek a gazdagok! - hirdették a transzparensek. Bologna ég - állt sok másikon, a tavaly őszi osztrák diáktüntetések jelszavára - Ég az egyetem! - utalva. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a rendezvény biztosítására, incidensekről az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója nem értesült.

Tavaly ősszel szerte Ausztriában számos tüntetéssel és teremfoglalásokkal hívták fel magukra a figyelmet az elégedetlen diákok. Szerintük a Bolognai folyamat a gyakorlatba átültetve Ausztriában azt eredményezte, hogy a hallgatók tanrendje túlzsúfolt és merev, ezért nehezen teljesíthető; ők maguk pedig a magas óraszám miatt túlterheltek. Egy másik gyakori kritika a rendkívül nyitott osztrák egyetemi képzéssel kapcsolatban az, hogy túlzsúfoltak a tantermek és a szemináriumok, az oktatás így személytelen, miközben csökken a színvonala.

Gyakran hangoztatják azt is, hogy a hároméves BA képzés nem ad "piacképes" diplomát. A tüntetések résztvevői többek között több pénzt követelnek a felsőoktatásra. Egyúttal élesen elutasítják az új oktatási miniszter megoldási javaslatát, hogy legyen újból tandíjas az oktatás, és hogy tegyék általánossá a felvételi korlátozások valamilyen fajtáját.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/539264

Diáktüntetés Pozsonyban a hazafiassági törvény ellen


A szlovák hazafiassági törvény ellen tüntetett több mint ezer ember szerdán délután Pozsonyban az elnöki palota előtt.
A főleg fiatalokból álló tömeg azt követelte Ivan Gasparovic államfőtől, hogy utasítsa el, vétózza meg a múlt héten elfogadott, sokat vitatott jogszabályt, amelynek alapján a szlovákiai iskolákban minden hét elején kötelező lesz a nemzeti himnusz eljátszása, s minden tanteremben kifüggesztik a nemzeti jelképeket. A tiltakozó megmozdulást több mint száz középiskola vezetése is támogatásáról biztosította.

"Az állam, illetve bárki más szeretetét kierőszakolni nem lehet" - jelentette ki Robert Mihály, az egyik szervező.
A fiatalok később a parlament elé vonultak, ahol a törvényt benyújtó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőivel szerettek volna találkozni. A tüntetők skandálására ("Ne legyetek gyávák, gyertek ki") azonban csak a Magyar Koalíció Pártja (MKP), illetve a Híd párt néhány képviselője ment ki a térre, s beszélt a fiatalokkal.

Az államfő áttanulmányozza a törvényt, s azután dönt - tolmácsolta Gasparovic véleményét szóvivője Marek Trubac. "Az elnök nem aszerint írja alá a törvényeket, hogy hány ember vonul az utcára" - tette hozzá.

Néhány tucat személy az elnöki palota előtt a hazafiassági törvény mellett tüntetett. A rendőrség a két tábort elválasztotta, s incidensekre nem került sor. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szintén a törvény elutasítására szólította fel Gasparovicot.

Számos iskolaigazgató az elmúlt napokban feleslegesnek minősítette a jogszabályt, az intézmények fenntartóinak, az önkormányzatoknak pedig a kiadások ellen vannak kifogásaik, a diákok tiltakozást szerveznek a törvény rendelkezései ellen.

A jogszabály elleni petíciót eddig majdnem tízezer ember írta alá.
"Aláírásgyűjtésbe kezdtünk a törvény visszavonása érdekében. Ha az államfő aláírja, akkor április 1-jén, a törvény életbelépésének napján újabb tiltakozó akcióra, országos sztrájkra hívjuk fel a diákokat" - mondta újságíróknak Robert Mihály, az Átlátszó Demokráciáért kezdeményezés képviselője.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetői, akik a hazafiassági törvényt a parlamentben keresztülvitték, bejelentették: Vlast (Haza) néven polgári társulást kívánnak alakítani, amely segítené a törvény megvalósítását, s anyagi támogatást nyújtana az iskoláknak az állami jelképek megvételéhez. A szükséges pénzt az SNS gyűjtés útján akarja előteremteni.

http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/538676

Új köntösben Fritz Lang 83 éves mesterműve

Kifényezték: megtartották a felújított Metropolis ázsiai premierje Hongkongban

Kéttucatnyi világpremier, valamint Fritz Lang 83 éves mesterműve, a felújított Metropolis bemutatója is látható a március utolsó harmadában megnyíló Hongkongi Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Hongkong legkiemelkedőbb kulturális eseményeként emlegetett filmmustrán (HKIFF), amely az új tehetségek felfedezését és a kínai filmtermés bemutatását is szem előtt tartja, több mint ötven ország 250 filmjét vetítik a nagyváros 11 mozijában március 21. és április 6. között. A 34. filmünnepre - a korábbi tapasztalatok alapján - mintegy hatszázezer érdeklődőt várnak.

Ebből a fesztivál keretében megszervezett Hongkongi Film- és Televíziós Vásáron is megjelenő szakmai résztvevők száma négy és félezer körül jár - számolt be róla az esemény honlapja (hkiff.org.hk). A nemzetközi filmmustrán 24 világpremier kerül a nézők elé. A produkciók közül nyolc alapvetően Hongkonghoz kötődik. Mint Li Cseuk, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, ez több mint kétszerese a tavalyinak. Az egyik fesztiválfilm, a For lung (A lélek tüze) című hongkongi akcióthriller rendezője, Dante Lam szerint a "hongkongi stílusú akciómoziknak mindig volt helye a világ filmpiacán". Li ugyanakkor azt emelte ki, hogy Hongkong ezekben az akciófilmekben a legjobb. "A hollywoodi akciófilmek rengeteg pénzből készülnek, temérdek speciális effektussal. A hongkongiak viszont élesben forognak. Ez jóval fárasztóbb, és nagyon veszélyes" - hangsúlyozta az igazgató.

Az ázsiai filmgyártás egyik legfontosabb platformjának tekintett fesztiválon április 1-jén tartják a Metropolis premierjét.

A gála Hongkong Kulturális Központjában lesz. Fritz Lang 1927-ben készült némafilm klasszikusát az ázsiai díszbemutatón Frank Strobel vezényletével a Hong Kong Sinfonietta szimfonikus zenekar kíséri Gottfried Huppertz filmhez komponált eredeti partitúrájából.

A mestermű 2001-es restaurálása előtt évtizedekig úgy gondolták a szakértők, hogy a film több kulcsjelenete örökre elenyészett.

Ám 2008-ban Buenos Airesben megtalálták a film egy 16 mm-es negatív kópiáját. Felújításának köszönhetően a harminc perccel hosszabb, tehát eredeti hosszúságú Metropolist láthatják a fesztivál nézői.

http://kulturport.hu/tart/cikk/f/0/65205/1/kultura/Kifenyeztek_megtartottak_a_felujitott_Metropolis_azsiai_premierje_Hongkongban

De ki is az az Oscar-díjas Kathryn Bigelow?


Az idei Oscar-átadón kilenc jelölésből hatot váltott szoborra Kathryn Bigelow A bombák földjén című filmjével. Exférje és egyben Oscar-ellenfele, James Cameron már korábban is úgy nyilatkozott, Kathryn érdemelné a legjobb rendezőnek járó szobrot. Ki ez a nő, és milyen filmek vezettek az iraki bombaosztagos mozihoz?
Kathryn Bigelow történelmet írt, ő az első nő, aki megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat. Ha a filmjeit végigvesszük, megállapíthatjuk, már a pályája elejétől folyamatosan férfias műfajokban alkotott: vámpírwesternt, szörfös akciófilmet, cyberpunkot és hidegháborús drámát rendezett. Egy James Cameron-videóklipben [1] kemény cowboyszereplőként (4:02-nél) megbillogozta a színész Bill Paxtont. A kritikusok általában dicsérték a filmjeit, csak az érzelmi mélységet hiányolták belőlük. A legújabb művéből, A bombák földjénből viszont már nem hiányoltak semmit.

Az 59 éves Kathryn Bigelow [2] Kaliforniában született, nem filmes családban: apja egy festékgyár igazgatója, az anyja könyvtáros volt. Tehetséges festőként kezdte a New York-i Whitney Múzeumban, ezután döntött úgy, hogy a Columbia Egyetem filmes szakára jelentkezik, ahol le is diplomázott.

Első nagyfilmjét egy motoros bandáról írta és rendezte 1982-ben, Loveless címmel. Második, már komolyabb nagyjátékfilmtervét westernnek szánta, de 87-ben úgy tűnt, ennek nincs közönsége, így horrorral kombinálta az Eric Reddel közösen jegyzett Alkonytájt [3] (Near Dark) című munkát. "Egyike a valaha készült legjobb vámpíros moziknak, ha kedvelted az Elveszett fiúkat, ezt is szeretni fogod" - írta akkor a Moviehole. Mivel ez volt az első komolyabb munkája, a producer próbaidő elé állította, hogy kiderüljön, tudja-e kezelni a stábot. Az egy évvel azelőtt készült A bolygó neve: Halál című James Cameron-film szereplőivel (Lance Henriksen, Jenette Goldstein és Bill Paxton) dolgozott, hozzájuk jött Adrian Pasdar, a Hősök sorozat központi figurája. A kritikusok kedvelték az alkotást, kiemelték az ötmillió dollárba került horror vizualitását, de csak 3,3 milliót termelt a kasszáknál. Később vált videón klasszikussá, az IMDb-n még mindig 7 ponton áll.

Bigelow és Red ezután a Kék Acél (Blue Steel [4]) című akcióthriller forgatókönyvét írta meg, amihez Oliver Stone állt be producernek. Jamie Lee Curtis játszotta a rendőrnő köré épült thrilleres akciófilmet Ron Silverrel és Tom Sizemore-ral, utóbbinak ez volt az első szerepe. Ez a film már 8,2 milliót gyűjtött a kasszáknál, de az IMDb-n csak 5,4-en áll. "Néha elég butának tűnik, különösen a végső leszámoláskor, de még így is eléggé élvezhető" - írta az All Movie Guide.

1991-ben következett a Holtpont (Point Break) című mozi, épp akkor, amikor összeházasodott James Cameronnal. Így nem véletlen, hogy a filmet is Cameron írta W. Peter Iliff-fel. Ez az egyik legélvezetesebb beépülős történet, félmeztelen képekkel tarkított férfibarátsággal. Keanu Reeves halászta el az FBI-ügynök szerepét a szintén esélyes Charlie Sheen és Johnny Depp elől, hogy beépüljön a Patrick Swayze vezette szörfösbandába, amelyről úgy sejtik, hogy megegyeznek a híres bankrablócsapattal. "A film története olyan, mintha paródia lenne, a végeredmény azonban meglepően frappáns. Legalább egy tucat film számára elegendő erő van benne, magas fordulatszámon pörgő, izgalmas alkotás" - írta a Time Out. Ez már 83 millió dollárt kaszált világszerte, és a 90-es évek egyik klasszikus akciófilmjeként emlegetik. Két éve jelentették be a folytatást, úgy hírlett, a Féktelenül rendezője, Jan De Bont rendezi, de ebből nem lett semmi.

Két év után elváltak Cameronnal, ekkor kis tévés kitérő következett, a James Belushi főszereplésével készült Wild Palms scifi minisorozat munkálataiban vett részt, aztán a munkában visszatért exférjéhez. Ő volt az 1995-ös Strange Days – A halál napja cyberpunk thriller írója és producere. Andy Garciát akarták Cameronnal a főszerepre, de Ralph Fiennes volt az, aki el is vállalta. Az itt még fiatalosan jóképű színész jól illik a transzhálós sztorihoz, és a Mercedes Benz S500-as is scifibe illő volt: csak két évvel később került forgalomba, a gyártó az egyik prototípust adta kölcsön. A női vonalat Juliette Lewis és Angela Bassett erősítette. Gyengén szerepelt a mozikban a 42 millió dolláros alkotás, csak 8 milliót szedett össze. A kritikák szerint a rendező annyira beleszeretett a hightech borzongatásba, és annyira megigézte a sok erőszak, hogy ennek a film látta kárát.

Bigelow öt évre ismét eltűnt a mozikból, a köztes időben a Homicide: Life on the Street gyilkossággal foglalkozó nyomozócsoport sorozatából rendezett három epizódot.

2000-ben jelentkezett az Örvénylő vizeken (The Weight of Water) című thrillerrel, aminek a középpontjában két nő (Catherine McCormack és Sarah Polley) és Sean Penn áll, és amit csak 2002-ben mutattak be Amerikában, alig 109 000 dollár bevétellel. Csak 27 filmszínházban játszották. "A film a vizet egy tudatalatti vágy metaforaként használja, de a gyenge szkript csak a felszínt kapargatja" - elégedetlenkedett a Philadelphia Inquirer.

Az Atomcsapda (K-19: The Widowmaker) esetében már hatalmas büdzsé állt Bigelow rendelkezésére, 100 millió dollárból forgatta az igaz történeten alapuló filmet. Harrison Ford egy orosz nukleáris rakétákkal megpakolt tengeralattjáró kapitányát alakítja, Vostrikovot, aki azt a parancsot kapja, hogy minél előbb ki kell futnia a nyílt vizekre, de a tengeralattjáró nincs megfelelően előkészítve. Ford, aki ezúttal az orosz oldalról próbálja megállítani a hidegháborút, producerként is felügyelte a munkálatokat, Bigelow a rendezésen kívül szintén részt vállalt a produceri feladatokban. A thriller keveseket érdekelt, világszerte 65,7 millió dolláros bevételt (Amerikában 35,1) hozott. A kritikák még itt is az érzelmi mélység hiányát kérték számon.

A rendező a súlyos anyagi bukások és némi sorozatkitérő (Karen Sisco - Mint a kámfor) után hét évvel később tért vissza A bombák földjén [5] című háborús drámával a mozihoz, ami 15 millióba került (az Avatar 400 millióba), és összesen 21 milliót hozott (az Avatar 2,6 milliárdot). Amerikában csak pár tucat moziban játszották, majd az Oscar-láz idején újra levetítették 274 filmszínházban. Ősszel még úgy tűnt, az Egek ura című George Clooney-film lesz az Oscar-befutó, de aztán ez a korábban bemutatott, alig reklámozott háborús dráma a Summit Entertainment forgalmazó segítségével 2009 szeptemberétől, a torontói filmfesztiváltól feléledt, és elkezdett tarolni a díjátadókon.

A rendezők céhe is Bigelow-t díjazta, és ez sok éve meghatározó tényezőnek számít. Az Oscar-gálán a film megkapta a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés, a legjobb vágás, a legjobb film és legjobb rendezés díját. Bigelow az utóbbinál elfogadta exférje gratulálását, a színpadon viszont semmi személyeset nem mondott,. Azoknak a hadseregben szolgáló nőknek és férfiaknak ajánlotta a történelmi aranyszobrát, akik naponta kockára teszik az életüket Irakban, Afganisztánban és szerte a világon.

Utána is csak a terveiről nyilatkozott: nem ül a babérjain a közeljövőben, Mark Boalnak, A bombák földjén írójának Triple Frontier című könyvéből készíti el az Argentína és Brazília határainál játszódó akcióadaptációt, illetve a Held by The Talibian című filmnek is nekiáll, ami az Afganisztánban a tálibok által elrabolt David Rohde újságíró New York Timesban megjelent cikkein alapul.

http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/03/08/ki_az_oscar-dijas_kathryn_bigelow/

Mindent a turistákért - eltörlik a vízum díjakat

Ingyenes biztosítással csalogatja a turistákat Thaiföld

Thaiföld az év végéig tízezer dollár (körülbelül kétmillió forint) értékű biztosítást kínál díjmentesen minden külföldi látogatónak, akinek vesztesége vagy kára származik az ottani belpolitikai felfordulásból, beleértve a halálesetet, a sérülést vagy a tartós egészségkárosodást.Az áldozatok ingyenes orvosi ellátásra számíthatnak, és napi 1000 dolláros (durván 200 ezer forintos) kártérítést kapnak, ha több mint tíznapos kórházi ellátásra szorulnak. Azoknak a turistáknak, akiknek utazása késedelmet szenved a zavargások vagy a tüntetések miatt, naponta 100 dollár (körülbelül 20 ezer forint) jár. Ez az összeg azonban a kórházi ápolással együtt nem haladhatja meg a 10 ezer dollárt.

A turistacsalogató ajánlatot ismertető Vacsara Kannikar idegenforgalmi és sportminiszter elmondta azt is, hogy 2011 márciusáig eltörlik a vízumdíjakat, és ez akár tartósan fennmaradhat. A légitársaságoknak is adnak engedményeket: a parkolási díjból 10 százalékot, a leszállási díjból 20 százalékot engednek el 2010 végéig.

A szállodaköltségek is csökkenhetnek, mert a hotelek kedvezményesen kapják az áramot. Thaiföldöt azóta sújtják politikai megmozdulások, hogy 2006-ban katonai puccsal elűzték Thakszin Sinavatra miniszterelnököt. Támogatói március közepére újabb tüntetéseket szerveznek. A turisták ingyenes biztosítását az idegenforgalmat ösztönző más intézkedésekkel együtt, eredetileg azután vezették be, hogy 2008 végén tüntetők megszállták Bangkok két nemzetközi repülőterét, és külföldiek százezrei rekedtek a délkelet-ázsiai országban.

"Az idegenforgalmi ágazat helyzete javulóban van, de további támogatásra van szüksége" - mondta a bangkoki kormányszóvivő az intézkedésekről. Thaiföld fő valutaforrása az turizmus, ezért érintette érzékenyen az országot, hogy tavaly az előző évhez képest 8 százalékkal, 14,1 millióra esett vissza a beutazó turisták száma, és az idegenforgalomból származó jövedelem 3 százalékkal, 16 milliárd dollárra csökkent.

http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/65027/1/gazdasag/Ingyenes_biztositassal_csalogatja_a_turistakat_Thaifold

Oscarra jelölték a delfinmészárlásról szóló filmet

Vérben úszó delfinek: japán specialitás

A legjobb dokumentumfilm kategóriába az Oscar-díjra is jelölt "Cove" című film a japán kultúra egy újabb, nyugati szemmel megdöbbentő részletéről számol be oknyomozó-naturalista jelleggel. Egy eldugott japán falu, Tajdzsi, évente körülbelül 2500 delfint és tengeri emlőst mészárol le egy elzárt öbölbe terelve őket a nyílt óceánról. A film számos elismerést kapott, így a torontói filmfesztiválon is díjazottak közt szereplt, ahogy 2009-ben a legjobb környezetvédő filmnek választották az Oceanic Preservation Society egy éves, titkos forgatásának gyümölcsét.


A japán halászati szokások már régóta borzolják a nemzetközi környezetvédők kedélyét: a bálnákért vívott küzdelem gyakran vérre menő, harci manővereket idéző jelenetekig jut, a bálnavadászati moratóriumra fittyet hányó japán (és norvég ill. izlandi) flotta miatt. Kevéssé ismert a Thunnus maccoyii esete, a tonhal egy fajtája, amelynek több mint 90 százalékkal csökkent a populációja az elmúlt ötven évben a túlhalászat miatt. Hasolnó példákat sajnos sokáig lehetne sorolni, a szigetországban kedvelt táplálék a hal, ami önmagában kevéssé meglepő, mégha a 21. században a haltenyészet elvileg jövedelmező üzlettágá is vált, ezzel tehermentesítve a vadon élő halak élőhelyeit. A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy a haltelepek is sok környezetvédő haragját kivívták a feletetett táplálék forrása és jellege miatt.

Mindettől függetlenül különösen kegyetlen esetet jelent Tajdzsi. A halászatnak titulált mészárlás ugyanis három alapvető céllal folyik. A tradicionális hiedelem - és interjúk szerint a halászok saját bevallása szerint - azért van szükség a delfinek és tengeri emlősök rendszeres ritkítására, mert túl sok halat fogyasztanak a tengerből. Az érv a 21. században semmilyen szempontból nem állhatja meg a helyét, hiszen a táplálkozási láncban minden állat egyformán fontos, jelenleg a tengerek egyensúlyát nem a saját populációja, hanem az ember borítja fel. A vadászat alkalmával továbbá befogásra kerülnek olyan delfinek, amelyeket később ismert akváriumoknak, delfináriumoknak adnak tovább, dollárszázezres árakon. Emiatt azonban a fajtársak lemészárlása még nem lenne szükséges. Végső soron pedig a delfinhúst értékesítik, azonban ez nem számít csemegének Japánban, sokkal inkább a bálnahús hamisítására használják.

Mindezt súlyosbítja, hogy a delfinhús komoly szennyezettségben szenved, amelyről a hatóságok nem adnak információt, holott a japán fogyasztóvédelmi rendelkezések szerint fel kéne tüntetni. Állat- és jogvédő csoportok szerint emberi fogyasztásra alkalmatlan az állatok húsa, amelyet nemrégiben iskolai étkeztetési programba is bevontak, a közel hússzoros higanytartalmat figyelmen kívül hagyva. A film épp ezért nemcsak állat-, hanem embervédő is, mivel egyszerre tiltakozik a japán kormány és média mindkét témát érintő hallgatása ellen.

Tajdzsi

Ha ezeket a fenti érveket figyelembe vesszük, valóban nehezen magyarázható Tajdzsi esete. Civil szervezetek adatai szerint évente körülbelül 25.000 tengeri emlőst gyilkolnak le, ennek 10 százalékát a flmben ismertetett módszerrel, egy viszonylag sekély öbölben, a fennmaradó részt pedig a nyílt vizeken, szigonnyal és egyéb klasszikus módszerekkel vadásszák le.

A legmegrázóbb jelenetei az oknyomozást bemutató filmnek egyértelműen az öbölben - innen a film címe is, Cove - történő eseményeket mutatják be. A halászok a víz alatt keltett fémes hangokkal terelik a delfineket a nyílt vízről a csapdába. A fémbotok végére erősített fémtárcsák által kiadott rezgés ugyanis megzavarja a delfinek biológiai tájékozódását és pánikot kelt az egész rajban. Akár 7-8 órás üldözés következhet, amely során ún. hangfalat vonnak az áldozatok köré. Már ezalatt gyakran elhullanak a gyengébb, kisebb egyedek. A stresszelt állatok végül beúsznak a csapdába, ahol egy hálóval lezárják az öböl szűk kijáratát, innentől kezdve nem okoz különösebb nehézséget az állatok lemészárlása a sekélyebb részeken. A vérfürdő valódi vérfürdő, térdig gázolnak a vörös vízben a "halászok", akik késsel és szigonnyal végzik ki az egyébként intelligens állatokat, amelyek a biológusok állítása szerint biztosan felfogják, hogy mi történik, a fájdalomról nem szólva. A film nézőibe egy életre bevésődik a delfinek magas hangon kiadott, utolsó sikolya. Gyakran megjegyzik, hogy a bálnavadászatot már rég betiltották volna, ha a bálnák képesek lennének fájdalmukban kiáltani.

Annál is inkább érthetetlen a környezetnek e brutális módon történő rongálása és kirablása, mert a japán kultúra számos elemében mutat tiszteletet a természet iránt. A kertkultúra világszerte ismert, amely a túlnépesedett japán szigeteken minden talpalatnyi földet kerti paradicsommá változtathat. Japánban, ahol már az oxigén sincs ingyen, hiszen a légszennyezettség miatt már oxigénbárokat nyitottak, mégis úgy látja, hogy vannak a tengerben olyan természeti kincsek, amelyek használatáért semmit sem kell fizetni, sőt. Hasonló tradícionális mészárlások egyébként Európában sem ismeretlenek - a feröer-szigeteki "hagyomány" évről évre kiveri a biztosítékot az állatvédők közt - bár mértékükben szerencsére elmaradnak a japán példától. A kanadai fókavadászat, a kutyákkal történő vadászat az Egyesült Királyságban, a spanyol bikaviadal, a legutóbb port kavart libatoll-fosztás és még sok egyéb esetet lehetne sorolni, ahol az állatkínzás felmerült.

Máséban a szálkát...?

Amikor az oknyomozó állatvédők magyarázatra szorították Tajdzsi polgármesterét, S. Hamanakát, hogy mégis miért ölik le a delfineket, a következő választ adta: "Önök teheneket és bárányokat ölnek, mi delfineket és bálnákat. Nem értenek meg minket." Tény, hogy az európai fogyasztó általában mit sem tud azokról a húsgyárakról, amelyeken az állatok felhízlalásra kerülnek a vágóhídra való - szintén gyakran kegyetlen - szállítás előtt. Az időről időre kipattantó botrányok, a farmok állatkínzó gyakorlata, az anyjuktól elválasztott borjúk visítása ugyanolyan megrázó lenne - ha látnánk. A tej - mégha ritkán is gondolunk bele - a tehén tápláléka borjújának. A borjúhús azért annyira elterjedt, mivel a tejipar melléktermékeként is rengeteg képződik. A borjú azonban nem feltétlen jut természetes táplálékához, az anyatejhez, hiszen azt mi, emberek isszuk meg.

A mozgásképtelen disznók, tehenek, a saját fekáliájukba fulladó állatok sajnos beszennyezik az európai erkölcsöt, amellyel számonkérhetnék más országok hasonló gyakorlatát.

A film

A Cave c. film azonban minderre emlékeztethet minket, amikor a következő szelet sonkát kenyerünkre tesszük. A film készítése néhány millió dolláros költségvetést igényelt, mivel a legmodernebb technikai felszereléseket - víz alattí kamerákat, távirányítású légi eszközöket, éjjellátókat - szerzett be a stáb annak érdekében, hogy minden részletet pontosan rögzíthessenek.

A felszerelések elhelyezése már óriási kihívást jelentett, hiszen a sajtó kizárása érdekében szögesdróttal lezárt területről van szó, ahol a lebukás veszélye egyben életveszélyt is jelenthet. A misszió érdekében azonban még Mandy-Rae Cruickshank, szabadmerülő búvárvilágbajnok is közreműködött, amikor a part menti részen víz alatti kamerákat kötött be.

A forgatás közel egy évig tartott, amelynek során környékbeli hotelszobákból, a rendőrség időnkénti érdeklődése mellett próbálták az eseményeket követni és rögzíteni. A végeredmény remélhetőleg hamarosan a magyar mozikban is megtekinthető lesz.

http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2010/03/06/veres_delfinek_perverz_kegyetlenseg/

Örmény népirtás: Amerika döntött, Ankara visszahívta követét


Törökország visszahívta washingtoni nagykövetét azután, hogy az Egyesült Államok képviselőházának külügyi bizottsága határozatot hozott az örmények ellen a török állam által elkövetett, 1915-ös népirtásról, elfogadva, hogy genocídium történt. A nem kötelező jellegű határozat arra kötelezné az Obama-adminisztrációt, hogy népirtásként hivatkozzon a történtekre.

Ez a határozat olyan próba elé állítja az amerikai népet, mely megmutatja: mennyire elkötelezettek az általános emberi értékek irányában, egyben fontos lépés az emberiség elleni bűnök megelőzése irányában – így fogalmazott Edouard Nalbandian örmény külügyminiszter a bizottsági határozat 23-22 arányú elfogadása után.

Kevésbé nevezhető lelkesnek az ankarai fogadtatás; Törökország azonnal visszahívta, a hivatalos megfogalmazás szerint konzultációra, washingtoni nagykövetét. Abdullah Gül török elnök elítélte a határozatot, mely szerinte olyasmivel vádolja a török népet, melyet az nem követett el. Ankara álláspontja szerint kellő stratégiai rálátás nélkül hozták meg amerikai képviselők ezt a döntést, nem számolva azzal, hogy Törökország régi NATO-szövetséges és a térségben fontos szerepet játszik az amerikai érdekek érvényesítésében.

A törökök, érvel Ankara, Afganisztánban és Teherán irányában, az iráni atomprogram kezelésében is komoly érdekeltséggel rendelkeznek, mint partnerek és közvetítők.

Óvakodj a töröktől

Korábban Hillary Clinton külügyminiszter óvta a bizottságot attól, hogy erre az állásfoglalásra jussanak, de ez nem aggasztotta a képviselőket, meghozták az örmény genocídiumot elítélő határozatot. Howard Berman, a bizottság elnöke úgy vélte, Ankara nem tartja be feltétlenül fenyegetéseit, hiszen Amerika sem tesz hasonló lépéseket.

A bizottság felszólította Barack Obama amerikai elnököt, hogy éves elnöki beszédében tegye szóvá a 1,5 millió örmény előre megfontolt és szisztematikus kiirtását, a genocídiumot.

1,5 millió áldozat

Az örmény kérdés aknamezőnek számít bármely állam Törökországgal kiépített kapcsolatában. Miután az 1915 és 1917 között, az Ottomán Birodalom által elkövetett mészárlásokat népirtásnak minősített e az Európai Parlament és Kanada is, az amerikai örmény diaszpóra szintén nyomást gyakorolt, hogy Washington hasonló álláspontra jusson.

Az örmények adatai szerint 1,5 millió társukat gyilkolták le a törökök az I. világháború alatt, míg Törökország 3-500 ezer örmény halt meg – Ankara úgy fogalmaz, nem népirtás során, hanem az Ottomán Birodalom összeomlásakor kialakult káosz következtében.


http://www.mno.hu/portal/699107

Sinead O'Connor: Krisztus felperzselné a Vatikánt


Sinead O'Connor ír énekesnő szerint Krisztus felperzselné a Vatikánt, a zenész annak kapcsán fogalmazott így, hogy egy ír püspök a megrontott gyerekeknek járó kártérítés előteremtéséhez adományozásra szólította fel a hívőket.

A híresség "gonoszként" jellemezte a püspök felhívását. A popcsillag több ír napilapnak is eljuttatta levelét, amelyben a "jó katolikusok" manipulálására tett "hihetetlen és idióta" próbálkozásnak nevezte a kezdeményezést. „Ha Krisztus élne, felperzselné a Vatikánt, és én segítenék benne” - írta.

Az Írország délkeleti részén, Fernsben tevékenykedő Denis Brennan püspök az egyháziak által megrontott gyerekek kártérítésének kifizetésére látná szívesen az adományokat. A fernsi 48 áldozat anyagi kárpótlása eddig 10,2 millió euróba került. A már lezárt ügyeken túl azonban még 13 eljárás van folyamatban.

Írországban évtizedekre visszamenőleg derült fény egyházi személyek által kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális zaklatásra és bántalmazásra.

http://www.metropol.hu/bulvar/cikk/535930

Első szimbólumait strucctojásokra karcolta az emberiség


Afrika déli részén egy barlangban meglepő felfedezést tettek a kutatók: rovátkákkal borított strucctojások töredékeire, az elvont gondolkodás legkorábbi bizonyítékára bukkantak.
A leletek kora 60 ezer év, ami a kőkorszakba esik. A Fokvárostól 180 kilométerre északra található diepkloofi barlangban fellelt 270 strucctojáshéj-töredék a szimbolikus ábrázolás, a szimbólumok útján való kommunikáció és ezzel az elvont gondolkodás legkorábbi bizonyítéka - írta Pierre-Jean Texier, a Bordeaux-i Egyetem kutatója az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában.

Az évezredek pusztítása nyomán csupán két-három centiméteres töredékek maradtak fenn, amelyek közül azonban egyeseket sikerült összeilleszteni. A legnagyobb rekonstruált darabka négyszer nyolc centiméteres. A leggyakrabban használt minta párhuzamos vonalakból és az ezekre egyenlő távolságban merőlegesen elhelyezett rövidebb barázdákból áll.
Texier kutatótársaival a minták tömkelegéből arra következtetett, hogy a motívumokat bizonyos szabályok és geometriai koncepciók határozták meg. A tárgyakat gyűjtötték és őrizgették, valószínűleg jelentőségük volt a kőkori vadászok és gyűjtögetők mindennapi életében. Az ismétlődő minták arra utalnak, hogy a korai kézművesek és művészek egyfajta jelképrendszert alakítottak ki.

A művészien megmunkált strucctojások tehát az ember mai szociális, kulturális és kognitív képességeinek alapjáról árulkodnak: megmutatják, hogy a hatvanezer évvel ezelőtt Afrikában élt ember gondolkodása - mintegy tízezer évvel Európába és Ázsiába történő "kivándorlása" előtt - már modern vonásokkal bírt.

http://www.mult-kor.hu/20100303_elso_szimbolumait_strucctojasokra_karcolta_az_emberiseg

Új Holokauszt-múzeum épül Berlinben


Öt évvel azután, hogy Berlin központjában felavatták a Holokauszt-emlékművet, a német főváros egy olyan új múzeum megnyitására készül, amely a náci terrorgépezetet fogja bemutatni.

A terror topográfiája nevű dokumentációs központ a nemzetiszocialista elnyomó államapparátus könyörtelenül hatékony működéséről kíván tájékoztatást nyújtani a Gestapo (titkos államrendőrség) és az SS (a náci párt katonai és védelmi szervezete) vezérkarának egykori székhelyén. A májustól díjtalanul látogatható intézmény a jelenlegi szabadtéri kiállítást váltja fel, amelyet évente félmillióan tekintettek meg.
Igaz, az eredeti épületből, amely Adolf Hitler titkosrendőrségének és elitegységének központja volt, mára csak néhány cella és oszlop maradt fenn. "Itt nem a Vezúv által betemetett Pompeji romjairól van szó, ide nem azért jönnek az emberek, hogy egy hajdani építészet maradványait megcsodálják - mondja Andreas Nachama, a múzeum igazgatója. - Itt elsősorban az a cél, hogy megértessük, mi indult ki erről a helyről: nevezetesen a náci terror, amely aztán kiterjedt egész Németországra, majd egész Európára, és embermilliók életét követelte".
A központot május 6-án, a második világháború végének 65. évfordulója előestéjén tervezik felavatni, de maga az épület már készen áll. A sima kockára emlékeztető múzeumot Ursula Wims német építésznő tervezte, a beruházás költsége 25 millió euró (csaknem 7 milliárd forint) volt. Az acél- és üvegstruktúra, amely mintegy lebegteti a látogatót az eredeti építmény maradványai fölött, az állandó kiállításnak, a könyvtárnak és egy multimédiás konferenciaközpontnak is otthont ad. "Nem emlékhely, hanem olyan hely lesz, ahol tanulni lehet" - magyarázza Andreas Nachama.
Az állam által finanszírozott új létesítmény két utcányira található a Holokauszt-emlékmű mintegy 2700 betonoszlopától, amely a nácizmus mintegy hatmillió zsidó áldozatának állít emléket egy magánkezdeményezés eredményeként.
Az új múzeumban magyarázó fotók, pannók, dokumentumok, túlélőkkel készített hangfelvételek és számítógépes szimulációk mutatják majd be, miként zuhant Németország egy törékeny demokráciából a fasiszta diktatúrába, amelyet az állami terrorizmus gépezete tett teljessé. Ezen a helyen állították össze a III. Birodalom ellenségeinek listáit, és itt tervezte meg a hitleri rezsim az európai zsidók megsemmisítését.
Nachama, aki egy személyben rabbi, történész és a berlini zsidó közösség volt vezetője is, az 1970-es években bukkant rá az akkor elhagyatott helyre. A kancellária épületétől egy kőhajításnyira a náci hatalom itt összpontosította a Gestapo, az SS, valamint a rendőrségi és biztonsági erők tevékenységét 1939 és 1945 között koordináló birodalmi biztonsági hivatal vezetőit és irodáikat.
Mintegy tizenötezer ember senyvedt ezen a helyen a Gestapo börtönében, ahol a rabokat rendszeresen brutális kihallgatásoknak vetették alá. Sok foglyot öngyilkosságba kergettek kínzóik. Sok más rab számára ez a börtön csak átmeneti állomás volt, mielőtt valamelyik koncentrációs táborba szállították. A múzeum látogatói láthatják a börtön rabjairól előállításuk pillanatában készített fekete-fehér személyazonossági fotókat is.
Az 1980-as évektől számos terv készült egy hasonló múzeum létrehozására az akkor még a várost megosztó berlini fal mellett lévő romok helyén, de egy sem valósult meg. Nachama szemében, aki munkatársaival ebben a hónapban kezdi meg az épület végleges berendezését, ezúttal új kezdetről van szó.
"Olyan architektúrát hoztunk létre, amely lehetővé teszi, hogy a hely új életre keljen" - vélekedik az igazgató.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=297731&ctag=articlelist&iid=1

Kétszáz éve született Chopin, a zongora poétája


Hétfőn ünnepli a világ Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel romantikus zeneszerző születésének kétszázadik évfordulóját. Az idei bicentenáriumi évben világszerte mintegy kétezer kulturális eseményt rendeznek, Lengyelországban többek között új múzeuma nyílik, és húsz zlotys bankjegyet adnak ki az arcmásával.

Chopin egy kis faluban, Zelazowa Wolában született francia apától és lengyel anyától 1810. március 1-jén (ahogy az anyakönyvében áll), vagy február 22-én (ahogy családja állította). (Az ellentmondást a fesztiválszervezők úgy hidalták át, hogy az évforduló alkalmából Varsóban a két dátum között állandóan szól a zenéje.)
Mozarthoz hasonlóan csodagyermekként indult: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, nyolcévesen koncertezett. Első zenetanára hamar elbocsátotta, mondván, többet tud, mint ő. Chopin a nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, ami zeneszerzői munkásságának egyik gyökeréül szolgált. Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta - Mozart-variációját hallva Schumann zseninek kiáltotta ki.
Az 1830-31-es lengyel nemesi felkelés után Párizsban telepedett le, koncertezett és tanított, 1835-ben megkapta a francia állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot, Heinét. Élete nagy szerelme a kihívó magaviseletű George Sand írónő lett, holott megismerkedésük idején még azt írta róla, hogy "valami taszítja" tőle. Kapcsolatuk tíz év után ért véget, amikor Sand azzal gyanúsította a komponistát, hogy nemcsak vele, hanem lányával is viszonyt folytat.
Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést, tüdőgyulladást. Egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után egyedül nem tudott lemenni a színpadról, tanítványait pedig ágyban fekve oktatta. 1838 telén gyógyulást keresve Sand társaságában Mallorcára utazott, de napsütés helyett csak hideg és eső fogadta, a telet egy fűtetlen kolostorban kellett átvészelnie. Egészsége mindezek ellenére rendbejött, és egy ideig viszonylag jó körülmények között élt. A párizsi forradalom elől Angliába menekült, innen kimerülve tért vissza, és egy év múlva, 1849. október 17-én elvitte a tüdőbaj. Az alig 39 éves Chopin temetésén kérésére Mozart Requiemje szólt.
Hamvai a párizsi Pere Lachaise temetőben nyugszanak, konyakban tartósított szívét a varsói Szent Kereszt templomban őrzik. A hatóságok nem járultak hozzá, hogy DNS-mintát vegyenek belőle, pedig ez eldönthetné, hogy tuberkulózisban vagy a genetikai eredetű cisztás fibrózisban szenvedett-e. Utóbbira utalna a gyakori tüdőgyulladás, hogy 22 évesen sem kellett borotválkoznia, és soha nem született gyereke.
Chopin a romantikus kifejezőeszközök egész sorát hozta a zongorajátékba, lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelemgazdag és virtuóz előadásmóddal párosult. Ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket.
A zongora poétájaként, rabjaként és zsenijeként is emlegették, e hangszerre írta két zongoraversenyét, 24 prelűdöt és az Etűdöket; népszerűek rövidebb zenedarabjai, keringői, noktürnjei is. A lengyel népzene fordulatait polonézeibe és mazurkáiba iktatta, így a romantikus népies zene megindítója lett.

http://kultura.hu/main.php?folderID=910&articleID=297654&ctag=articlelist&iid=1

2010. március 8., hétfő

1960-ban alakult az első Playboy-klub


Dögös fotók: Ötven éves a híres cicileső birodalma

Kerek évfordulóra készül az idén a Playboy-birodalom: ötven évvel ezelőtt, 1960. február 29-én hozta létre Chicagóban a cégalapító, Hugh Hefner az első Playboy Klubot.
Az intézmény megszületése egyszersmind lehetőséget nyújtott a Playboy Nyuszik (Bunny), a lengeöltözetű, nyuszi kosztümös, tökéletes testű lányok kulturális ikonjának megteremtésére is, jóllehet kezdetben csak a felszolgálás volt a feladatuk.
A cég hatalmas partikat, kiállításokat és visszaemlékező cikkek megjelentetését tervezi a jubileumra. Június 10-én a világ ötven városában rendeznek egyszerre Playboy Klub-partikat, de hogy pontosan hol, az egyelőre még titok.

Az eredeti Playboy Klubokból egyébként - számuk a kezdeti időkben mintegy negyvenre rúgott - ma már egy sem üzemel. Az Egyesült Államokban az utolsó 1988-ban zárt be.

A nyuszi kosztümös felszolgáló lányok "ötlete" azonban túlélte a bezárási hullámot, olyannyira, hogy 1996-ban Las Vegasban, a Palms Casino Resortban újra megnyílt egy Playboy Klub. Példáját az idén két másik követi, méghozzá a floridai Miamiban és a mexikói Cancúnban.

A bevétel mindenesetre jól jön a Playboy magazint is kiadó vállalkozásnak, a Playboy Enterprises-nak, amely a külső csillogás ellenére bizony egyre komolyabb anyagi veszteségekkel küzd az utóbbi években.

http://bulvar.ma.hu/tart/cikk/da/0/64654/1/celeb/Dogos_fotok_Otven_eves_a_hires_cicileso_birodalma

Tehetségtelenségével hódít az olaszok királya


Koronás uborkát eszik, tangókirályi szerepben tetszeleg, a Sanremói Táncdalfesztiválon majdnem megkoronázták, pedig alig nyolc éve lépett először Itália földjére. Emanuele Filiberto Reza Ciro René Maria Filiberto di Savoia nem mondott le az uralkodásról.

Noblesse oblige. Az ízig-vérig arisztokrata Emanuele Filiberto rezzenéstelen arccal fogadta a sanremói közönség tiltakozó füttyét, hiszen az otthonról szavazó tévénézőknek csak a második legjobb volt. Az 1946 júniusában népszavazással száműzött utolsó olasz király, II. Umberto unokája nem tud énekelni: az erre képes Pupóval és a tenor Luca Canonicivel alkotott triótól a kritikusok a hajukat tépték – főleg attól, hogy a dal címe Italia, amore mio (Itália, szerelmem) volt. A fesztivált egy hétig néző, napi 12 millió olasz szíve azonban megesett rajta: szegény herceg, hangja nincs, de hát családjával együtt annyit bántottuk, szavazzunk rá. Majdnem megnyerte a fesztivált. Zseniális PR-akció – dicsérte az olasz sajtó ez eddig elkényeztetett idiótának tartott Emanuele Filibertót, akiről 38 évesen az ellenkezője derült ki.

1994-ben mutatta meg először magát az olaszoknak új otthonában, a tévében. Juventus-szurkolóként egy népszerû fociműsorban, Genfből kommentálta kedvenc csapatát. Olasz földre nem léphetett, megpróbált leszállni az egykori királyi főváros, Torinó repülőterén, de a gépről nem engedték le. Ezután korona-emblémával díszített uborka reklámjához kölcsönözte arcát, egy évre rá, 2002-ben eltöröltek a száműzetest. Az olasz politikában nem volt ennyire sikeres: 2008-ban nem jutott be a római parlamentbe, 2009-ben az európaiba se. Diadalt aratott viszont a Szombat esti láz tévés táncversenyen. Táncolni sem tud, de tangóval első lett, és második most februárban a Sanremói Táncdalfesztiválon.

Az internetes profilján tévés személyiségként bemutatkozó Emanuele Filiberto belopta magát az olaszok tévéjébe, hétköznapjaiba és szívébe. Jólnevelt fiatalember lett a mamák szemében, jó szabója van a férfiak szerint, (a Mussolinit is kijátszó nagyapját idéző) ravasz Savoia a sajtónak, amely észrevette, hogy a sanremói füttykoncertet Emanuele Filiberto nemesi alázattal fogadta. Mindig kimért, soha nem hangos, hagyja magát bántani is – és a végén nyer. Ugyanilyen csendesen követel három éve 260 millió eurós erkölcsi kártérítést az olasz államtól, a nemzeti bankban őrzött koronaékszerek mellett. És ugyanilyen elegáns határozottsaggal védte a 2006-ban pénzmosásért olasz börtönbe zárt apját, Vittorio Emanuelét.

Nem tudni, mi végső célja, a trón vagy a politika, de az olasz tévéből szünet nélkül áradó Emanuele Filiberto előtt méltán tisztelegnek azok a monarchista testőrök, akik a római Pantheonban őrzik ősei sírját. Itálianak ismét van királya. Még ha csak a képernyőn is.

http://nol.hu/kulfold/tehetsegtelensegevel_hodit_az_olaszok_kiralya