2009. február 23., hétfő

Hat év után újra


Hat év elteltével újra megnyílt Bagdadban az iraki nemzeti múzeum. A hétfői hivatalos megnyitón Núri al-Máliki miniszterelnök is részt vett.

Az intézményt hat éve, az amerikai csapatok bevonulásakor teljesen kifosztották, felbecsülhetetlen értékű antikvitások és kincsek tűntek el a bevonulást követő káoszban. "Ez egy sötét időszak volt, Irak már túljutott ezen" - mondta az épületben tartott ceremónián a kormányfő. "A civilizáció e pontjának kijutott a rombolásból" - fűzte hozzá.

A hivatalos ünnepségre egy nappal az előtt került sor, hogy az intézményt a látogatók számára is megnyitnák. Hivatalos körök szerint a múzeum megnyitásával a vérzivataros évek után Bagdad újabb mérföldkőhöz érkezett a stabilitáshoz való lassú visszatérés útján.

Az iraki turisztikai és archeológiai ügyekért felelős hivatal médiaigazgatója elmondta: a múzeumban külön termet szenteltek azoknak a műkincseknek, amelyeket elhurcoltak, de később visszajuttattak vagy megtaláltak. A szakember a civilizáció ellenségének nevezte a fosztogatókat.

"Véget vetettünk az erőszak és a közöny hullámának, és megkezdtük az újjáépítés folyamatát" - mondta beszédében Núri al-Máliki miniszterelnök.

A múzeumot - amely egykor a világ legnagyobb kőkorszaki, biblia korabeli és iszlám fénykorából származó darabok gyűjteményét tudhatta magáénak - szinte teljesen kifosztották a Szaddám Huszein vezette rezsim bukása után. Akkoriban az amerikai csapatokat kemény bírálatok érték, amiért nem védték meg az intézmény gyűjteményeit.

Az UNESCO szerint mindmáig mintegy 7000 műtárgy - köztük 40-50 történelmi fontosságú darab - hiányzik a korábbi gyűjteményből. Más beszámolók szerint az amerikai invázió után 15 ezer műtárgy tűnt el, és csak 6 ezer került elő.

http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1160156


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése