2010. május 15., szombat

Hiányzik az erős vágy a nőkből...

Egyes nők kézzel-lábbal tiltakoznak az anyaság ellen

A kutatók régóta úgy tudják, hogy a nemzőképes nők két csoportra oszthatók : vagy szeretnének teherbe esni vagy pedig tesznek az ellen.
Egy új amerikai felmérés szerint van egy harmadik csoport is. A megkérdezett, szexuálisan aktív, 25 és 40 év közötti nők egynegyedének bárhogy megfelel, akár terhes lesz, akár nem. A négyezer megkérdezett nő többsége, körülbelül 71 százalékuk azt válaszolta, nem próbált meg teherbe esni, ezzel szemben 6 százalékuk próbálkozott ezzel. A gyermektelen nők kicsit valószínűbb, hogy próbálkoztak a teherbeeséssel: 14 százalék próbálkozott, 60 százalék azt mondta, hogy nem, míg 26 százalék a "neki bárhogy jó" kategóriába tartozott. Julia McQuillan, a Nebraska-Lincoln University szociológia professzora, a felmérés szerzője így nyilatkozott: ”Az eredmények cáfolják azt a korábbi feltételezést, mely szerint a nők vagy próbálkoznak a teherbeeséssel, vagy tesznek ez ellen”. Ha az egészségügyi ellátásban dolgozók azt kérdezik egy nőtől, hogy akuálisan próbálkozik-e teherbeeséssel, és a nő azt feleli nem, akkor arra következtetnek, hogy tesz a terhesség ellen. Valójában sok nő sokkal kevésbé tudatosan dönt a terhességről. Ezért mostantól ezt a csoportot úgy kell kezelni, mint aki valószínűleg terhes lesz ,tehát készül a terhességre, így abszcinenciát és megfelelő folsavpótlást kell nekik javasolnunk, derült ki a Maternal and Child Health Journal folyóirat május 7-én megjelent számából.

http://eletmod.hu/tart/cikk/j/0/69893/1/eletmod/Egyes_nok_kezzellabbal_tiltakoznak_az_anyasag_ellen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése