Húsz éve döntötték le a szocialista diktatúra egyik legismertebb szimbólumát
Ma már úgy tekintünk a berlini fal ledöntésével fémjelzett húsz évvel ezelőtti eseményekre, mint történelemre. Egyszer volt Berlin nyugati része körül egy több mint 160 kilométeres fal, az akkori kelet-német szocialista rezsim félelmetes jelképe. Ledöntötték. Mi maradt belőle?
A berlini fal legnagyobb megmaradt összefüggő része egy 1,3 kilométeres szakasz Berlinben (az úgy nevezett East Side Gallery), de mára a lebontott és törmelékként széthordott falnak nagyobb része található az Amerikai Egyesült Államokban és a világ különböző pontjain, mint Németországban. A Falra világszerte úgy tekintenek, mint ami több, mint egy elnyomó rendszer, a kelet-német szocialista diktatúra eszköze: egy világrend szimbóluma, melynek ledöntése a rendszer végének emblematikus eseményévé vált.
Egy világrend jelképe
November 9-én a berlini fal ledöntésének évfordulójára emlékeznek Németországban és világszerte. Húsz éve ezen a napon a tömeg nyomására megnyílt az 1949 óta kettészakított Németország két része közötti határ az állampolgárok előtt. Ledőlt a korlát, amely huszonnyolc éven át (1961. augusztus 13. és 1989. november 9. között), óvatos becslések szerint is legalább másfélszáz halálos áldozatot követelve őrizte a hidegháborús világ két része közötti határt, megnyílt a szabadsághoz és egységhez vezető út.
A hidegháború végének kezdete lenne ez az esemény, ahogy az akkori eufóriában sokan vélekedtek? Talán túlzás. De a berlini fal ledöntése mindenképpen a szocialista blokk összeomlásának szimbolikus eseménye volt. Egy folyamat része, amely hozzájárult az események felgyorsulásához, és mintegy láncreakciót indított be Kelet-Európa szerte. Így válhatott az esemény a térségben mindenütt csaknem egy időben végbemenő rendszerváltás szimbólumává.
Maga a keleti blokk összeomlásának folyamata, amelynek többek között része volt a páneurópai piknik néven ismertté vált magyar-osztrák határnyitás éppúgy, mint a berlini fal ledöntését nem sokkal követő csehszlovákiai bársonyos forradalom, lehetett volna véresebb. Lehetett volna kevésbé ambiciózus is, hiszen a német újraegyesítés ötletét, amelyet Kohl akkoriban olyan lelkesen szorgalmazott, a vasfüggöny mindkét oldalán sokan még ekkor is elképzelhetetlennek tartották. Hogy az események számunkra ilyen kedvezően alakultak az nem utolsó sorban a főszereplők, mindenekelőtt az európai és német vezető politikusok érdeme. Közöttük is az első Helmut Kohl akkori nyugat-német kancellár, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapban róla megjelent írás szerint „korán felismerte, hogy a kelet-németek szabadságra és ezzel együtt egységre való törekvése feltartóztathatatlanná vált.”
Másutt jobban sikerült a rendszerváltás, mint Németországban?
Ha a húsz éve nemcsak a mai német főváros utcáit és a közvéleményt, hanem a politikai vezető köröket is uraló általános eufóriát összevetjük a mai állapottal, azt találjuk, némiképp megtört a lelkesedés. Egyre több német teszi fel a kérdést: tényleg ezt akartuk? Ez a szabadság, az egység, a béke és a biztonság, amire áhítoztunk? És a fejekben lévő fal mikor omlik már le?
Németország újraegyesítés utáni alkotmányát sok helyütt a politikai stabilitás és kiszámíthatóság mintapéldájának tekintik. Ezt és a szociális piacgazdaság modelljét sok helyütt a világon másolni próbálják. A németek mégsem elégedettek az elmúlt húsz év eredményeivel.
A rendszerváltás utáni első fájdalmas felismerés az volt, hogy a negyven évig kettészakított ország két része nem lehet a reményeknek megfelelően zökkenőmentesen azonnal ismét szerves egész. A Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) uralkodó katasztrofális gazdasági realitás látszólag még a pesszimistább nyugati elemzőket is megdöbbentette. Így a „Kelet” újjáépítése a kezdeti becsléseknél jóval több erőforrást emésztett fel, és hosszabb időbe telt. A „fejekben lévő fal”, az emberi attitűdök, gondolkodásmód megváltoztatása pedig akármilyen politikai vagy gazdasági rendszerváltásnál hosszabb időbe, generációkba telik.
Lehet, hogy politikai értelemben megtörtént a rendszerváltás Kelet-Európában, vagy, hogy Németország újraegyesítése befejezett ténynek tekinthető, gazdasági szempontból azonban korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. A várt fellendülés eddig várat magára. A németek elégedetlensége pedig némiképp megalapozott: húsz évvel a Fal ledöntése után egy a volt NDK területén élő állampolgárra eső bruttó hazai termék (GDP/fő) értéke alig éri el a volt nyugat-német területeken élőkre eső érték kétharmadát. A németeket az sem lelkesíti, hogy a volt szocialista blokk egyes államaiban – így Szlovéniában vagy Csehországban magasabb vagy közel azonos az életszínvonal.
Az elmúlt húsz év mérlegét tehát így vonhatnánk meg: politikai értelemben talán megtörtént a rendszerváltás Németországban, de a gazdasági kérdések már súlyos kétségeket hagynak afelől, hogy az újjáépítés sikeresen végbement, az emberek gondolkodásában és viselkedésében pedig még lassabb változással kell számolnunk.
http://kitekinto.hu/europa/2009/11/09/a_fal_leomlott_de_a_falak_meg_allnak/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése