2009. május 16., szombat

"Az erősen vallásos személyek álszentek"


Az amerikai Pew Research kutatása szerint az amerikaiak több mint fele élete során legalább egyszer változtat vallásos meggyőződésén. Az okok között az életkörülmények megváltozásától kezdve a házasságkötésen át a vallási vezetők viselkedésével és egyházi intézmények működésével kapcsolatos indokokig a legkülönfélébb érvek szerepelnek.
A Pew Research amerikai közvélemény-kutató cég közel 3000 fő megkérdezésével készült kutatása szerint az amerikai állampolgárok több mint fele legalább egyszer változtatott már vallási meggyőződésén élete során. A megkérdezettek 44 százaléka már nem ugyanazt a vallást követi, mint gyermekkorában, 9 százalékuk pedig hosszabb-rövidebb ideig tartó váltás után tért vissza gyerekkori hitéhez. A legnagyobb veszteséget a katolikus egyház szenvedte el. A megkérdezettek tíz százaléka hagyta el a katolikus vallást, és csak 2,6 százalékuk tért át erre a hitre - írja az ELTE Társadalomtudományi karának hírlevele.


A váltást a megkérdezettek különböző okokra vezették vissza. A katolikusok 71, a protestánsok 60 százaléka hivatkozott arra, hogy spirituális igényeinek nem felelt meg régi vallása, egy másik irányzattal jobban szimpatizált vagy erkölcsi meggyőződések miatt hagyta el korábbi hitét. A katolikusról a protestáns hitre áttérők fele azzal indokolta döntését, hogy már nem hisz a vallás tanításában. A protestáns felekezetet váltók körében az életkörülmények megváltozása, költözés és házasság, valamint a nem vallási doktrinák közötti eltérések szerepeltek a leggyakrabban említett okok között. Körükben a válaszadóknak csak 36 százaléka hivatkozott arra, hogy nem ért egyet korábbi felekezetének intézményi működésével vagy a vezetők magatartásával.

A már nem hívők esetében a katolikus meggyőződést elhagyók mintegy kétharmada, a volt protestánsok mintegy fele érezte úgy, hogy már nem hisz az egyház tanításaiban. A volt katolikusok nagy része nem értett egyet az egyház abortusszal, születésszabályozással és homoszexualitással kapcsolatos állásfoglalásával. Sokan azzal magyarázták döntésüket, hogy véleményük szerint az erősen vallásos személyek hipokriták, előítéletesek, az egyház az életük túl nagy részét próbálja szabályozni, a vallási vezetőket pedig csak a hatalom és a pénz érdekli.

http://hvg.hu/panorama/20090514_vallas_amerika_kutatas.aspx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése