2009. február 3., kedd

Irán Föld körüli pályára állította első műholdját


Az Omid (Remény) nevű műholdat a szintén iráni fejlesztésű Szafir-2 hordozórakétával bocsátották fel az űrbe hétfő este. Az eseményt az iráni iszlám forradalom 30. évfordulójához időzítették.

Az Omid 24 óra alatt tizenötször képes megkerülni a Földet a tájékoztatás szerint. A földi állomás körönként kétszer ellenőrzi az űreszközt, amely kutató- és távközlési feladatokat lát majd el, mielőtt a tervek szerint egy-három hónap múlva visszatérne a Földre. Iránnak már keringett műholdja az űrben, de az orosz gyártmányú volt, és orosz rakéta is állította pályára még 2005-ben.

Teherán egy éve jelentette be, hogy felbocsátotta első hordozórakétáját, a Kavosgar-1-et, amely 200 kilométeres magasságba képes eljutni. Augusztusban közölték, hogy sikeres volt egy másik rakéta, a Szafir-2 elindítása, s november végén adtak hírt a következő űrrakéta, a Kavosgar-2 sikeres fellövéséről.

Külföldi megfigyelők kétkedve fogadták már az első iráni bejelentést is. Franciaországban például közölték, úgy tűnt, a bemutatott rakéta hajtóműve a Sahab-3-ról származik, márpedig az nem képes a sűrű légkörön túl hatolni.

http://hvg.hu/vilag/20090203_iran_muhold.aspx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése