2010. május 8., szombat

Magyar filmek a sanghaji világkiállításon


Magyar feltalálókat, a Gömböc találmányt és Magyarországot bemutató filmeket láthat a 2010-es sanghaji világkiállítás közönsége a magyar pavilonban.
A magyar pavilon kialakítását az expó jelmondata, a "Jobb város, jobb élet", illetve a XXI. századi magyar találmány, a Gömböc határozza meg.
Az ifjabb Seregi László által rendezett kétperces Gömböc-film Domokos Gábor és Várkonyi Péter magyar tudósok találmányát mutatja be, angol és kínai felirattal. A Gömböc olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil egyensúlyi helyzete van, és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza. Hasonlóan viselkedik a gyerekjátékként ismert keljfeljancsihoz, ám az nem homogén idom, hiszen legalább két anyagból készítik. Szintén a Gömböcről szól az a 20 másodperces, szöveg nélküli animációs film is, amely 3D-ben látható.
Ugyancsak Seregi László rendezte a Magyar feltalálók című filmet, amelyben 18 hazai feltalálóval és találmányával ismerkedhet meg a közönség: a többi között Kempelen Farkassal, Szent-Györgyi Alberttel, Irinyi Jánossal, Bíró Józseffel és Rubik Ernővel. A közel hétperces Jobb város, jobb élet című mozgókép azt szemlélteti, miként találkozik Magyarországon a történelem és a jövő, hogy országunk a vizek világa, a történelmi hagyományok ápolója. A film makettek segítségével mutatja be az olimpia rendezésére is képes ország képét. A Káel Csaba rendezte alkotást kínai szinkronnal, angol felirattal tekinthetik meg az érdeklődők. A filmeket szünet nélkül vetítik, hogy a vonuló tömeg folyamatosan nézhesse.

http://kultura.hu/main.php?folderID=882&articleID=300156&ctag=articlelist&iid=1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése