2010. február 13., szombat

Kétmilliót A perért

Harc Franz Kafka és Max Brod örökségéért

Ismét fellángolt a vita Max Brod és Franz Kaf
ka öröksége körül: 24 neves izraeli akadémikus nyílt levélben követeli, hogy Max Brod hagyatéka, amelynek Kafka egyes írásai is részét képezik, Izraelben maradjanak.

Jelenleg a tel-avivi bíróság előtt peres eljárás keretében harcol az Izraeli Nemzeti Könyvtár Brod hagyatékának, benne Kafka ismeretlen írásainak jogaiért. Meg akarják ugyanis akadályozni, hogy a hagyaték jelenlegi idős örökösnői külföldre adják el a kéziratokat.

A levélben kifejtik: Max Brod (1884-1968) Izrael állam történelmének része. Író és filozófus, aki számos tanulmányt írt a cionizmusról, a nácik elől menekülve pedig harminc éven át élt Palesztinában, illetve Izraelben. Az aláírókat emellett "elrettenti az a mód, ahogy a német média bemutatja az izraeli tudósokat - mintha sem érdeklődésük, sem történelmi és nyelv tudásuk nem lenne elegendő ahhoz, hogy kezeljék Max Brod hagyatékát".

Legutóbb 2009 őszén lángolt fel a vita a Kafka-hagyaték körül. Akkor Izrael bejelentette: Németország köteles visszaszolgáltatni Izraelnek Franz Kafka egyik leghíresebb művének, A pernek a kéziratát, amelyet a Német Irodalmi Levéltár 21 évvel ezelőtt nyilvános árverésen vásárolt meg. Smuel Har Noj, az Izraeli Nemzeti Könyvtár vezetője a Háárec című napilap hasábjain akkor azt követelte Németországtól, hogy szolgáltassa vissza a kéziratot, így javítva ki egy "tartós történelmi igazságtalanságot".

Véleménye szerint a Német Irodalmi Levéltár nem törvényesen jutott a kézirathoz. Ulrich Raulff, a marbachi székhelyű archívum igazgatója szerint ugyanakkor a kézirat megszerzésének jogszerűségéhez nem férhet kétség. 1988-ban a Sotheby's londoni árverésén, a "nyilvánosság szeme láttára" tettek szert a kéziratra - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a dokumentum a kutatók rendelkezésére áll.

A zsidó származású Kafka halála előtt arra kérte barátját, Max Brodot, hogy égesse el műveit. Brod azonban inkább nyilvánosságra hozta azokat, Kafkából pedig világhírű író lett. Max Brod a nácizmus elől menekülve 1939-ben hagyta el Prágát és a későbbi Izraelbe ment. Kafka műveinek kéziratát egy bőröndben vitte magával. 1968-ban bekövetkezett halála után a szövegek Brod egykori titkárnőjéhez kerültek. Esther Hoffe túladott néhány kéziraton, többek közt A per kéziratán is, amelyért kétmillió dollárt kapott. Két évvel ezelőtt bekövetkezett halála után a Brod-hagyaték két lányára, Ruthra és Havára szállt.

A jelenleg 80 év körüli hölgyek mindketten holokauszttúlélők. A tel-avivi bíróság vizsgálja, hogy a két testvér jogos örökös-e, vagy pedig át kell adniuk az irodalmi kincseket a jeruzsálemi nemzeti könyvtár archívumának.

http://kulturport.hu/tart/cikk/f/0/63260/1/kultura/Harc_Franz_Kafka_es_Max_Brod_oroksegeert

2010. február 9., kedd

MC Boldogság a világot jelentő deszkákon

Rapper szerzetes "mondja meg a tutit" a buddhizmusért Japánban

Rappel és énekel a Japánban MC Boldogság néven ismertté vált buddhista szerzetes, aki most a hip-hop mellett új oldaláról mutatkozik be: szteppel a vallás nevében.
Tagai Kanso vezeti a Tokió központjában fekvő, 400 éves Kjóoudzsi-templomot, amely korábban hagyományos csengőkkel és lágyan zümmögő vallási énekekkel kínált lehetőséget a híveknek az elmélyülésre. Mígnem Tagai gondolt egyet, "adott egy kis kakaót" a szútrákra, és rappelni kezdte az ősi tanításokat - modern japán nyelven.

"Először angolul hallottam rapet, és nem értettem belőle egy kukkot sem. De rájöttem, hogy ugyanígy elő lehet adni a buddhista szútrákat (szent verseket), amelyek régi szanszkrit nyelvéből meg a hívek nem értenek általában semmit. És az az igazság, hogy a rap ráadásul jó hangulatot teremt, még ha nem is értjük a szöveget" - mondta Tagai.

A szerzetesre a hívek ekkor, 2006-ban ragasztották az MC Happiness (MC Boldogság) becenevet. A most 49 éves szerzetes számos ifjúsági rendezvényt szervez templomába, művészeket hív meg a sajátos összejövetelekre, amelyeken modern japán nyelv is jócskán keveredik az ősi szövegekhez, így a mai emberhez közelebb viszi a vallásos elmélyülést.

"A fiatalok számára új megközelítésbe helyezzük a tanokat, és őszintén remélem, hogy ők meg is látják a buddhizmus vidám, szórakoztató oldalát, ezen keresztül pedig ráéreznek a vallásra" - magyarázta.

Tagai filozófiája valóban számos hívet szerzett már. A művészi vénájú szerzetes most még tovább lép: szteppel vegyíti a buddhista szútrák előadását. Az első rendhagyó imáján egy hivatásos táncost kísérnek majd Tagai rap szútrái, ám később maga a pap is színpadra penderül majd.

A következőkben tervei között szerepel még szambával és más táncokkal fűszerezett ima is. Japánba a VI. században érkezett a buddhizmus, a mai lakosságnak pedig legalább 86 százaléka követi ezt a vallást.

http://kulturport.hu/tart/cikk/f/0/63172/1/kultura/Rapper_szerzetes_mondja_meg_a_tutit_a_buddhizmusert_Japanban

2010. február 8., hétfő

Több ezer dinoszaurusz lábnyomra bukkantak Kínában


Több mint háromezer dinoszaurusz lábnyomra bukkantak paleontológusok Kelet-Kínában, egy olyan területen ahol már eddig is számtalan dinoszaurusz fosszília került elő.

A feltételezések szerint több mint 100 millió éves lábnyomokat egy három hónapon át tartó ásatás fedezték fel egy vízmosásban Santung (Shandong) tartományban, Csucseng (Zhucheng) városa közelében - jelentette a Xinhua hírügynökség.

A lábnyomok 10-18 centiméter hosszúak, és legkevesebb hat különböző dinoszauruszé, köztük tirannoszauruszé, lehetnek. Érdekességük, hogy mindegyik ugyanabba az irányba néz - közölte Vang Haj-csün (Wang Haijun), a Kínai Tudományos Akadémia szakértője.

Ez utalhat vándorlásuk útvonalára, vagy arra, hogy hirtelen kellett menekülniük az állatoknak egy ragadozó támadása nyomán - magyarázta Vang.

Csucseng városát Kínában dinoszaurusz városnak is nevezik, mivel a térségben 30 különböző helyen találtak dinoszaurusz fosszíliákat. A térségben 1964 óta két nagy ásatás is folyik. Azt tervezik, hogy fosszíliaparkot hoznak létre e területen.

http://hvg.hu/Tudomany/20100207_dino_dinoszaurusz_labnyom_kina

2010. február 6., szombat

Kihalt a világ egyik legősibb nyelve


A bo nyelv az egyik legrégebbi volt a világon, ám azt már csak egyvalaki ismerte és beszélte.
Sokszor hallhatunk veszélyeztetett nyelvjárásokról, ritkán beszélt nyelvekről, valamint olyan népekről, akik feladták ősi beszédformájukat és beolvadtak egy „népszerűbbet” beszélő közösségbe. Még az ilyen ritkaságok között is különösen meglepő, hogy volt olyan nyelv, melynek szavait csak egyetlen ember ismerte – az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken beszélt bo ilyen volt. Az őslakos népcsoportok jogaiért küzdő szervezet tájékoztatása szerint a bo nyelvet utolsóként beszélő Boa Sr 85 évesen hunyt el a múlt héten. Az idős nő a 65 ezer évesre becsült bo törzsi csoport utolsó leszármazottja volt, vele együtt a nyelv is kihalt.
A bók annak a nagy andamáni törzsnek a leágazását képezték, amely egykor tíz altörzsből álltak. Az andamáni törzsi közösség is ma már mindösszesen csak 52 lelket számlál, és Boa Sr volt közöttük a legidősebb. Amikor a britek 1858-ban gyarmatosították a Bengáli-öböl és az Andamán-tenger választóvonalán fekvő szigeteket, a törzs még ötezer főt számlált. Legtöbbjüket lemészárolták vagy behurcolt betegségek végeztek velük. A még életben lévő andamániak tartósan az Újdelhi-i kormány segítségére szorulnak.

Mint a nyelv utolsó képviselője, roppant magányosnak érezte magát, mert saját nyelvén nem volt kivel beszélgetnie. Az asszony azonban nagyon jó humorérzékkel rendelkezett, és mindig mosoly bujkált szája szegletében - mondta az idős néniről Anvita Abbi nyelvész. Szülei halála után Boa Sr 30-40 éven át magára maradt az általa beszélt nyelvvel, így kénytelen volt megtanulni a hindi andamáni változatát, hogy képes legyen másokkal kommunikálni. Az asszony egyébként az Indiai-óceánon 2004-ben végigsöprő cunami egyik túlélője, ez az indiai szubkontinenstől ezer kilométerre fekvő szigeteken is sok halálos áldozatot szedett.

http://www.uh.ro/szines/nagyvilag/1500-kihalt-a-vilag-egyik-legsibb-nyelve

Mi történt a Plútóval? A csillagászok is meglepődtek


Új képeket hozott nyilvánosságra a NASA a Plútóról. A Hubble űrteleszkóp által készített felvételek még a csillagászokat is meglepték.

A távoli jéglabda felszínének színe ugyanis nagyon megváltozott: sokkal vörösebb lett, mint korábban volt. A bolygó 1954-től egészen 2000-ig nem változtatta a színét, ám azután hirtelen egyre több sárgás és narancsszínű folt tűnt fel.

A tudósok azt meg tudják magyarázni, mitől ilyen színű a Plútó – a nitrogén, a metángázok és a szén-monoxid „festi” vörösesre a törpebolygó gyenge légkörét –, ám hogy miért történt ez a drámai színváltozás, azt még nem tudják egész pontosan.

A Plútó törpebolygó, amelyet 2006. augusztus 24-ig a Naprendszer kilencedik, legkisebb bolygójaként tartottak számon. A Föld holdjánál kisebb, magas hőmérsékleten összetömörült anyagokból álló, metángáz légkörű bolygó.

Bolygó besorolását azért vesztette el, mert a Kuiper-övben egy (azóta több) olyan égitestet is felfedeztek, amely nagyobb nála. Az Erisz törpebolygó felfedezése után a Nemzetközi Csillagászati Unió új bolygómeghatározást alkotott, amely az Eriszt – és így a Plútót is – a bolygóktól külön kategóriába helyezi.

http://www.mno.hu/portal/692998

Túl olcsón kínálja

Veszélyben az Amazon tízdolláros elektronikus könyvei

Hamarosan megszűnhetnek az Amazon oldaláról mindössze 9,99 dollárért (közel 2000 forintért) beszerezhető elektronikus könyvek, miután Rupert Murdoch, a News Corp médiakonglomerátum elnök-vezérigazgatója is beállt azok sorába, akik szerint a világ legnagyobb internetes áruháza túl olcsón kínálja a digitális könyveket.

A HarperCollins könyvkiadót is magába foglaló News Corp vezetője az árak emelése érdekében ismét tárgyalásokra készül az Amazon képviselővel, akik Murdoch szerint "hajlandóak újra asztalhoz ülni" és megvitatni az új lehetőségeket. "Nem kedveljük az Amazon-féle +mindent 9,99 dollárért+ eladási stratégiát" - hangsúlyozta Murdoch, hozzátéve, hogy az Amazon akár a 14 dolláros nagykereskedelmi árat is képes kifizeti az online áruházában kínált könyvekért, de a beszerzési ár alatti értékesítéssel a könyvek értékét alacsonyítja le, miközben ezzel a hagyományos, papíralapú könyvek piacát is tönkreteszi.

Amennyiben a HarperCollins kiadónak sikerül új megállapodást kötnie, végleg megváltozhat az Amazon jelenlegi árképzési stratégiája, ugyanis csak pár nap telt el azóta, hogy a szintén nagynevű Macmillan nyomására az Amazon 12,99-14,99 dollár (2500-3000 forint) közötti áron értékesítheti a kiadó gondozásában megjelent könyveket.

A Kindle elektronikuskönyv-olvasó 2007-es megjelenése óta éppen az olcsó e-könyvek játszottak kulcsszerepet az eszköz gyors elterjedésében. Az Amazon nem egyszer került összetűzésbe a könyvkiadókkal, akik szerint az online áruház árképzési stratégiája visszavetheti a drágább, hagyományos könyvek piacát. Az Apple informatikai óriásvállalat által hamarosan piacra kerülő vetélytárs, az iPad táblapécé esetében ugyanakkor jóval több figyelmet fordítanak az árakra.

A kiadók az eddigieknél is nyugtalanabbak, hogy megvédjék a mostanáig alkalmazott haszonkulcsukat, és úgy tűnik az Amazon esetében is közel állnak a megállapodáshoz. Az Apple-lel kötött - egyelőre még nem publikus - megállapodás a kiadóknak nagyobb mozgásteret és valamivel magasabb árakat tesz lehetővé - mondta Murdoch.

http://itmania.hu/tart/cikk/e/0/62882/1/informatika/Veszelyben_az_Amazon_tizdollaros_elektronikus_konyvei

Baszkul tanul a baszk kormányfő


Miközben az ETA újabb két feltételezett tagját fogták el, az egyik baszk lap érzékeny pontján támadta meg az autonóm tartomány vezetőjét. A portugál Público legfrissebb híre a szocialista kormánynak szóló figyelmeztetés: ha a miniszter nem javít érdemlegesen a közegészségügy orvosainak helyzetén, azok tömegesen átigazolnak a magánszektorba.

deia.com – Spanyolország

A bilbaói mérsékelt nacionalista lap egyik nagy figyelmet érdemlő híre: baszk nyelven tanul a baszk tartományelnök. A szocialista párti (PSE) Patxi López már nem először veselkedik neki a tanulásnak. Ez már a harmadik próbálkozása, amelynek most már nyilvánosságra hozott ára is van: 73 200 euróba kerül majd a két évig tartó és közpénzből fizetett intenzív tanfolyam. A lap utánajárt a két korábbi próbálkozás eredményének és megtudta, hogy a kísérleti autonóm szocialista-néppárti koalíció (PSE-PP) 50 éves vezetője 2005-ben, a legelső alkalommal is megrekedt az első szinten, mert egyáltalán nem járt az akkor is közpénzből fizetett órákra. A tavaly májusban hivatalba lépett kormányfő az év végi első beszédét is csak félig mondta el baszk nyelven, a másik felét spanyolul. Sajtótájékoztatóin is rendre válasz nélkül hagyja az újságírók baszkul föltett kérdéseit.

Mérsékelt nacionalista párti (PNV) elődje, Juan José Ibarretxe jobban tanult, és egy évig tartó magántanulás után már egyedül is boldogult az egyébként nem könnyű, és a magyarhoz hasonlóan ugyancsak nem indoeurópai nyelven. A lap munkatársai nem tudták feltenni az üggyel kapcsolatos kérdéseiket a tartományelnöki hivatalnak sem, mert többszöri kísérlet ellenére sem fogadták hívásaikat.

publico.clix.pt – Portugália

Az orvos-szakszervezetek közölték a kormánnyal, hogy ha a jövő kedden, 9-én kezdődő tárgyalásokon továbbra is büntetik a korengedményes nyugdíjba vonulást, akkor tömegesen lépnek ki az állami egészségügyi rendszerből (SNS) és a magánszektorban helyezkednek el. Előtte azonban sztrájkot tartanak, hogy figyelmeztessék a kormányt: elegük van a munka- és bérkörülmények romlásából, és nem fogadnak el egy újabb hasonló jellegű kormányjavaslatot. Az Orvosok Független Szakszervezete (SIM) is figyelmeztetett: ha az állami Egészségügyi Betegellátó (SNS) rendszere továbbra is árt az orvosok nyugdíjba vonulásának az új költségvetés elfogadásával, akkor alkalmazzák a nyomásgyakorlásnak ezt a formáját is. Az egészségügyi tárca vezetője, Ana Jorge egy hónappal ezelőtt megígérte nekik, hogy orvosolja ezt a kifogást, ami azért lesz nehéz, mert a magánkórházak négyszer annyit fizetnek orvosaiknak, mint az állam.

Az orvoshiány már csak azért is égető kérdés a kisebbségi szocialista kormány szempontjából, mert a gyógyítók 40 százaléka elmúlt már 50 éves, és a közel 4000 külföldi orvos nem képes pótolni a fiatal orvosok számának csökkenését. Az SNS nemcsak a bér- és nyugdíjhelyzet miatt nem tetszik az orvosoknak: megvonta tőlük az önálló döntés lehetőségét, ráadásul az előmenetelt sem garantálja.


http://www.mno.hu/portal/692640

Végéhez közeledik az Akropolisz restaurálása


Nemrég fejeződtek be az athéni Akropolisz főbejáratának 2000 óta tartó restaurációs munkálatai, az állványzatokat, darukat már elbontották. Már most naponta tízezren keresik fel az új Akropolisz Múzeumot, a tervek szerint 2010-ben pedig elkészül a fellegvár több jelentős része is.

Meredek úton az Akropolisz fennsíkjára felérve tárul elénk a pentelikoni márványból készült, grandiózus Propülaia kapuzat. Az Akropolisz főbejárata a dór és az ión oszlop együttes alkalmazásának egyik első görög kísérlete, amelyet nemrég 6 és félmilliárd euróból restauráltak. Felújítását az tette indokolttá, hogy a XIX. században az oszlopok megerősítésére használt fémrudak teljesen oxidálódtak. A restaurátorok eltávolították a márványkapuzatból a támasztékként beépített oxidálódott fém részeket.

Az Athén szent kerületét alkotó fellegvár épületeit háború, földrengés, időjárás, légszennyezés egyaránt károsította. A 31x70 méter alapterületű, Kallikratész és Pheidiasz tervei alapján Athéné Parthenosz tiszteletére 2500 éve épített Parthenon temploma komoly károkat szenvedett a velenceiek 1687-es ostromában. Szobrainak jelentős részét pedig Lord Elgin brit diplomata szállíttatta Londonba.

Az Akropolisz felújítási munkálatai 1975-ben kezdődtek, képéhez évtizedek óta hozzátartoznak a daruk és állványzatok. Maria Joannidu, a restaurációs munkálatok vezetője elmondta: 2010 elején a Parthenontól északra lévő oszlopsor, a nyáron pedig a Niké templom munkálatait is befejezik.

Az eddigi felújításokat siettette, hogy az eredeti Akropolisz múzeum alkalmatlanná vált a remekművek színvonalas bemutatására. Ma már több mint harmincéves egy új Akropolisz múzeum kialakításának ötlete, az első építészeti versenykiírás ugyanis 1976-ban jelent meg. Az igazi gondot a helyszín kiválasztása jelentette: az Akropolisz környéke ugyanis tele van földalatti régészeti emlékekkel. A döntés végül az Akropolisz lábánál található Dionüszosz-színházzal szemközti területen jelölte ki a múzeum helyét.

Az új Akropolisz Múzeum célkitűzése az Elgin-márványok visszatérésének elősegítése. Az elődjénél tízszer nagyobb kiállítótér rétegről rétegre mutatja be az i.e. 1000 és i.sz. 700 közötti időszak kincseit. Igazgatója, Dimitrisz Pandermalisz szerint a 2009 június óta látogatható múzeumot naponta tízezren keresik fel. A Bernard Tschumi építészirodája által tervezett kiállítótér egy ókori és korakeresztény rétegeket feltáró ásatás fölé került, lábakra helyezve az épület tömegét. A múzeum látogatói így üvegpadlón keresztül láthatják, hogyan zajlik az ásatás.

Az új múzeum kialakítása, tervezése rengeteg ellenállásba ütközött. A svájci-francia építésznek a tervezés idején több mint százszor kellett bíróság előtt védeni a terveket. Az elkészült múzeum azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket: áttekinthető és nagyvonalú térbe helyezi a műkincseket, tömegével, ritmusával ismétli a fellegvár elhelyezkedését, ráadásul a Pallasz Athénének szentelt Parthenónra nyújt rendkívüli rálátást.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=296457&ctag=articlelist&iid=1

2010. február 1., hétfő

Telefonon terjednek Mussolini beszédei


IPhone-alkalmazás készült Benito Mussolini beszédeiből. A népszerűségi listák élén szereplő program készítője az olaszokat történelmük egyik legkényesebb kérdésével szeretné szembesíteni.

A több mint 100 Mussolini-beszédet tartalmazó iPhone alkalmazás nagy vitát kavart Olaszországban. Az iMussolini nevű applikáció január 21-én látott napvilágot, azóta a második legnépszerűbb iTunes termék az országban. "Ez egy igazán megdöbbentő jelenség" – írta a La Republica olasz napilap, "főleg ha figyelembe vesszük, hogy az iPhone az internetező fiatal generáció körében népszerű. Ők nem a korszak túlélői és nem is történészek, csak olyan fiatalok, akik pénzt költenek arra, hogy az internet segítségével informálódjanak a világ dolgairól"

Az alkalmazást egy 25 éves programozó, Luigi Mario készítette. A fiú szerint ez a korszak olyan kényes része az olasz történelemnek, amit nem szabad elfelejteni. Mario hangsúlyozza, hogy nem a fasiszta diktatúra népszerűsítése miatt hozta létre az alkalmazást. "Olyan anyagokat tettem közzé, amik amúgy is fent vannak az interneten, de akár a könyvtárakban is hozzájuk lehet jutni" - vélekedik a fiú.

Az alkalmazás két táborra osztotta a fogyasztókat, egyesek támadják fasiszta jellege miatt, mások pedig kiállnak mellette. "Akinek nem tetszik, az elköltözhet Kínába" – olvasható az egyik vélemény az iMussolini adatlapján, de ellentábor is van: "Bolondok vagyunk, hogy annak az embernek a beszédeit gyűjtjük össze, aki tönkretette az országot?" Mariót nem lepték meg a hozzászólások, bár az alkalmazás ismertetőjében megkérte a felhasználókat: kerüljék a fasizmust dicsőítő hozzászólásokat, és ne úgy tekintsenek az applikációra, mint egy ideológiai vita lehetőségére.

A programozó - elmondása szerint - segítséget kért az Apple-től, hogy töröljék az oda nem illő véleményeket, de a korrekció még nem történt meg. Az egyik olasz újság szerint a rendszer csak a bizonyos szavakkal ellátott hozzászólásokat tudja blokkolni, de ezek nem szerepelnek az iMussolini kommentjei között.

Az alkalmazást naponta több mint 1000 felhasználó tölti le és 79 euró centet fizetnek érte részenként; a bevétel 70%-a Mariót illeti. "A jövőben szeretném bővíteni, javítani az alkalmazást és készítek még újakat is, de el akarom kerülni a botrányt. Talán olyan embereket fogok választani, akik Gandhiról mesélnek" - mondta a programozó.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=296432&ctag=articlelist&iid=1

Dúsgazdagok lehetnek?

Milliárdos ásványkincset rejt az ágrólszakadt Afganisztán?

Ezermilliárd dollár értékű ásványkinccsel rendelkezik Afganisztán - jelentette be vasárnap Hamid Karzai, aki szerint az ország a világ leggazdagabbjai közé kerülhet.
Hamid Karzai afgán elnök elmondta: a világ egyik legszegényebb országa az ásványkincs kiaknázása révén a földkerekség leggazdagabb államai közé kerülhet.

Mint mondta, az amerikai földtani intézet (USGS) két hónapon keresztül végzett kutatásai szerint az ország kitermelhető nyersanyagkincsének értéke ezermilliárd dolláros nagyságrendű. "Jó hír ez az afgánoknak" - tette hozzá Karzai.

Az ázsiai ország egyebek között arany, réz- és vasérc, földgáz és kőolajlelőhelyek egész sorával rendelkezik, és különböző féldrágakövek és drágakövek is kinyerhetők az afganisztáni hegyek gyomrából, de az utóbbi harminc évben az egymást követő véres konfliktusok közepette szinte teljesen kihasználatlan maradt a nyersanyag- és ásványkincs-készlet.

http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/62590/1/kulfold/Milliardos_asvanykincset_rejt_az_agrolszakadt_Afganisztan