2010. január 28., csütörtök

Itália legnagyobb vállalkozása lett a maffia, 135 milliárdos bevétellel

Túlnőtt az Eni olajipari konglomerátumon is

Olaszország legnagyobb vállalkozása a maffia: tavaly 135 milliárd eurót "számlázott ki", és 70 milliárdos jövedelemre tett szert – közölte ez évi jelentésében az olasz vállalkozók szövetsége, a Confesercenti.

A Bloomberg hírügynökség az SOS Impresa szervezet éves jelentésére hivatkozva pedig azt közölte, hogy a maffia összes bevétele 4 százalékkal 135 milliárd euróra emelkedett, amely meghaladja az Eni SpA olajtársaság – a legnagyobb piaci értékű olasz cég – árbevételét, illetve majdnem eléri Olaszország GDP-jének 9 százalékát. Olaszországban minden eddiginél nagyobb profitra tettek szert a szervezett bűnözői csoportok, 2008 és 2009 között 12 százalékkal többet, 78 milliárd eurót tettek zsebre a ’maffia részvénytársaság’ tulajdonosai –- közölte .

A Confesercenti szerint a bűnszövetségek védelmi pénzt mintegy 160 ezer vállalkozótól zsaroltak ki, a hitelválság közepette közel 200 ezer vállalkozó szorult rá uzsorahiteleikre, csalással 500 ezer embert károsítottak meg, lopás és 90 ezer embert raboltak ki. A maffia állandóan keres új módszereket is, ilyen például "hozzájárulás" szedése helyi vallási és közösségi ünnepségek megrendezéséhez, vagy a település díszkivilágításához karácsony alkalmával.

A bűnözők öt nagy csoportba szerveződtek. Ezek közül a leghírhedtebbek a szicíliai Cosa Nostra, a calabriai ,Ndrangheta és a nápolyi Camorra. Működésüket terjeszkedési próbálkozások kísérik más országrészekben is, ahol eddig háttérbe szorultak. Fő bevételi forrásaik közé tartozik a kábítószer- és cigaretta csempészés, az illegális fogadás, a prostitúció és a hitelkártyákkal való, egyre szaporodó visszaélés.

http://hvg.hu/vilag/20100127_maffia_olaszorszag_profit_confesercenti.aspx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése