2009. május 10., vasárnap

Tucatnyi first lady az új elnök oldalán


Az április végén megtartott választásokat követően a dél-afrikai parlament szerdán Jacob Zumát, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) jelöltjét szavazta meg az ország új elnökének. Az eredmény borítékolható volt, hiszen az ANC 264 küldöttet delegálhatott a 400 tagú parlamentbe.

A választásokat immár a negyedik alkalommal megnyerő ANC elnöke, Jacob Zuma értékelő - és konkrétumokat nélkülöző - beszédében Dél-Afrika egyesítésére tett ígéretet.

"Végre a remény és haladás korszakába kell érnünk" - mondta az új miniszterelnök - "... egy olyan korszakba, ahol végre eltemethetjük a bizalmatlanságot, bizonytalanságot, fájdalmakat és ellentéteket." Majd hozzátette: "Nehéz időszakon mentünk keresztül ... de ezt magunk mögött kell hagynunk."

Annyi bizonyos, hogy az új kormánynak nem lesz könnyű dolga. A majdnem kétharmados többséggel megnyert választások sikerének árnyékában sem merültek még feledésbe ugyanis az ANC körül keletkezett korrupciós botrányok, melyek komolyan megrendítették a pártba vetett általános bizalmat választó- és politikai körökben egyaránt.

Helen Zille, a Demokratikus Szövetség (DA - a legnagyobb ellenzéki párt) elnöke a kampány alatt arra bíztatta a választópolgárokat, ne engedjék, hogy az ANC kétharmados többséget meghaladó mandátumot szerezzen a parlamentben. Mivel a botrányok nyomán a vezető párt támogatottsága mintegy 4%-kal visszaesett, végül a kritikus szám alatt maradtak. "Az eredmény nagyon jó Dél-Afrikának" - nyilatkozta Zille - "Az ANC nem érte el a kétharmados többséget, így egyoldalúan nem vihetnek végbe hátrányos változtatásokat az alkotmányban."

Elemzők szerint Zumában sokan azt a vezetőt látják, aki a szegényebb fekete néprétegekkel is szót tud majd érteni illetve az ő érdekeiket is hatásosan képviseli majd a kormányban. A fehérek üzleti érdekeit ezzel szemben hagyományosan a DA képviseli, míg az ANC-ből néhány hónapja kivált Népi Kongresszus (COPE) parlamentbe kerülésével a fekete érdekeltségű üzleti csoportok is politikai képviseletet kaptak. Sokan úgy vélik, ha utóbbi két párt a jövőben közeledni kezdene egymáshoz, azzal az ANC komoly vetélytársra tehetne szert. Egyelőre azonban - bár Helen Zille ígérete szerint a következő öt évben azon fog munkálkodni, hogy a dél-afrikai politikai élet újrarendeződjön - ilyen koalíció létrejötte nem várható.

Jacob Zuma szombaton lép hivatalosan is miniszterelnöki posztra. A háromszor elvált új elnöknek jelenleg két felesége, egy jegyese és számos "barátnője" van, így egyelőre nem világos, hogy ki lesz a következő öt évben a "first lady" a politikus oldalán. Lehet, hogy ez a szerep végül Zuma lányára, a 26 éves Dudzile-re hárul, aki a kampány alatt gyakran kísérte édesapját.

http://kitekinto.hu/afrika/2009/05/09/tucatnyi__first_lady_az_uj_elnok_oldalan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése